Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szép versek 11

original_afafbb6103f325b55d1442b3d969bb28.jpg

 

Dsida Jenő

MINDEN NAP ESTTEL VÉGZŐDIK

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját -
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

*

Radnóti Miklós

Himnusz

Gyökér vagy és törzs,
teli lomb s gyümölcs,
hűs fuvallat vagy
s meleg nap érlelő,

kötöző gyökér,
iramodó vér,
vékonyszáru törzs,
széllel barátkozó,

karom lombja vagy,
karomba szaladj,
mellem virága,
szívemen takaró,

ébresztő napom
s napos hajnalon
lombom gyümölcse,
mellettem ébredő,

mellettem alvó,
szívemre hajló,
jó nyugalom vagy,
csöndesen dobogó,

szépszavú forrás
kezdő sikoltás,
szárnyas lehellet,
lélekkel szálldosó,

árnyékban éles
fény vagy és ékes
árnyék a fényben,
s felhő is, füstölő,

csukódó pillán
utolsó villám,
nyíló testeddel
karolón ringató.

Te harcon áldás,
búvó mosolygás,
aki a földön
régen fehérlő
csontjaimban is majd
ott bújkálsz mindörökkön.

***

Vasas Marianna

Szavak tüze

Akár virágos szépségű,
akár világnyi léptékű
a szófüzér,
költő ajkán, hogyha fogan,
ódaként zsongja boldogan,
amíg csak él.

Akár egy angyali kórus,
akár port könnyező koldus
a múzsája -
Képzeltben nem kell igaz szó,
de metsző szívvel írható,
ami bántja.

Ahány rétegű a lelke,
annyi téma szállhat versbe:
milliónyi.
Forma s belső együtt lebeg,
töprengve vagy könnyen lehet
kicsiszolni.

Szavak szobrának formája,
rímképek színkavalkádja,
szép dalt szövő.
Versenként mindig más élet
táncos dallamokba réved:
ő a költő.

Lelke szárnyakra szomjazzon,
szava tüzétől olvadjon
fagyott szféra,
egy a költő-szív, mégis más,
fénypergamenre írt varázs -
a poéta.

***

Kapocsi Annamária

Hóvirágszokás

már kibújt a hóvirág zöldje
úgy van az avarban, mintha tavaszodna a tél,
decemberi hónapban eléje siet a vágynak,
időzavarában bolyongunk Mi is
ennek a szürkülő világnak,

álmodói vagyunk, tenyérbe vehetők,
mint néhanapján a jó Szeretők.
Álmos, ígéretlen vágyak füzérén ringva,
kézöléhez bújva

előbb jöttünk - mint a Tavasz,
időtévesztő, siető kamasz,
rózsát nyílaszt és friss levelet,
mélybordó megújulás, siess...

Siess, még tétlen a téltelenség,
most jönnének, most jönnénk,
Még! mintha félnénk,
a holnap, már nem elég...

Addigra talán fel sem ébredünk,
mert nem ébredhetünk...
ha elénk tették már
végső kísértetünk:

Tudni, az "igen"-t
a végső nem maradást,
eléje sietünk mindnek
mi még dobog, ég, s nyílalás:
Hóvirágszokás... 

***

Péter Éva Erika

Szonett a télleányhoz

Fehér a télleány- fametszet arc,
beillik ő a tört hidegbe: karc,
selyem kezére nem kerül ma hó.
E mozdulatlan éjbe alvadó

talány. Csak ül, mereng, parány szobor,
a csendüvegre csattanó fodor
habot lehel, s csodát: kinyílt a tér,
ma szürke szemben összeér a kék...

December. Áthidalt magány nevet,
kitárul utca-kéz, világra jön
egy újszülött-varázs. Pihés teret

kitölt a szív. Karácsony éj. Megáll
a csend. Puhán behull a fény-özön,
leányra, emberekre béke száll...

***

Pődör György

Angyali üdvözlet

Talán egy távoli galaxis üzen,
talán egy apró szikra s az én tüzem,
vagy egy eldobott szaloncukorpapír,
amit gyermekkorból szívem visszasír.

Lehet, hogy szellő vagy képzelt-szép ütem,
amit csak hallani vél a két fülem,
kép, amelyet nem törölt emlékradír,
mégis gyönyörű: égből tört fényzafír!

A kisszobában fenyőfán megpihen:
angyal jött s én ismét-ismét elhiszem
átélve adventi gyermek-üdvömet.

Ilyenkor de furcsák is a csillagok:
egyszer majd én is közéjük illanok,
s angyalfényem onnét nektek küldöm el!

***

Ujvári Lajos

Karácsonyi áldás

Jöjjön el a szép Karácsony,
Szívem feléd most kitárom,
Szeretettel azt kívánom:
A kis Jézus megtaláljon!

Békét adjon házad táján,
Bőséget a ládafián,
Minden jót, mit szíved kíván,
Ne legyen az fénynek híján!

Őrangyalod el ne hagyjon,
Kalács legyen asztalodon,
Lelkedben nőjön bizalom,
Aki barát, az maradjon!

