Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


fejlec9.jpg
 

Zengőn

A napok romjai felett addig jó,
míg túléljük a mát;
a patak felől szarvasbőgés
hallatszik át -
részesei vagyunk szív-terünknek -
az élet áldás,
mint a "kisdedre" való pillantás...
elvesztem egy labirintusban,
de jó bolyongani ott is,
mert lélekfény van.
Minden bölcső ringásban,
ha a szeretet megfogan,
felszakadnak a felhők
és az álmok gömbölyűk.
A csillagok is önmagtól égnek,
és elvesznek, mint bogarak a Zengőn.

2017. október 8.

fejlec0.jpg

Csak odaát
 
Lehet huzatos a pálya
és játszhatnak a szélkeringők,
félre kell állni az útból,
ha eltörnek az üvegcipellők.
 
Nem tudhatom mikor jön a vég,
még járom a szinteket...
jó, hogy vannak emeletek
és ablakok világossága ragyog,
a liftek se járnak örökké
és szökik a rend, ha csúszás van
- el kell igazodni a jelenben.
 
A körték bár halványabban égnek,
egyszer mind elfüstöl, de másfajtájuk
császárként érik be,
amit nagyon szeretünk...
kitöltve nedűként is kortyolom
és fordítok egyet kalapomon,
állig behúzott a kabátom...
 
ráébredek, hogy nincs igazság
- csak odaát lesz örök nyár;
pillanat-szülte gondolat ez is,
szeretem, mert az ősz köztünk jár.

2017. szeptember 26.

*

Ubuntu

A téren míg apró tócsákba botlok,
boldogan ugrálom végig a járdát.
Túl kéne lőni az a-célon kábán,
senkin ne ejtsek sebet,
csókkal pecsételt lakat alatt
kigurulnak számból a szavak...
üzennek, hogy öleljem át magam.
Aurád és a kedvem türkizkék,
enyém a tiéddel körben összeér
és jó tudni, hogy lehetne...
minden sokkal fényesebb,
de Isten haranglábakkal játszva
"azért vagyok, mert mi vagyunk"
figyelőjében tetten ér, akár a mesében,
kedvem szerint... ad egy másik ént.

(Ubuntu jelentése -  azért vagyok, mert mi vagyunk)

2017. szeptember 21.

*

Kávé-kortyok

- számon-kér az élet -

Kávésbögrével a kezemben kinézek az ablakon,
még nem látom a végét, az utolsó korty cseppjét,
de szorítása közben leélem egész életem,
elengedném az összes szerepem...
 
(a női táskák rejtélyek szigetéhez
hasonlók - rendbe kell tenni naponta,
ne vágyakozz túl sokra, a következő
lépés orrod előtt hever, lásd a célt
és magad, ha félidőben feladod...
mert homokzsákok hátadon - jön egy vendég:
az Ősz - a lombhullató megsegít,
a szél korbácsa mindenkit kísért)
 
a bögre-markolat már fényesebb,
feltárul életed értelme és elolvadsz,
mint a cukor, porcelánszíved szárnyal,
törékeny - a kilátásért kicsit szenvedsz,
letörsz egy rózsát - asztalodra teszed
örömmel - őszbe hajlik már fejed...
 
(én úgy akarom megélni, hogy a naphoz
közelebb legyek, a szomorúságot
kalitkába teszem, a szerelmeket
postakocsira és hadd robogjon
ameddig a szem ellát és amíg már nem,
de tudom, hogy megérkezem...
friss leszek, a pörköltkávé ízét érzem,
számon-kér az élet... a halál természetes.)

2017. szeptember 12. - október 7.

*

Teliholdkor
 
A Holdnak égő szeme volt,
szemérmesen belesett az ablakon.
Álltam és csak bámultam kifelé,
függönyszálakba kapaszkodtam
- édes kötelékben, illatosan.
Nem fájhat soha mit a szív köt egybe,
szép sziluettjét csak néztem.
Közben utolért az álom
- csillagos volt az ég, a határ 
kikövezve - út a végtelenbe.

