Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Péter É. Erika műfordítások

 Versfordítások

Péter Éva Erika - Lövétéről

negy_evszak-mandala.jpg

 

Victor Hugo

Vere Novo

Újra látom...

A könnyes rózsákra mosolyog a reggel:
igéző randevú a virágsereggel...
Kába örökzöldek, szárnyra kelt jázminok
bódultan táncolnak, s kicsit riválisok.
Összeér a közel, s távolra ellibben,
édes, dús párája kinyílva megpihen.
Ó, tavasz, ha minden bájos hírt sejtenél,
mi szerelmes lágyan a lányokhoz elér,
bús, szikár szavakban, papírokra ejtve,
mint a bársony ahogy tapad a selyemre!
Amit április sző, összetép a május,
mámoros üzenet, mégis hozzá társulsz?
Mikor hinni véled, ami tovaszárnyal
erdő, mező felett - s az ég visszaárnyal -
tó habján megrebben, mint kavargó lélek,
virágról virágra, lányról nőre téved,
nem más ez a szélvész, ami kósza, fehér:
pillangókká váló sok szerelmes levél... 

*

( Az eredeti vers )

Victor Hugo

Vere novo

Comme le matin rit sur les roses en pleurs !
Oh ! les charmants petits amoureux qu’ont les fleurs !
Ce n’est dans les jasmins, ce n’est dans les pervenches
Qu’un éblouissement de folles ailes blanches
Qui vont, viennent, s’en vont, reviennent, se fermant,
Se rouvrant, dans un vaste et doux frémissement.
O printemps ! quand on songe à toutes les missives
Qui des amants rêveurs vont aux belles pensives,
A ces coeurs confiés au papier, à ce tas
De lettres que le feutre écrit au taffetas,
Aux messages d’amour, d’ivresse et de délire
Qu’on reçoit en avril et qu’en mai l’on déchire,
On croit voir s’envoler, au gré du vent joyeux,
Dans les prés, dans les bois, sur les eaux, dans les cieux,
Et rôder en tous lieux, cherchant partout une âme,
Et courir à la fleur en sortant de la femme,
Les petits morceaux blancs, chassés en tourbillons,
De tous les billets doux, devenus papillons.

***

Wilhelm Busch

Az élet könyve

Az ember hányszor téved el?
Az életkönyvben - fájdalom -
mennyi hiány van vésve fel?
Hány rossz rovátka jár vajon?
Egyensúlyoz - ne feledd,
a végtelen szeretet.

*

( Az eredeti vers )

Wilhelm Busch

Buch des Lebens

Haß, als minus und vergebens,
Wird vom Leben abgeschrieben.
Positiv im Buch des Lebens
Steht verzeichnet nur das Lieben.
Ob ein Minus oder Plus
Uns verblieben, zeigt der Schluß.

***

 Wilhelm Busch

Búcsúzás

A fákról hull a hervadás,
a kedves szava villanás.
Mi elvirágzott, úgy remeg...
Maradj csak itt, én elmegyek.

Isten veled, s bár gyász marad,
akárhol jársz, csak áldalak.
Eshet vagy fújhat itt a szél,
emléked napsütést remél...

Kereslek álmok mély ködén,
szerelmed fájva őrzöm én.
A síron túl is áldalak,
te kincs, te bűvös lányalak...

*

( az eredeti vers )

Wilhelm Busch

Abschied

Die Bäume hören auf zu blühn,
Mein Schatz will in die Fremde ziehn;
Mein Schatz, der sprach ein bittres Wort:
Du bleibst nun hier, aber ich muß fort.

Leb wohl, mein Schatz, ich bleib dir treu,
Wo du auch bist, wo ich auch sei.
Bei Regen und bei Sonnenschein,
Solang ich lebe, gedenk ich dein.

Solang ich lebe, lieb ich dich,
Und wenn ich sterbe, bet für mich,
Und wenn du kommst zu meinem Grab,
So denk, daß ich dich geliebet hab.

***

Joachim Ringelnatz

Minden üt

Mindenütt van csodaország
és élet, s fura vágyak.
Nagynénémnél zokniban
moshatjuk a lábat.

Mindenhol vannak éjködök.
Apát kiállt a fattya,
sok ötpercnek a hatja
az időt rángatja, röhög
s csak hiszed: van örök.