Szeretetben növekedve
Istent szívedbe engedd be!
Szálljon áldás életedre,
Csillogjon fény a szemedben!

Legyen áldott a Karácsony,
Szívemből neked kívánom!
Gábor angyal feléd járjon,
Isten áldásával áldjon!

***

M. Laurens

SZENT KARÁCSONY ÉJJELÉN

Ma: Szent Karácsony e csendes éjjelén,
Lelkem belső utcáin ténfergek én,
Hol látok sok meleg, fénylő ablakot,
S fagytól didergő köd-szürke alakot.
Látok sok fájdalmat és csendes sírást,
Szerető s aggódó-könnyes levélírást,
És látok mosolygó gyermekarcokat,
Keveset látok, oh... s mégis oly sokat.

Én éltemben sohasem kerestem Őt,
A hajdan és a most elkövetkezőt,
Mert tudom, mindig lát engem és rám lel,
És úgyis megtalálom Őt, majd ha kell.
Ezért most bensőmben állítok fenyőt,
Mely legbelső hitemből, s belőlem nőtt.
Ki fáradt testem egyetlen gyönyöre,
Ő faként lesz támasza és gyökere.

S látok sok kis fát nőni egyre jobban.
Látok életeket: hinni a jóban.
Nőjön hát hatalmasra ez az erdő,
Mert itt van Szent Karácsony; mindjárt eljő!
Hol lelkünknek csendje ismét dalra kél,
Rég megfáradt testünkbe új béke tér,
Ott leszel Te örökre együtt velünk,
S megfogod elárvult, könyörgő kezünk:

Szent Karácsony Éjjelén!

***

Allegra

Karácsonyi áldás Máriának

Behavazva a bércek, sápadtabb a hold,
áttört-csipke hósapkákat a tél rajzol.
Ezüstnyárfák öröm-fátylasan hajlanak,
dicső templomharangok zúgva vallanak
az esti szürkülő homályban hozsannát,
megszületett a kisded, felzúg a világ.

Ti napkeleti bölcsek, három királyok:
- Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Jézust áldjátok!
Kigyúlnak ünnepi, karácsonyi fények,
a völgyben a pásztorok is hazatérnek.
Angyalok szállnak áldással a házakra,
eljött Isten fia, áldott légy Mária!

***

Steel

Karácsony, Nekem

Hókifliket süt az Ég,
orromban érzem friss
illatuk, kis falum utcáin
pehelykezekkel fest
fehéret a tél... Testvéreim,
anyám ölelése létemre
irha, már nem fázom
a mai valóságot, hiszen
szívveréseim házában otthon
van a múlt, s hazavezet
gyöngéden engem is.
Csillagszóró minden
arcukon-mosoly, fényt ragyog
szememben a velük-emlék,
családunk mécsese nekem,
hol senki sem látja, örökké ég.
Van, ki sors-írva, tán hiszitek.
Mennyben ünnepel, s van,
ki az összetartozástól távol...
Én mégis tudom, érzem,
Karácsony van itt, együtt,
mikor lelkem asztala
köré ülünk szeretetben,
bennem.

***

Kasza-Marton Lajos

Karácsony küszöbén

Hó szitál és Karácsony jön.
Az utcán hömpölyög a nép özön
és szinte árad, kicsattan a
mosoly, a vágy és csupa öröm
minden mozdulat, minden szó,
hisz Karácsony jön és hull a hó!
– A lábak mellől égre tör
a gyermek szájt idéző hahó.

Az utcákon szellő játszik,
– a hópelyheken látszik
megdőlve fut a házak között el
és így cicázik, így hintázik
sok kicsi hópehely.
Most hirtelen,
ezen a szép téli reggelen
harangja érkezik hozzám,
kissé mély-lágyan és csendesen.
És újra eszembe jutsz. – Halk, hang,
hallom a hangod, itt lappang
körülöttem és mindég visszatér,
egyre szebben, csengő haranghangban,
télben, fehérhavas reggelen
s oly arányos most, közel Karácsonyhoz;
a hang, a hó s végtelen…

***

Fejes Ádám

Adventi örvendezés

Utaidat vágyva kerestem,
S utaid megtaláltak engem.
Csodáidat látni akartam,
S ámulok rajtuk szakadatlan.
Titkaidat bogoztam egyre,
S most, mint gyermek az egyszeregyre,
úgy nézek rájuk, dicsekedvén,
ujjong szívem kegyelmed kedvén;
mert szereteted egyszerűség,
irgalmasságod csupa hűség,
s egy értelme van a keresztnek:
hogy megkerestek és szeretnek!
Hát hirdetem, hogy útja száz van
minden szívhez a nagyvilágban,
keresni kell és rátalálni ma,
akinek Ő a vágya álma;
kinek batyuja az a „nincsen",
megtalálja a gazdag Isten.

***

Angelus Silesius

Karácsonyi párversek

Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,
Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!
Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok.

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,
S a porszem képtelen felfogni az eget?

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:
Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,
Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.