2017. szeptember 8.

fejlec8.jpg

Liget-szép

Már hosszú utat tettünk meg
ki és belélegzik a liget
fák koronáját őszbe mossa
egy nyílt tekintet
 
Féltesz ne essen fejemre
csillagok sötét halmaza
elég pár gondolat tőled
és elszáll a világ baja

2017. augusztus 28.

*

Féltőn

"az ég széttárja felhőnyi kezét,
s nagy kékbe bugyolálja gyermekét"
hogy csak legyen, mint mesterzongorán
futó dallam, féltőn egy ölelés.
 
A perc is hunyorít, mikor közelít
majd a tél és az őszre nevetve,
karnyújtásnyira született mosoly
szikrája a napközép; tervezem,
 
hogy megismerjem azt a tükröt is,
minek mélyére nézve egy kincsért,
békés falakat és kék szemedet
láttam oldódni, mi a Naphoz ért.

( az idézett rész: Böröczki Mihály )

2017. augusztus 18.

*

Végzet

Ébreszt a hajnal
köszön a reggel
a dél kacsint csalogat
nincs ki vigasztal
de estére egyek leszünk
 
Nem maradok le
a semmit elnapolom
megvár engem a végzet
egy hímzett hálóban
mindennapjaimat élem
 
Az asztal megterítve vár
poharaink csilingelnek
ajkunknak egy lesz az íze
bennünk a végzet merülünk
szólnak a lélekfuvolák

2017. augusztus 12.

*

Még nem

Még nem múlt el semmi.
Felhőpamacsok játszanak,
fülemüle hangjára ablakot nyit a szív,
nyári utóízek, mint az érett őszi-lé
- szűretlenül inni jó;
hatalmába kerít a hőség,
uralkodik mindenek felett.
Mi lenne, ha becsapnánk utána az ajtót,
kútba dobnánk, vagy legelőre terelnénk
adja el az ősznek, fojtsa el melegét;
tenyerünket is összetennénk -
csak ne fázzunk télvíz idején.
 
Még nem múlt el semmi.
Van szívzörej - ütemen kívül is dobog,
a lényegen nem változtat,
hisz dobol... ha feladná bátorságát
a lélek valahogy átmentené:
nem múlt el semmi - még él...
csak szünetekben elemet cserélt egy kéz.

2017. augusztus 7.

*

60

Hatvan lettem én
kellene egy szép költemény
amiben leírnám minden töredékét
felnőttként ígéret földje simul
60 év számtalan percén
mert szerettem kedves mantrám az élet szép

2017. augusztus 2.

ffrakk.jpg

Léleköröm
 
Valami ölelésféle ez a nyár,
kis gombócokat gyúrnak a cseppek
és lecsorognak talpamig az állról,
hogy újra fellélegezzek.
 
Múlnak a viharok, szivárványhidak,
holdas éjszakára esnek az álmatlan
percek - csak fülnek fáj a csend,
a lélek örül és mi eltűnődünk lassan
 
egymás szemében, a káprázat
letöröl mindent tiszta lappal,
hogy örüljünk mint egy kis csíra,
ki magot érlel - ü(zen)t a hajnal.

2017. július 18.

*

Születésnapodra

( Erika barátnőmnek )
 
Nyár középére érnek a napok,
kedvesen szórják madarak
a magot, emelem poharam,
köszöntelek most, ha hagyod!
 
Ünneplőt húzz magadra, fodros a reggel,
nap vasalja ingét, fagyöngyöt visel,
de most ne szaladjuk messzire,
álljuk meg egy percre -
szívedben ma béke legyen,
születésed napját ünnepeld!
 
Családod és a barátok legyenek közel -
állj eléjük tiszta lappal minden időben,
terített asztalodnál, ki akar elérjen,
akikért kora reggel felkelsz!
 
Szolgáld magad, istened, földi
életed hamar elsuhan,
legyen csillagösvény mi vezet,
mihez higgad szívvel érsz.
Önbecsülésed kiteljesedjen,
használd a jóra, álmodd szépre holnapod,
úgy legyen, ahogy te akarod!
Testvérem, boldog születésnapot!