Lám: zsugorodik a csigád,
s bő ráncába befér.
Cseréld konyakra rabigád
...csak volt fehér egér.

*

( Az eredeti vers )

Joachim Ringelnatz

Überall

Überall ist Wunderland.
Überall ist Leben.
Bei meiner Tante im Strumpfenband
Wie irgendwo daneben.

Überall ist Dunkelheit.
Kinder werden Väter.
Fünf Minuten später
Stirbt sich was für einige Zeit.
Überall ist Ewigkeit.

Wenn du einen Schneck behauchst,
Schrumpft er ins Gehäuse.
Wenn du ihn in Kognak tauchst,
Sieht er weiße Mäuse.

***

Mihai Eminescu

Te nem vagy itt

Elszállt a fecske: láthatod,
diólevél a tájra folt.
Szőlő ezüstje dért szakít-
Te nem vagy itt, te nem vagy itt.

Suhanj karomba, tartalak,
tekintetedben vad nyarak.
Válladon nyugszik el fejem,
Oly csendesen, oly csendesen.

Emlékszel arra hajdanán,
röppentünk túl a völgy nyakán,
emeltelek az égre fel...
Mert volt kivel, mert volt kivel.

A földön mennyi nő dalol,
szemükben színes szikra forr,
de értékesebb sehol nincs,
mint te oly kincs, mint te oly kincs.

Fényeddel telek általad,
te büszke csillag: lányalak.
Lelkemben lángol életem,
én kedvesem, én kedvesem.

Késő ősz rebben, megreped,
porló avarra esti csend.
Fázni a puszta megtanít-
te nem vagy itt, te nem vagy itt...

Fordította: Péter Éva Erika

( Az eredeti vers )

Mihai Eminescu

De ce nu-mi vii

Vezi, rindunelele se duc,
Se scutur frunzele de nuc,
S-aseaza bruma peste vii -
De ce nu-mi vii, de ce nu-mi vii ?

O, vino iar în al meu brat,
Să te privesc cu mult nesat,
Să razim dulce capul meu,
De sinul tau, de sinul tau !

Ti-aduci aminte cum pe-atunci
Când ne primblam prin vai si lunci,
Te ridicam de subsuori
De-atitea ori, de-atitea ori ?

In lumea asta sunt femei
Cu ochi ce izvorasc scântei ...
Dar, oricit ele sunt de sus,
Ca tine nu-s, ca tine nu-s !

Căci tu inseninezi mereu
Viata sufletului meu,
Mai mindra decât orice stea,
Iubita mea, iubita mea !

Tirzie toamna e acum,
Se scutur frunzele pe drum,
Si lanurile sunt pustii ...
De ce nu-mi vii, de ce nu-mi vii ?

***

Társam,asszonyom...

Hol lépkedek egy illatos sikátor,
méz-sűrű párát bont, terhes itt a lég;
tavasz trillájából soha nem elég,
hisz búzatengerben pihen a vándor.
Az aranyszemek zsongó sugarától
a józan észen túl betölt egy szentség.
Felismerem, mi fontos, s több, mint emlék,
s mint jó halász a percek távlatából,
időóceánból fogok ki halat.
Egy társ kell, szellő, s lebben a vitorla-
megkeresem őt, mert egyetlen nekem.
Tart kedvező fuvallat habfodorja;
ki tudja az irányt: könnyedén halad.
Fogd meg a kezem, csak, én is ezt teszem...

Fordította: Péter Éva Erika

Az eredeti vers

Mark R. Slaughter: Wife to Be

(Petrarchan Sonnet, 2010.)

I stroll along a fragrant country lane
With honeysuckle perfume on the air -
And feathered crooner’s warble to revere -
Then cross a golden sea of flowing grain
In empathy - it seems to sense my pain
Of knowing all was done with my affair -
Her empty meaning now the solitaire
She cast away - betrothment all in vain.
But oceans team with many fish to catch
So I must up and hoist another sail
And seek the one that really waits for me,
For soon auspicious breezes will prevail
In guiding forth to find a truer match:
The one to take my hand as wife to be.

***

Wendy Cope

Körön belül

Önmagad nézed. S magadtól távol
a kerten, falon alakod lebeg-
Itt vagy még éppen, tán megszokásból,
vagy sehol, s ezek árnyékos neszek.

Idegen egyik arc, s benne másik,
nevét viseled, az ugyan tiéd.
Zöld körben a szem, mi tétovázik,
csiga-idő húz ezüstös igét.