Fordította: Csanád Béla

***

Sea Miller

Kristálykép

Kék-szívű most a Nagyerdő,
szelet szeret és zúzmarát,
fény-trollmadár jégevő,
csippent hozzá friss hódarát.

Csipke-deres lány a hajnal;
sok ködtündér körbe táncol,
szárnyuk pihe, hó-habbal,
őzek nézik közel s távol.

Misztikus a tél - jégvirág,
levélerek, mint krómdrótok,
mágikus egy képvilág -
varázsolnak fagy-apródok.

***

Komjáthy Jenő

Az örök dal

Már nem birok tovább magammal,
Szívem csordultig telve van,
Magába már nem fér e lélek,
Ez üdv, e kéj határtalan!

Szívemből, mint egy lángfolyam tör
Vágy, érzés, miljó gondolat,
Ledőlt minden korlát, sorompó,
Lelkem, miként a fény, szabad.

Szétáradok a mindenségben,
Ringatnak az örök habok,
S hogy lényem árad szerte-széjjel:
Úgy érzem, minden én vagyok.

A lég, a fellegek, az erdő,
Miként,ha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

Sőt, mintha mind magasba törne,
Szeretne, fönnen érzene,
Remegne kéjtől, szent gyönyörtől
Minden dal, illat, fény, zene…

A természet átszellemülne,
Mint Orfeusznak énekén…
Az öröklétnek, örök üdvnek
Csodás mélységit zengem én.

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok.

***

Szergej Jeszenyin

ÜLJ LE MELLÉM

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.

Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrűsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe,

odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.

Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltűnőket.

Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.

Mi is, túlján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vigasztalják, aki él még.

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

Fordította: Rab Zsuzsa

***

Szergej Jeszenyin

KÓSZÁLOK A TISZTA HAVON

Kószálok a tiszta havon,
csupa gyöngyvirág a szívem.
Kék-csillagos éj, ragyogón,
sok ezer mécslánggal izen.

Árny ül, vagy a fény, utamon?
Kakas énekel vagy a szél?
Hinném, hogy a parlagokon
hattyúsereg ül, nem a tél.

Szép vagy, te fehér sivatag!
Fagytól melegül ma a vér.
Testemre szorítalak,
hókeblű nyír, te pucér.

Jeges álmot lát a vadon,
s a pihés tarló de vidám!
Ölelésre csukódna karom
remegő füzek sudarán.

Fordította: Weöres Sándor

***

Sea Miller

Rád csordulok

Engedj, Uram, belépnem erdődbe.
Mezítláb vagyok, nézd, nincs ruhám,
csak amit rajtam látsz, s az erőtlen
szavam. Olvasó-gyöngyben pulzál

pergő imamalmom, s hasadó
elmém téged szeret egyedül.
Csókolom összes arcod, szaladó
lábad, kezed, hallom, hegedül

neked száz vonó, szól szép ígéret.
Olvaszt a por, amire lépek,
s cseppenként rád csordul a szívem. 

***

Mudra Csaba

Iránytű

Itt hagytad
szétszórt pillanataid
iránytűként vezetnek
gondolataimban
gyújtok egy gyertyát
képzelem faládád
amiben elbúj a régi világ
- füst száll
a lángocska fészket rakott
"emlékszel,
melyik volt az a pillanat,
amire a sors kabátot dobott?"
már én sem tudom felidézni,
ellepte az idő tajtékzó múlása,
csak csendben nézem,
mi most az irány,
hova forog
pillanatod igéző varázsa...

***

Péteri Judit

Újra él

Sosem feledem, mily eget-rengető
erő rejtőzik egy mosolyban... Dobban
a szív, (lüktet a tér), egy kicsit jobban
remél megint. Új csodákat remegő

ábrándok, tudom ám, vártok idebenn,
s bár régen nem idegen az éjszaka,
réges-rég nevet rám a Hold, ő maga
mondja el, nem lehet mindig itt nekem.

Reggel van, harmat-fűben táncol a szél,
(Miért is temetem?) végre újra él
a Nap. Most felszárad majd a könnypatak,

összeér az itt s az ott, és útra kél
egy dal. Átsuhan bölcs, öreg fák alatt,
szeretni hív... megálmodni önmagad.

***

Juhász Gyula

Fák

Oly mozdulatlanul nyugodtak
A kerti fák az őszi fényben.
Talán a nyárról álmodoznak,
Csak egy levél hull néha szépen.

Az élet csöndje ez a béke,
A nyugalom e nagy tenyészet,
Örök erők szent szövedéke,
Lehullt levél én, elenyészek.

Avar leszek majd az avarban,
Míg fölöttem a fiatal fák
A lombjaikat diadallal
Az örök égnek fölmutatják.

***

Radnóti Miklós

Rejtettelek

Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága...
virulsz ki most eszemben.
S tudom már,mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm a szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélekző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.

***

Várnai Zseni

Novemberi napsütés.

Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom,de mindig újra megcsodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.