2017. július 10.

*

Bennem...
 
a tökéletesség vonalai útra kelnek,
hogy ne fájjon fejem, ne égjen lázban szívem.
Isten folyó, görget - utánam küldi követeit,
hogy megóvjon, ha balszerencse érne.
A lélek haladékot kérhet, a Hold sápadt idejéből
is minden kitelik - hát akkor - mi lehet
az emberek szívtelenségével!
Csak bámulják és lehúznák összes csillagát
az égnek, a halálközeli élmények felráznak;
 mindenkinek égni kell - vagy belátni,
hol rontotta el, a végén csillag-apró hull,
filléres emlék, megrázó az egész játék...
kell? Hátborzongató? Itt van és így
esik át mindenki a saját keresztségén.

2017. július 7.

*

Lesz ki megért

Amikor nem lehet a szürke színek közt válogatni
és minden egy tócsában is kiteljesedik,
visszatükrözi szomorúságát a földnek,
amit könnyeivel fest fel az égre és egybemos.
 
A te lelkedben szivárványok
és áradások cseppje ajándék,
alig hallhatón ereszkedik ránk az este -
maradékmorzsa nappalok vigasza.
Asztalomon, kezem közt súrlódnak,
mert ürességem visszhangot ejtene -
rám kopogtatnak a jó hírek,
a türelem rózsabimbó - mire felnézek
kivirágzik a lélek, jóllakottá válik
egy éhes gyermek, kinek ha lényegét nézzük
messzire jutott...
kevesebb van már előtte, vissza se néz,
mert útja ezüstfényből futott
és aranyparthoz ér, mire szirmok hullnak.
 
A ködök és párák felszállnak,
nem lesz fullasztó a hőség,
mert a szürkék közé ékelt szivárvány
vezetni fog és megtart az ég,
archívjában dallam ritmikusan dobol.
Nem kell más csak, hogy halljam,
mikor elhalóban minden vihar,
lesz ki megért, lesz...
üdítő-kék látvány mi megcsillan
az égen - egy kalóz szivárvány,
megadja magát nekem
és visszaad majd a föld porának -
amiből születtem.

2017. július 1.

fe63b7f7717d3fc0df1f40b862497e4e.jpg

Rigó

A rigó fészket ver
túlcsordulva énekel
fióka se marad éhen
különb mint az ember
 
pedig csak énekel
ezzel jut a mennybe
szét is kapar
de össze is terel
 
elmenti javát a fákról
testét félti ágról
röppen sárban fürdik
vigaszdal a nyárból

2017. június 23.

*

Fekete fehér

Lelombozódik a vihar
száraz ágak ropognak

szíveink fekete fehérbe öntve
de a kötelék színes
haragos hullámai szabadon

 lépések zaja a távolban
összecseng-e vagy elválik

alig hallhatón betűzlek
nem hal el nyelvem
hegyén már olvadsz

2017. június 23.

*

Éld át

Végre belenéztem a  tükörbe -
jó múzsa lennék én magamnak örökre,
de egyedül nem lehet játszani,
kellenek hozzá angyallények,
kik körülöttünk lépnek -
a bársonyszőnyeg nem lényeg,
míg tükörképem minden este szép,
jókedvre derít, átölel a fény;
a reggel megváltja ezt a képet.

2017. június 15

*

Impresszió

ha esik miden ablakból
ugyanaz a kilátás
a felhőt szúrja a nap
fénytekercsen forog
 
a domboldalt is veri
állig behúzott kabátban
szárnycsapásokat hall
távoli zümmögést az ember
 
pipacs lengésben a szél
ha kavar látjuk ismét
a felhőt elsuhanni
kiderülhet az ég
 
míg esőgyöngyökön lépek
hangyák szaladnak
és pára lesz napszemüveg
rejti megfáradt szemem

2017. június 6.

negy-elem.jpg

Anyák érzelme

suhanunk  négy keréken
változik a szívritmus
a kiégett akácszirmok
megadták magukat
volt egy nagymama háttérkép
stukatúr födém alatt
élte kifosztott életét
szívéből mindent kiadott
remélt és ráhagyott
gyermeke jövőjét
botra támaszkodva
látta és borzongott
szép a temető
kipréselt sírkő fedi hamvait
mintha számítana a gránit
semmit nem ér nem ezt akarta
csak megszületni volt nehéz
minden sírkamra foglyokat tart
a szabadulásnak viharos az útja
az élet csoda de olykor mostoha

2017. május 31.