Emlékezik a csend, csodára vár.
Most. Most menj. Maradj. A csend megtagad.
Csak titkot rajzol, ki utána jár,
megfejtéssel a perc is elszakad.

Fordította:Péter Éva Erika

***

( Az eredeti vers )

Wendy Cope

 

By the Round Pond

You watch yourself. You watch the watcher too—
A ghostly figure on the garden wall.
And one of you is her, and one is you,
If either one of you exists at all.

How strange to be the one behind a face,
To have a name and know that it is yours,
To be in this particular green place,
To see a snail advance, to see it pause.

You sit quite still and wonder when you’ll go.
It could be now. Or now. Or now. You stay.
Who’s making up the plot? You’ll never know.
Minute after minute swims away.

***

Francis Etienne Sicard

Selyemszirmú levelek

Szerelmes levél


Szederindák között a szív: virág, nyílik,
tömött verssorait nézed minden reggel,
kacéran simítod ki puha kezeddel,
lelkem simogatják, bánatom könnyítik.

Tiltott-titkos gyümölcs leszakítva ízlik,
isteni illatát ajánlgatja nekem,
mérgét beszívom, és mindent elfelejtek...
Végtelen hiányod elkísér a sírig.

Elmúlik egyszer e szomorú szerelem,
de most térdre hullva mindent megbocsátok,
férfi büszkeségem érted félreteszem,

íriszedben látom, csókjaimat várod.
Csillogó szilánkok ékszerként ragyognak,
ékes szavaimtól lesznek még nagyobbak.

Fordította:Péter Éva Erika

***

Francis Etienne Sicard

Londoni alkonyat

Gyémánttal kövezett utcák kanyarognak
lankadt bágyadtan a sötét tetők alatt,
lépésről lépésre a tengerig falak,
a kirakatok mind fény-kárpitozottak.

Emeletes busznak jó reggelt dalolnak,
piros hajnalba éj-szín limuzin tapad,
Szunnyad a ma, azúr, s zöld álmokat takar.
Éjhez hűtlen mámort hoz majd ez a holnap.

Az utca most drágaköves éket helyez
magára, a festett Big-ben arc, és szemez,
új vacsoráról búg éji ékszerésznek,

ki színdarabokat varázsolva részeg.
E pompás lugasról lerántja a leplet:
borzongva köszöni a város a reggelt.

Fordította: Péter Éva Erika

***

Francis Etienne Sicard

Balzsam

Rozsdaként hull le az este: pihés álom,
selyemkendőt redőz rá a horizontra,
szépia-szín árnyék hull a kontúrokra,
oldódik a smink a tó arcán s a fákon.

Puha bőrkesztyűbe bújt felhők a vásznon,
mikre szikrát ejt a fény lefutó csokra.
Új divat kerül a szerteágazókra...
Ezüst tükröt néz a tó a holdsugáron.

Mentabuborékos narancsillat árad,
a hold gyümölcs, mámort küld az éjszakának,
párolog a tenger, míg bájitalt kavar.

Csipkés napernyő az ég, pöttyei pazar
ékkövek, pislogó szerelmes gyémántok,
örök békében nyár-esti csillogások...

Fordította: Péter Éva Erika

***

Mihai Eminescu

Hát viszlát...

Mostantól többé nem leszek,
elválok, búcsúzom tőled,
utamra lépek, elmegyek
előled.

Mától tegyél, mi jól esik,
mától a csend is megkopott...
Ki volt, a legkedvesebbik
elhagyott.

A múlt hiányzó tágulat,
távoli, mint a csillagok,
elérhetetlen kábulat...
Hol ragyog?

A dermedő idő fagyó
faágain merengek el,
ablak mögül nem látható...
Itt leszel?

Felhőtlen, békés ég alatt
sétálgattunk a hűs éjben,
elbűvöltél a ránk szakadt
holdfényben...

Titokban megkerestelek,
megállt az éj; cinkos netán...
Örökké úgy öleltelek,
te leány!

Azok az édes félszavak,
amik velünk énekeltek!
Emlékét fonja egy szalag,
s elrejtem.

Ma még lehet meghallgatom,
s talán a semmi szőttesén
átszűrődik régi dalod,
volt meséd.