***

Grigo Zoltán

Könnyek

Harmatos nyár estén,
Szemedben könny rezeg,
Csak nézlek téged, ahogy
Az arcodon lepereg.
Oly szomorúan gördül,
És hullik le csendesen,
Néz tétován egy kicsit,
Majd megül a kezemen.
A tenyerem kinyitom,
Csak hullik bele a könny,
A markomban itt ragyog
Szíved, mint egy marék gyöngy.
Láncot fűzök belőle,
A nyakamba teszem,
Amíg élek, örökké,
Hordozom szívemen.

***

Ady Endre

Új tavasz ez

Az Ősz, melybe ellátogattál
Kíváncsian és vágytalanul,
Késő s még sem a régi kopár Ősz,
Melyre már csak a Tél hava kell:
Melyre Tavasz és új ígéret ez.

Bízd rá hittel fehér hóságod,
Add hozzá lángját drága melegednek
S aztán tekints szét: az őszi kopár fák
Virágosan megelevenednek
S szívemen nyílsz, Te, szép, nagy virág.

Harsonázik a Tavasz bennünk,
S ha simulásoddal akarod,
Az őszi felhők fölébe emelnek
A megujhodt és boldog karok,
Karjaim, kik ölelve tartanak.

Oly kicsi vagy s oly nagy vagy bennem,
Zok-szó minden, ami utánad késztet,
Jajong, biztat, űz és futtat utánad:
Ma Te vagy az életem és az Élet:
Óh, új Tavasz, be nagyon téli vagy.

***

Ady Endre

Megköszönöm, hogy vagy

Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.

Íme, menekülni vágynék tőled,
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.

***

Sea Miller

Rózsakvarcok

Valahol létezik egy nagy kristályterem,
ott nem kérdezik meg kék-e a vérerem.
Nincsenek kövérek, pláza-soványságok,
áldott tettek vannak, auranagyságok.

Hol nem hiányzik test, nem fáj tenyérsebed,
egyszer mindenki fel, az Istenhez heged,
így ne féld a halált, a kín is elmúlik,
tülléteri léted végtelenbe nyúlik.

Rózsakvarcragyogás benned is elsimul,
hogyha igazul élsz, soha el nem virul,
a magány és közöny szívcsakrákat elmetsz,
létkristályaidra, csak emberül lelhetsz.

***

Steel

Alkonytájt

Alkonytájt, mikor fáradnak a fények,
kipirult arcún réved felém az Ég,
tűzarany gyertyája íriszembe ég,
a csillagok bennem kigyúlni térnek.

Alkonytájt, mikor kontúrrá foszlik szét
a felhők csipke-szépe, és álmából
körém nyújtózik a csend, száz árnyából
éjszakát sarjad nekem az este-rét.

Alkonytájt, mikor szenderülni látszik
ezernyi szín-gyermek, s festőt játszik,
vállam gödrébe gömbölyödik a szél.

Alkonytájt, mikor pillám mögé ásít
a Hold, és sugara csak fakó jácint,

minden emlék-ízed szívverésemmel él.

***

Sea Miller

Lámpás

A folyók sosem állnak meg
és a világ sem fordul ki sarkából,
sebeken megmaradhat heg,
sóhaj felszakadhat fájdalom ajkából,

de bordád alatti lámpást
el nem viheti világtalan rabló.
A benne égő szent áldást
Istentől kaptad, lelked. Örökkévaló.

***

Szergej Jeszenyin

Lelkem az égből száműzött

Lelkem, az égből száműzött
repülne földöntúli tájra...
De szép, ha pőre fák között
kicsap a zöld levélke lángja,
s a röpködő kis tűz alatt
ágak gyertyái olvadoznak,
közöttük suttogás szalad -
szava támadt a csillagoknak...
Elolvastam kuszált jegyed,
világ, és így jelöltél kínra,
mint üstökös, ha szánt eget
s tűzmását víztükörre írja.
A ló is mindhiába csapja
hátáról hold ezüstporát...
Ó, szemem, ha gyökér itatna
téged is, mélyről, mint a fát!

Fordította: Rab Zsuzsa

***

Szergej Jeszenyin

Szép jó reggelt

Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"

Fordította: Erdődi Gábor

***

Szergej Jeszenyin

Messzi út ezüst szalagja

Messzi út ezüst szalagja,
merre hívsz, hová vezetsz?
Fölötted, mint böjti gyertya
lángja, csillag lengedez.

Örömre vagy búra hívsz el?
Viszel téboly-poklon át?
Segíts, hogy tavaszi szívvel
megszeressem zúzmarád.

Fűzgallyat adj zabolámra,
szánom alá sugarat.
Majd az egek kapujába
elvezetem magamat.

Fordította: Rab Zsuzsa

***

Szergej Jeszenyin

Tél énekel

Tél énekel, orkán huhog,
mohostövű fenyő suhog,
ág-húrok pengenek,
erdőkre mély álom szakad,
vonulnak ónos ég alatt
tépázott fellegek.

Az udvaron hóförgeteg
terít ezüstös szőnyeget,
fagymarta törzs recseg.
Az ablakon veréb kocog,
éhen morzsáért kuncsorog,
mint árva kisgyerek.