*

Ötvözés

Hogy ember maradhassak
Te is kellesz - szavaid,
mint érett szőlőszem
aranyát poharamba teszem.
 
Nincs más felébredés,
míg emelem kortyonként
visz ízed előre és megtart
válaszod, szád szélén mosoly,
 
mint napsütötte rét -
a völgy ölén - virágzik énem.
Az én bárányom minden nap
a szabadságra ébred.

2017. május 27.

*

"Akit a mozdony füstje megcsapott"

Ha huzat van ide-oda
száll a korom,
fénybe mártózva
arcokon lecsorog,
míg ki nem dörzsöli az ember
szeméből a feketét,
nem tudja meglátni
a szülőföld kemencéjében
lelkének tüzét,
ÚT, mi hazavezet...

születéstől a halálig -
keresztek rögébe akad,
de begyógyulnak a sebek.
Az élethez kell egy kis szerencse,
tiszta víz - pohárnyi jóakarat,
minden napra,
mit megtart a SZÍV
küzdelem nélkül
kezeink közül kihull
a lehetőség.

2017. május 26.

*

Lassul a tánc

 Volt egy nyár és én,
játszótéren léptek
- születésem okán,
tavaszból is merített
a tehetségem.
Az idő sarkára
patkót szögelek,
fényben a bogarak,
lágy zümmögés,
megáll az idő...
tolom a szekerem;
mindig útra kész,
kiengedett a fék.
 
Párhuzamos képek futnak
- előző életem.
A jövő most épül,
elfogy lassan a hiány,
a Duna fölött szivárvány;
ki elesni segített
- jobb útra terelt.
Életem, a szív munkáját
dobogásával mérem.
 
Puha angyalszárnyak alatt
ráébredek valóságomra,
nem kell mindenkinek
megfelelnem, elég az élet
perceiben szeretnem
- így lassul a tánc,
míg meg nem öregszem.

2017. május 11 - 25.

*

Elfogadom magam

Minden a jó alapozással kezdődik,
ügyelve a részletekre most verset
írok, míg mások falakat emelnek körém
- én nyitott ajtókat képzelek el.
 
Két lehelet közti csendben figyelem,
ablakomban nefelejcsek mosolyognak
- kinn morajlik, változik a világ;
gondolatvirágaim születőben.
 
Szeretni kell, gyökere ne haljon el,
hogy a legjobb talajra szórjam kincseim
a jókért... édes gyermekszívemre
indákat festesz - látom, ahogy a kaput
 
nyitod, a felhőkben kis uszonyok
hasítják a levegőt, jó, hogy itt vagy...
szólhatok, a szédítő magasságban
nem lehetnek titkok, angyalfényben
 
a küszöbök is szabadok, továbblépek,
kezedben kulcs - nyitja és zárja
ezt a tavaszt - sokkal szebbnek látom,
hatalmát most újra megörököltem.
 
Feltámadt erejéből kortyolok -
ápolom a lelkem, örömmel tölt fel -
szabadulni látszok a gödörből;
a kút se száradt ki - emelkedik szintje.
 
Apró kavicsokat szórok bele - nézlek,
szédítő mélységben pupillám nehezül,
versem végére a szavak bölcsőjéből
minden kiderül... fénnyel ölelt este jön.