Kigyúlnak ott a fénykörök
remegve át az éj taván,
most úgy tűnik: e perc örök
még talán.

Az éj lecsukja hold szemét,
többé téged már nem is lát,
én sem hallom a szép zenét-
hát viszlát...

Fordította: Péter Éva Erika

Az eredeti vers

Mihai Eminescu: Adio

De-acuma nu te-oi mai vedea,
Rămâi, rămâi, cu bine!
Mă voi feri în calea mea
De tine.

De astăzi dar tu fă ce vrei,
De astăzi nu-mi mai pasă
Că cea mai dulce-ntre femei
Mă lasă.

Căci nu mai am de obicei
Ca-n zilele acele,
Să mă îmbăt şi de scântei
Din stele,

Când degerând atâtea dăţi,
Eu mă uitam prin ramuri
Şi aşteptam să te arăţi
La geamuri.

O, cât eram de fericit
Să mergem împreună,
Sub acel farmec liniştit
De lună!

Şi când în taină mă rugam
Ca noaptea-n loc să steie,
În veci alături să te am,
Femeie!

Din a lor treacăt să apuc
Acele dulci cuvinte,
De care azi abia mi-aduc
Aminte.

Căci astăzi dacă mai ascult
Nimicurile-aceste,
Îmi pare-o veche, de demult
Poveste.

Şi dacă luna bate-n lunci
Şi tremură pe lacuri,
Totuşi îmi pare că de-atunci
Sunt veacuri.

Cu ochii serei cei dentâi
Eu n-o voi mai privi-o...
De-aceea-n urma mea rămâi -
Adio!

***

Mihai Eminescu

Mi a szerelem?

Mi a szerelem? Egy széles,
bánattal hintett folyó,
könnycseppekkel televényes,
végtelenbe csobogó.

Lelked lelkemhez kötő jel,
ehhez a léthez, s tovább,
mi onnan indulna, tőled,
s vinné létünk zálogát.

Nyár elején reád várva
árnyék mélyén pihenek,
találkozunk mint két árva
és őszintén kérdezek:

- Föld az égtől ha elválik,
szívdobbanásunk húzza,
őrzi sajgó suttogásig
szép szavainknak súlya?

Egy csendbe simított lépés
heteken át úgy követ
és megérint: édes érzés,
a szó reszket, örömed.

Körbe ragyognak a fények,
a nap, a hold néz ma rád,
és vigyáznak a lépések,
takarnak az éjszakák...

Meg volt írva ez az élet,
és óhajom oly kevés,
ölelhesselek téged,
kis tavirózsám, hímezés...

Fordította:Péter Éva Erika

Az eredeti vers

Mihai Eminescu: Ce e amorul

Ce e amorul? E un lung
Prilej pentru durere,
Căci mii de lacrimi nu-i ajung
Si tot mai multe cere.

De-un semn în treacat de la ea
El sufletul ti-l leaga,
Incit să n-o mai poti uita
Viata ta intreaga.

Dar inca de te-asteapta-n prag
In umbra de unghere,
De se-ntilneste drag cu drag
Cum inima ta cere:

Dispar si cerul si pământ
Si pieptul tau se bate,
Si totu-atirna de-un cuvint
Soptit pe jumatate.

Te urmareste saptamini
Un pas făcut alene,
O dulce stringere de mini,
Un tremurat de gene.

Te urmaresc luminatori
Ca soarele si luna,
Si peste zi de-atitea ori
Si noaptea totdeauna.

Căci scris a fost ca viata ta
De doru-i să nu-ncapa,
Căci te-a cuprins asemenea
Lianelor din apa.

***

Erich Kästner

Beismerés

Szép éveinket vissza nem hozhatjuk,
marasztanám, de szállnak, múlnak el,
az óhajunk mit ér, azt nem tudhatjuk,
e perc magánya vallomásra kell.

Elágazás: a táj felissza arcod,
eddig szerettél, köszönöm neked,
innen tovább mind-mind csak a te harcod...
Miért is félem volt szerelmedet?

Hű voltam hozzád, nyári ég tüzével,
a hálaszó fölösleges talán...
Midőn a biztos napra hullt a kétely,
te szétfolytál a bánatom taván.

Ezért nem vagy hibás; szívemnek titka
bevallom hogy már rég elhalt erény,
az érzelem kevés, az igaz ritka,
dermedt szavakra nem festhet remény.