Reszket a sok kisded madár,
ellankadt, úgy megülne már,
s csak társához lapul.
A felhőt orkán kergeti,
húnytszemű ablakom veri
és dörömböl vadul.

Dermedt kis tábor álmodik,
párkányomon fagyoskodik,
szárnyára tél havaz,
de álmában napot derít
s égboltnak kék lepelt feszít
a tündérszép tavasz.

Fordította: Rab Zsuzsa

***

Sea Miller

Föld-liget

Olykor meghallom fűszagú mesédet;
s rám emeled ég-szemed,
hajad aranypászma, megéget,
tested gyümölccsel etet.
Ereid lassú folyók,
szívmagod láva,
de pusztítunk mi milliók,
gyarlón, meg nem állva.
És bár léteznek missziók,
arcod árkaiból mégis te adj vizet,
markodba gyűrj magokat, búzát,
kiálts széllel hitet,
vedd a mindenség blúzát,
s maradj holnap is Föld-liget.

***

Tóth Árpád

Erdő

Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtjei zöld zivatarját.

Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájultfinom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!

S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámló, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.

Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tűnődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.

Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,

S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!

***

Moretti Gemma

Milyen lesz a tél?

A fakó égbolt színtelensége,
nem emlékszik már hajnali fényre,
a csupasz nyírfák vacogó ága
nem is gondol már régen-volt nyárra,
csak fázva, félve a közeledő télre.
Milyen lesz a tél? Ezüstragyogású,
gyermekkort idéző hópihés csoda?
Vagy mire földre ér, sár és pocsolya?
Milyen lesz a tél? De jó lenne tudni ,
szemeim zsaluit szorosan lecsukni,
s mögötte, míg lehet, megóvni a szépet ;
tavasznak kékjét, nyárnak pirosát,
az őszi erdők aranymadarát,
egy szót, hangulatot, szint, dallamot, képet,
amikre emlékszem, s mi emberként éltet.
Jó lenne tudni "csodát csinálni",
mindent okosan, türelmesen kivárni,
s bízva nyitni szemem akkor a világra,
mikor hótól takart, patyolatos, ékes
és szívemig szikrázik gyémántfehér virága. 

***

Moretti Gemma

Most egy kicsit...

Most egy kicsit
elhalkult minden;
fákon a lombok friss nesze,
ablakon a zápor permete,
madarak hangja fátyolos lett,
elhallgatott a tücsök-ének.
Most egy kicsit
minden céltalan lett;
a "valami szépre váró"
reggeli ébredések,
a felhőket figyelni,
hisz te is ezeket nézed,
szél tenyerébe temetni arcom,
mert a hűvösét te is érzed.
Most egy kicsit
minden megfakult;
fölöttem félig-nyílt szemmel
közömbös csillagok,
sápadt és gyorsan tűnő a holdkaréj,
s alig fényesebbek a nappalok,
nincs kedvük tündökölni.
Te nem vagy itt.
Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.

***

Moretti Gemma

Felhők viszik az időt

Ez a délutáni csendes erdő
különös, de mégsem idegen.
Egyedül vagyok nagy fák alatt,
nekidőlők egy nyurga akácnak,
érdes arcához hajtom a fejem,
virágai közt bujkál a szél,
néha egy bogár, siető lepke,
könnyű szárnyával ruhámhoz ér.
Fölöttem felhők viszik az időt.
Az alkony, a nagy falánk,
az aranyalma napból
egyre nagyobbakat harap,
még néhány perc és a fényességből
egy sugárnyi sem marad.
És arra gondolok
az elszunnyadó, méla fák alatt:
a felhőkkel majd én is elmegyek,
s téged alig-alig ismertelek.

***

Moretti Gemma

Vigyáznak rád

A napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthető.

A holdat is megkérlelem,
ha sötétbe süllyed a világ,
legyen álomba mesélő dajka,
égre festett, hajnalig fénylő virág.

Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szőjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék függönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.

***

Keresztes Szent János

Szerelem élő lángja

Szerelem élő lángja,
lelkem legközepében
milyen vigyázva, míly szelíden sebzel!
Nem fáj sebed marása,
fejezd be hát egészen,
találkozásunk hártyáját szakítsd el!
Ó, tűz, gyönyörbe forgatsz!
Ó, égés édessége!
Ó, puha kéz! Ó, érintés, te kedves!
Örök életről hírt adsz,
kárpótolsz mindenért te!
Megölsz, s halállal új életre keltesz.
Örökkön égő mécses,
érzékeink homályos
üregeit világod beragyogja,
mi vak volt, íme fényes,
tökéletes, világos,
melegét, fényét Kedvesének adja.
Mellemben lakva titkon
ébredsz, ha jő a hajnal,
eszmélkedsz nyugalomra, szerelemre.
Lélekzeted beszívom,
eltöltesz javaiddal.
Ilyen gyöngéden ejtesz szerelembe! 

***

Weöres Sándor

Marasztalás

Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad!

Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó, ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!  

***

Duka Éva

Mert bennem szép vagy...