2017. május 8.

marim.jpg

Mikor szeretsz
 
májusi esték erejéből merítek
mint édesanyák kései gyermeke
cseresznye majd érik idejében
az első randevútól a mába érek
 
érett piros szemeket kínál az élet
lábam elé helyezi az egészet
szeretem mikor hullanak a levelek
és ősz lesz mindig fogadj el
 
ha szeretsz nyomodban járhatok
meddig érnék üres szívvel
nélküled mit érne a májusok melege
és ha elfojtanám szavaim csendben
 
kivetülök a rétre és csak pörgök
mint szentjánosbogarak a fényre
hátrahajtom fejem és csak nézlek
a távolság megszépíti az egészet

2017. április 29.

*

pomPon

(amikor nem akar fogni a toll)

Ragyog a nap, borúra semmi ok,
okafogyottá se válhatok -
tüzemre rakok még egy hasábot.
 
Várom - történjen már valami jó!
Versre is gondolnék s az ünnepre -
tollamat, ha elérem, tányéralátétnek
 
teszem, hátha kilötyögtetem a tintát
és kezem ügyébe került papírfecnire
felírom majd címem és a nevem -
 
ugyanaz, mert egyről szól - csak
szóvirágaim közé szállt egy szem por.
Letörölni édes, mint könnycseppet,
 
szíveddel elérhetsz - szívdobozomban
szívbonbon - kis pomPON a kalapomon -
legyen minden szép a mai naPON!

2017. április 24.

*

Húsvét a szívemben

Valamit kell, hogy lássak szemedben,
ami az enyémből kimaradt,
törekszem hozzád melletted, előtted
fénykavicsokkal játszik képzeletem
és az álmok tengerén hullámzik lelkem.
A fátyol lehullott már régen,
mindig szép maradsz bennem,
ha megöregszel nyárfák rezegnek;
őszbe hulló csillagneszek érintik arcom.
Megtartom a mérleg nyelvét, betűidet
olvasom, kitakarom árvaságom
pillanatokra átváltozom, mint a bor színe
 az oltáron - Isten is fiát adta -
szeret ő, szeret mégis - elhozta feltámadásom.

2017. április 16.

*

Fénytöréskor

Féltett bölcső volt a kerted
átfutott rajta a vágy, hogy ott
hol az idő számító és véges...
 
keretek között éles kontúrokat
rajzol szívemre s az égre
emlékezetből mosolygok míg élek
 
egy szép tavaszi képre hol
lelkem földi ágyásokra hajlott
friss ültetés kerített hatalmába
 
termőre fordul minden mindegy
mihez érek - tündér is átsuhant
aranyhaja belefonódott a fénybe
 
játszik vele a nap míg lebukik
görnyedt katlanná változik
melegét csak ontja ontja...
 
a földre míg élek rögökhöz
tapadna kezem évszakokat
állomásokat lámpák fénytörését
 
várom mindegy csak legyen
még holnap hol madarak
kezem melegétől gyógyulnak
 
közelebb kerül minden állomás
az utolsónál az élet még integet
de a halál elvághatja a futó percet

2017. április 10.

fffff.jpg

Premier plán

"Költő vagyok, mit érdekelne
engem a költészet maga?"
 
Magamat hintem termékeny talajra,
féltem a jövőt, lesz-e sarja;
 
az ibolya épp az árkokat tarkítja,
várja bogarak jöttét szirmai alatt,
meghúzódnak este, ő csak illatozik,
nem csapda, a költőknek lehet szava,
 
vagy mint csikket eltapossák,
ha szánalmas rímeket farag
a védtelen ember fia? -
Üres lap az asztalon, hirtelen
 
felkapja s tollat ragadva megírja
az életét, az összes szerelmét,
mert nem unja, de nem lehet csak mámor,
az élet múló premier plán, a színfalak
 
mögött a mester áll - magamat is féltem -
kortársak ingét keményíti és olykor kell
egy whisky, hogy összerakjuk a dobogót,
szívünk alatt horda, kimerítő a jelen;

egy jó vérátömlesztést megérdemel,
ha jön a múzsa, minden egyszerű;
szárnyakat kap tőle a költő...
a vers olyan, mint a kenyérhéj:
 
ropogós, eltelik vele a lélek, kincs,
mint a szerelem és a kegyelem.

(az idézett rész: József Attila Ars Poetica c. verséből)

2017. március 23.