Nem szépítem mi volt, mert már hiába,
márványból vésett ki a büszkeség,
a vádak olcsó, szétszakadt siráma
eltávolít közülünk sok mesét.

Ha majd egy újabb érzés szít új lázat,
selyemfonatú karokba alélsz,
irigykedők között kihajt a bánat,
mi volt: a látszat, s utána a félsz.

Kiknek tengerré nőtt a felszín gondja,
csüggedtek: szűk, szorít az új cipő,
mi múltunk földbegyökerezett foglya:
bennük a bánat köddé vált idő.

Úgy félek tőled, erre hol a válasz?
Felszaggat minden sebet végszavad,
kérdéseidre nincsen semmi támasz.
Mehetnél... Menj, ne tétovázz, szaladj!

Hallgatni könnyebb. Miért nem mondhatjuk?
Te és én... Az álmokat becsukom,
Szép éveinket vissza nem hozhatjuk,
jaj, hova tűntek el, nem is tudom!

Fordította:Péter Éva Erika

Az eredeti vers

Erich Kästner: Ein Mann gibt Auskunft

Das Jahr war schön und wird nicht wiederkehren.
Du wußtest, was ich wollte, stets und gehst.
Ich wünschte zwar, ich könnte dir's erklären,
und wünsche doch, daß du mich nicht verstehst.

Ich riet dir manchmal, dich von mir zu trennen,
und danke dir, daß du bis Heute bliebst.
Du kanntest mich und lerntest mich nicht kennen.
Ich hatte Angst vor dir, weil du mich liebst.

Du denkst vielleicht, ich hätte dich betrogen.
Du denkst bestimmt, ich wäre nicht wie einst.
Und dabei habe ich dich nie belogen!
Wenn du auch weinst.

Du zürntest manchmal über meine Kühle.
Ich muß dir sagen: Damals warst du klug.
Ich hatte stets die nämlichen Gefühle.
Sie waren aber niemals stark genug.

Du denkst, das klingt, als wollte ich mich loben
und stünde stolz auf einer Art Podest.
Ich stand nur fern von dir. Ich stand nicht oben.
Du bist mir böse, weil du mich verläßt.

Es gibt auch andre, die wie ich empfinden.
Wir sind um soviel ärmer, als ihr seid.
Wir suchen nicht, wir lassen uns bloß finden.
Wenn wir Euch leiden sehn, packt uns der Neid.

Ihr habt es gut, denn Ihr dürft alles fühlen.
Und wenn Ihr trauert, drückt uns nur der Schuh.
Ach, unsre Seelen sitzen wie auf Stühlen
und sehn der Liebe zu.

Ich hatte Furcht vor dir. Du stelltest Fragen.
Ich brauchte dich und tat dir doch nur weh.
Du wolltest Antwort. Sollte ich denn sagen:
..............................................

Es ist bequem mit Worten zu erklären.
Ich tu es nur, weil du es so verlangst.
Das Jahr war schön und wird nicht wiederkehren.
Und wer kommt nun? Leb wohl! Ich habe Angst.

***

Wilhelm Busch

Bájos kisvirág

Bájos kisvirág volt, csinos,
napsugaraktól lett piros.
Egy pici lepke szállt oda:
hinta a virág és csoda.

Kis méhecske hányszor dongta:
Mohó lepke! - azt susogta.
Arra mászott egy csúf bogár,
fel-le nyüzsög, szegény virág!

Nagy a pillangó fájdalma,
lelke mélyéig hasadna,
még hátravan a legnagyobb
szörnyű, rémséges borzalom:

a virágot, kit szeretett így
egy öreg szamár leette mind.

Fordította:Péter Éva Erika

Az eredeti vers

Wilhelm Busch: Sie war ein Blümlein

Sie war ein Blümlein hübsch und fein,
Heil aufgeblüht im Sonnenschein,
Er war ein junger Schmetterling,
Der selig an der Blume hing.

Oft kam ein Bienlein mit Gebrumm
Und nascht und säuselt da herum.
Oft kroch ein Käfer kribbelkrab
Am hübschen Blümlein auf und ab.

Ach Gott, wie das dem Schmetterling
So schmerzlich durch die Seele ging.
Doch was am meisten ihn entsetzt,
Das Allerschlimmste kam zuletzt.

Ein alter Esel frass die ganze
Von ihm so heissgeliebte Pflanze.