Hogyan mondhatnám el neked
Azt, hogy bennem szép vagy...
Örvényként kavarognak
Odabent a ki nem mondott szavak,
S lázas rohanásban kapkodnak
Az el nem mondott mondatok,
Gyönyörű köd-hálóként szitálsz,
Ha mágnesként hozzád rohannak
Titokban a gondolatok,
Mert fáj a világ, s tép a sors keze,
Elhallgatnak bennem a szavak is,
De tudd: bennem szép vagy...

Fáradt napsütésként pislákol
A remény, hogy némán szeretsz,
Ha ébreszt e jégharmatkezű világ,
S felráznak áramdús hétköznapok.
Túlélők lettünk: Szigetek a csendben,
A szeretet, mint vezérláng pislákol
Lelkünkben minden napon,
Kérlek, ne add fel az igazban vetett hited,
Mert bennem szép vagy, az is maradsz,
Mindörökkön örökké: Ámen

***

Boda Magdolna

(bolond világ)

Fekszem a fűben,
nézem, ahogy a szél belekap a szálakba,
incselkedik,
... s a fűszálak játszadozva, cinkosan
összenevetnek az orrom előtt:
... bolond ez a világ.
Mosolyog a tinta is a papíron:
... kéket mosolyog...
... mert olyan jó eltévedni,
aztán csöndesen hazamenni,
nevetni,
megbánni.
szép nagy könnyeket sírni,...
... mert bolonddá tesz e bolond világ,
és olyan jó bolondnak lenni.
Olyan jó, hogy van nekünk
a cseresznyefán
pirosszemű elefánt,
amitől nem szakad le az ág,
és nem szakad le az ég sem.
Nem is kérdem,
hogy miért nem.

Ott vársz majd rám,
zöld tekintetbe öltözve,
... és szép lassan majd
helyére fordul a világ,
s állok majd fürkészőn, izgatottan
esetleg
esetlen,
fejem fölött a fű zöldjével,
talpam alatt az ég kékjében. 

***

Ambrus Lajos

Intelem

Egymás vállán
pihennek a kertek,
mint fehér lapon,
terem itt a vétek,
mert ha egy szép fát
megindít az ének,
törvényt ül felette
a feldúlt darázsfészek.

***

Ambrus lajos

Koszorú

1.

Elkészítette szép albomát a rend,
csokorban mind, miről álmodtál,
tilalom-palástot kötött köréd a csend,
a méhraj sudár jegenyére száll.

Tornác alatt a harsány illatoktól
megbarnult a szerelem-patak,
és te furán, hogy menekülj a sártól,
féltettél engem, s vádoltad magad.

Mi lesz, ha akkor hallgatok reád,
virágöbölben daccá nő a vád,
Játékszer leszel, mint réten a szél,

ki saját hangjától bódultan rohan,
és illatát vesztve egyre boldogabb,
mert a múltjából ő is megél.

2.

Eladtad fényes hegyeidet,
szeres pásztorod a hold,
boldog, hogy vakon is mást vezet,
ő az éjben drága folt.

Az öröm azóta barkában leng,
érted meghajol az ág,
bársonyt sző az út, ha elmerengsz,
bezárkózik a virág.

Mint fájától búcsúzó levél,
ki vérzik, ha itt tarlóra lép,
megállsz te is, a fogoly.

Ilyen a kép, melyet völgy ölel,
festi a múlt, mosolyod felemel,
s veled virraszt egy bagoly.

3.

Mint volt-esték andalgó teleholdja,
ki magában hord tengernyi holt-követ,
nagyböjtre készülsz, bár ami tagadja,
évszakok határán csupán követ.

Meglelted házad, tűzhelyeden már a
kis lábas csak duzzogó pletykafészek,
alvó vulkánt rajzol fel a pára,
eladta régen kisingét a szeg.

És fogat vált a bolondos április,
ibolya helyett majd kikerics virít,
görcsös guzsalyban álmodik a szú,

köréd gyűl a csend, s a hajdan-volt kacaj
arcodra fest majd hulló ráncokat,
élő éket: szeretet-koszorút.

***

Derzsi Sándor

Ararát

Fehér galamb jött, ki fehér olajágat
Hozott csőrében: hírét Ararátnak
Ararát hegyét azóta keressük
Meglátjuk-é? Nem tudjuk, de szeretjük
Szeretjük mindig, amióta élünk
Mióta szétnéz röpdeső reményünk
S fehér galambként tér meg olajággal
Jő sebesen és a szívünkbe szárnyal
Valami jó hír, hisz az kell nekünk
Hisz Ararát hegyéről kérdezzük
Ha kérdjük egymást, kérdjük és a válasz
Mindig hegyről szól s sosem Ararát az
Mert nem láttuk még, csak fehér galambunk
Zöld olajága jelzi: odatartunk.

***

Derzsi Sándor

Liget

Neved arcával földre hajlott
Az ég, kék lába habselyem
Felhőágyában szerelem
Napjának nyit egy rejtekajtót
Mozdulatával, mit csupán
Szellő utánoz rámfonódó
Inglebegéssel, s viszonzó szó
A nászra-hívás, mert ruhám
Színét átvette már a pázsit
Az út két oldalán, sugárzik
Reá a nap, hogy libbenő
Zöld szárnyát lássam meg az égnek
S kapjak reá, mert száll az ének
Repül a fűbe-heverő.