*

Villanások

Kertek alatt a tavasz
még pórul jár,
kisöccsét hidegen tartja,
nővérének nem sző új ruhát,
sárgulnak füzek rügyei,

Madarak összebújnak,
bár szárnyukon csillan a kék
permet, szórja a vándorszél,

Délibáb, lepkeszárnykönnyű
minden, egyszerre változunk át -
vidám énekkel fogócskázunk,
képzeletem nem csalhat tovább,
nemsokára újra itt vagy.

2017. március 18.

*

Lehetne...
 

a szavak végére laza csomót kötni
ha fel szeretnének oldódni
ne haljanak betűzve a feketébe
a kék tintában varázserő van
minden időzónában hozzád utazom
mint nyár az őszhöz ha kifakulnak
jelentésüket pirossal átírom
odaérek a ringató völgyekhez
fázni kezdek de te újra mesélsz
életet lehelsz a betűkbe
lüktet bennük is a tavasz
fák nedveiket örökítik a levelekbe
két ágról fakadtam én is
látom a rétet valaki takarót terít a képbe
szép sziluett rajzolódik az égre
álomfogóba röppent képek
körbe-körbe földre szállt emlékek
aranyruhába öltözött egy angyal értem
kimerített a kétségből és kitakarta
arcomat a széllel egy mosolyért cserébe

2017. március 8.

madarka111.jpg

Boldogság

(két világ között)
 
A várandósság a legszebb -
ott összefutnak a buborékok,
ígéretes jövő - benne simítatlan szálak,
szűzi erő - várjuk, hogy megszülessen
- két szikra erejéből, ki majd felnő
és éretté válik a holnapokban,
mint a piros alma.
Ajándék lesz egyszer,
hogy szétossza gerezdjét,
csókjaival halmozza el kedvesét.
Kiválasztott lesz, mint a mezőn
nyíló összes virág, illatfelhőjükbe
kapaszkodik csillogó szembogaram.
Értem. Kiválasztott színeit a földnek
szívemben hordozom, a Nap ad erőt,
de a lakat zárja egyszer kattan
és minden megfoghatatlan...
érzés marad - beleborzongtam.

2017. február 28.

*

Klip

Máról holnapra élünk -
ég és föld között oxigén
tereli a napot fölénk.
Szívem ütemre dobban,
szemöldököd ívére gondolok -
visszarobogok hozzád az időbe,
hogy lehulljon árnyéka a földre.
Köszöntöm a természet ölére
hulló apró magvakat;
kis romantika derengőbe -
hó ropogott az udvaron,
miután lépteid elhaltak;
egymásutáni lázban
szavak égtek, hogy kimondjam
elakadtam az útkeresésben,
de ami igaz volt -
megvilágosított a sötétben.

2017. február 18.

*

Monogramok

Csak úgy ketten
ülünk a fa alatt
jóízűn majszoljuk
a cseresznyét
ezt a kis piros
ropogós termést
a tavasz közelebb
hozza az ízvilágot
puha ágak hajolnak
galambok karolnak
fülembe csengnek szavak
nem lehetsz árva
hisz összefut még
szánkban az íz
pöcköljük magját
és nevetünk
a szénakazal menedék
keressük mit egymásnak
rendel az ég -
felhőszakadás után
útszélén csigaházak
sorban vigyázok rájuk
el ne tapossam
hisz felnőttem tőled
százszorszép képek
felettem cseresznyék
törzsén monogramok
a mezőn ballagó bárányok
ettől szépek a hétköznapok

2017. február 17.

*

Ó

Kék és zöld
szemedben árnyék
völgyében föld
megcsillan csúcsa
szépséged délibáb
mezítláb lépek
futó gondolatban
csak hozzád érek
egy falat csókért
megcsípi arcom
télvizében fürdetem
szememben árnyék
kékek és zöldek
puha a takaród
ég a lámpád
mosolyom felhőtlen
orrodat érinti
szeplők jönnek közel
karom már csak ölel.

2017. február 14.