 ***

Létay Lajos

Tán csillagok leszünk

Az Alvernán nyílnak a szilvafák,
egy pille kéken ringatja magát,
zümmög a sok fehérfátylas kökény,
mint útszélre ült mennybéli család.

Bizony, most imádkozni kellene,
vagy szép szavakat súgni legalább;
helyette csak bontom, csomózgatom
kis kedvesem virágszagú haját.

Ó, szép ez így! Oly könnyűek vagyunk,
hogy egyszer csak, ki tudja, merre szállunk!
Elröpít egy felbillenő levél;
könnyen megyünk - mért sírnátok utánunk?

Tán csillagok leszünk a klastrom tornyán,
tán pillangók vagy galambok, lehet;
s mi hozzuk nektek szürke telek múltán
a legelső ibolyás fényeket.

***

Létay Lajos

Tűnődő

Citromlepke lebeg át a kerten,
Meg-meglibben a dohányvirág.
Szemem semmiségeken felejtem.
Csönd van. Senki nem hív, nem kiált.

Annyi minden van s volt a világon,
tűnődöm, én vajon még vagyok?
Mennyi volt a valóság, az álom,
élni még vagy halni volna jobb?

Arcomat én már kezemre hajtom,
elfödni kudarcom, szégyenem:
mért hittem, hogy küszködve, kitartón
a világ majd jobb lesz énvelem?

***

Létay Lajos

Látogatók

Jönnek bolyongó verssorok
valamikori életemből,
amit az idő elsodort
örökre vissza többé nem jön.

Mi indítja őket felém,
átvágni tikkadt Szaharákon,
mikor csöpp vízre nincs remény
s fölöttem csak az ég a sátor?

Ülök egyedül, hallgatom
foszlányát egy-egy régi dalnak,
de már nem is tudom, vajon
szomorítnak vagy vigasztalnak?

***

Müller Dezső

Zsoltár

Ahogy a tűz lángja
elnyeli az árnyat
ahogy a szél rejtelemmel tölti el
az aláhajló fákat

ahogy kivilágítja ablakát
esténként a hold
ahogy a fényözöntől kitárul
odafönn az égbolt

ahogy a madarak szárnyalnak
a csőrükhöz nőtt tájban
ahogy megbékül a lélek
a betoppant halálban

s ahogy a gyermekek tisztulnak
kibuggyanó könnyben
csak így engedd Isten
életem leélnem.

***

Grigo Zoltán

Visszajövök

Nézem a búcsúzó alkonyi fényeket,
a kora esti szélben görbülő fákat,
fejem felett száll a hatalmas végtelen,
rám hajol némán a mulandóság árnya.
Itt minden lábnyomom ismeri múltamat,
jövőmet tudják az égen a csillagok,
addig járom sorsom rendelte utamat,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok.
Kézen fogott az idő, együtt ballagunk,
mélyülnek az árkok a lábaink alatt,
néha megállunk és egy kicsit hallgatunk,
mint aki valamit még mondani akar.
Elmondani, hogy milyen szépek a mezők
vihar után, amikor felragyog a nap,
a rigó daláról ha ébred az erdő,
hogy milyen gyönyörű a zöldellő tavasz
és a folyó, ha felette ködpára száll,
miközben medrében szelíden lépeget,
amikor gyümölcsillattal ölel a nyár,
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek.
Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát.

***

Bíbor Kata

Vadút után

Mostanában megkönnyez a reggel,
mint derekam köré font gyermekkezek;
mintha sötét erdőből tisztásra érnék
hosszú vadút után, ha ébredek.
Az éj szakadó pókhálófonál,
s kihull mind, mi gonddal szőtt,
fényt szül a Nap, hangtalan,
elnézik fák és a háztetők.
Innen, az ablakból lelenc a reggel,
kócolni vágyom lobonc-haját,
nap, mint nap várni,
látni, ahogy felnő,
hogy felém szaladva derekam fonja át.

***

Bíbor Kata

Keretbe foglalom

A tegnapok felbélyegzett képeslapok,
miket sosem adtunk fel. (A posta
egyébként sem kézbesít tótükrön napot,
sem tökéletes fényben templomtornyot,
onnan a dombról, hol Isten is közel.)
Őrzik a kibontott hajú fát, a sétányt
álomittas lépteinkkel és a kavicsot,
bőrömbe tört egy kicsit, épp a saroknál,
aztán valahonnan könnyű szél szállt
és fellélegeztünk: vízszagot hozott.
Egy másikon - nyakamban virágos sál -
fehérbort ittunk a teraszon,
valami újabban felfedezett bolygóról
vagy holdról meséltél izgatottan akkor,
én megmutattam a csillagom.
A legszebb talán egy reggel,
mikor szemünkben vasárnapi-szerelemmel
ébredtünk, és olyan egyszerű volt minden
azon a hétköznapon.

***

Kis Lajos

Estélyi

Szavaimba öltöztettelek,
verseket varrtam neked.
Azt akartam, hogy ha én nem
legalább gondolataim
legyenek mindig veled.

***

Kis Lajos

Fénylő

Holdfény a szemedben,
ajkadon a csillagok.
Hajad a húrok halmaza,
melyek mozgatják a világot.

Te vagy az én univerzumom.

***

Kis Lajos

Halvány

Egyszer fény vagy a dús éjszakában,
boldogság a szemnek,
másszor éjszaka vagy a dús fényben,
szárnyaid ölelnek. 

***

William Blake

Bevezetés

Völgy vadonján jártam én
Fújva könnyű énekem,
S egy kisgyermek szállt felém,
És kacagva szólt nekem:

"Bárányról fújj dalt, dudás!"
Fújtam boldogan neki.
"Újra, nem kell semmi más!"
Fújtam, s hulltak könnyei.

"Dobd el vígszavú dudád,
S dúdold vígan éneked!"
Dúdoltam a dalt tehát,
S ő mosolygott, könnyezett.

"Ülj le, s könyvbe írd, legyen
Mások kincse is dalod!"
S míg eltűnt egy fellegen,
Kezem nádszálért kapott,

Ez lett tollam, parlagi,
S megfestvén a kék vizet,
Víg dalom leírtam én:
Hallja minden kisgyerek.

Fordította: Gergely Ágnes

***

Dóka György

Szép álmaim

Szép álmaim, még el ne tűnjetek.
Nélkületek oly magányos vagyok.
Én hittem – még úgy hittem bennetek,
féltőn öleltek át szárnyaitok.

Rejtsenek el lebbenő fátylaid,
ölelj át Hajnal – nézd, hogy reszketek!
Gyermek vagyok még és olyan szelíd,
szépséges álmaim közöttetek.

Leguggol hozzám minden, mi szeret:
Nap, Hold, szél, ezüst szemű csillagok.
Maradni kéne még örök gyerek...
felnőtté nevelnek a nappalok

hol fázom; – óh, a régi életem
mely aprócska volt még, oly messze már.
Csak lehunyom megfáradt két szemem,
emlékeim kitárt kapuja vár.

S tudom, hogyha a Tél jön el:
könnyeimmel álom-virágaim
megöntözöm, míg a kételyekkel
lassan eggyé nőnek a vágyaim.

De mikor együtt játszanak velem –
álmok karjában lágy hullámokon
lebegve gyermekké tesz képzeletem
és átringat örök-szebb világokon. 

***

Rónay György

A világ legszebb délelőttje

Ez volt a világ legszebb délelőttje
május az ég makulátlan
minden egyszerre virágzott
orgona akác eukaliptusz rózsa
a város vasbeton szirmai nyíltak
csillant a folyó kristály tükre a fényben
fölötte fűzek selyme barka mimóza
ez volt a világ legszebb délelőttje
szerelmes pár sétált a parton
karoló inda a fiú karja a lány haja lágy folyondár
tíz perc múlva tizenkettő mondta a lány
ma délutános vagyok még elmegyünk addig a fáig
soha nem volt még ilyen édes a napfény
mintha méz csordulna az égből
s ez a sűrű illat ahogy minden egyszerre virágzik
mondta a lány a fiú nem szólt semmit
csak egy kicsit szorosabban ölelte
s még elmentek addig a fáig
tele volt minden ága virággal
álltak a virágboltív alatt a fiú karja a lány derekán a lány feje a fiú vállán
a kék magasban madarak úsztak
nyújtott nyakkal ragyogó szárnnyal mint a teremtés hajnalán
mert ez volt a világ legszebb délelőttje
kócsagok szálltak gémek flamingók gulipánok
pacsirták ezüst éneke csobbant
zöld és sárga örvényt kavart a papagájok szárnya
még hat perc súgta a lány és nedves volt az ajka
s egy parányi madarat látott ezüst szárnnyal
egy parányi madarat messze egy ezüst szárnyú dongót
és nedves ajkkal a fiú fülébe súgta ez a világ legszebb délelőttje
és hozzá simult és szerettek vona hosszan egymás szemébe nézni
mert ez volt a világ legszebb délelőttje
de nem bírták levenni szemüket az ezüst szárnyú madárról
ahogy csillogva szállt a napban
a zöld mezők fölött és kék folyó fölött s a fák fölött a sűrű illatárban
mert minden egyszerre virágzott orgona akác eukaliptusz rózsa
liliom jázmin nárcisz szállt a madár az égen ragyogott ezüst szárnya egyre nagyobb lett
már látszott horgas csőre mind a huszonnégy karma
forgó szemében a tűz
pedig az volt a világ legszebb délelőttje
álltak a virágboltív alatt a karjuk összefonódott
akkor lobbant a láng
egy gomba nyílt a föld fölött egy óriási ernyő
hamu szitált a csendben
s két cérnavékony kicsi fényszál
villant még eltűnőben
mielőtt a harangok emléke délre kondult
a semmiben ahol tornyaik álltak egykor...