*

Örökség

Minden kísértésben jelen van
- Ádám-Évától az örökség...
ha nem szerettél mást,
nem örökítettél gént - elveszel,
mert az élet hamvadó,
tükörképünk hozzájuk hasonló: isteni.
Földjeinkre csillagok borulnak
és a Minden színekhez kötné ecsetét,
hogy rajzoljunk máshol
rámás világot, hol élni lehet
és fügefa terméséből
ott mindenki ehet,
lenne árboca a hajóknak,
jó szélirány, de nem.
A test hamuszürke közegben
alászáll... hiszem
van egy másik világ - rezdülésében
életet rajzolnak ceruzák.
A lélek virágszirmokat ejt,
bújócskázik a térben;
tárd ki az ablakod - hadd bódítson el
illatos kertben - ember figyelj....

2017. február 8.

*

Essen

Nem kell, hogy több legyél
csak egy gyengéd érintés,
még és még havak jönnek,
délről száll a füst felém.
Mindegy mennyire kormos az ég,
az én szívemben mind elég.
Hirtelen jön a tavasz meglásd,
jégcsapok törnek ketté.
Olvadásban füvek élednek,
csorog a patak és ha éber
fényed tükrébe nézek:
vulkánkitörés lesz a vége.
Szívemen a kötés meglazul,
az idő megrendülve nézi,
ha csókod arcomat éri.

2017. február 2.

kagylo.jpg

Kedvesem

Elmentettem pár őszi levelet,
emlékeimet feladtam;
egy jó holnapra várva
illatos földeket, rikító gólyahírt,
napfürdőt hozok a Világra.
Lélekrészedre álmom ébreszt,
kiegészítem szívem erezetét,
hol lepkeszárnyak rezdülését
hallgatom - az idő hullámverését.
Fátyol takarja, az óra repülő,
míg táncom tart nárciszok
hajtanak és tündérek
koronáját csillantja a Nap.
Az Üveghegyen túlra visz,
ott minden egész, kipirult arcom
rád nevet és mosolyomat iszod,
minden a tengerkékből indult,
roskadó almafáktól való Ős(z)-bűn.
Útjainknak célja van, felszakadt
sebekre gyógyír az a pár őszi levél...
emlékeimet feladtam.

2017. január 29.

*

Súlytalanul

Életben tarthat majd a szó
és minden halálon átevez,
csak a jóknak lesz fogható,
míg együtt ringunk felnevelsz.
 
Érzed, mikor lelkem súlytalan,
virágos mezőn hint harmatot,
de rejtem, ha majd hó szakad;
minden idegszálamban kapocs.
 
Az árnyékomat megfelezem,
"csontjaimmá szikkadt magányom"
varjak keresik a vetésben.
Töretek közt is rád találok,
 
egymáshoz simul két láthatár,
fogadom gyökeredből táplálsz.
Nap vagy, az öröm öledbe zár,
terített az asztalod, vársz rám.

"Az idézett rész  Baka István - Itt c. verséből"

2017. január 21.

*

Ajándék

Biztos, hogy állomás volt
a hó ellepte az utakat
fenyőágon egy didergő
vadgalamb párját hívta
burukkolt álmomban
utaztam kinéztem az ablakon
csak kietlen megálló
tábláját leakasztották
nevesincs gondolatom
felkavart kalauz nélkül
csak szomjazom
sztaniol papírban
maradék morzsák
egy füstölő tabak
száraz illata ivódott
bele a tegnapokba
kiürítem most a szívem
helyt adok érzem
 
hogy közel jöttél
elárulod titkodat
majd újra megálmodlak
lefejtem karom a válladról
nézem a szabadon úszó
Hold virágait a képzeletem
nem csal tenyér meleged
hordozom szerettél ez van
a gondolatom megtalálod
lebukik a Nap hideg fényén
valaki még ma üdvözül
lehet csak egy megfáradt lélek
hasonmásom benne rétek
zöldet hajtanak mert érzem

2017. január 12.

 

inner-voice.jpg

Régebbi versek a "verssoroló 1-8 " menüpontban !