Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verssoroló 6

2015.02.15

2014. január

283. Párbaj

284. Vágyainkat kibontva

285. Én vétkem

286. Egy elesett

2014. február

287. A magvető nyomában

288. Akarva és akaratlanul

289. Az illat maradt

290. Pohárnyi kék

291. Most

2014. március

292. Olyan vagyok

293. Hol nem volt - ott is nyílik

294. Fénykép

295. Egy karnyújtásért cserébe

2014. április

296.  Tavaszi szemek

297.  Időtlenül veled

298.  Test-vér

299.  Szer-elem

2014. május

300.  Kis képzelőerővel

301.  Vonzásban

302.  Miért

303.  Fény-esőben

304.  Mentésben

2014. június

305.  Valahol mindig

306.  Fűszál és liliom

307.  Egy pontban ér

308.  Szélfogó

2014. július

309.  szíverősítő

310.  Első lélegzettől az Óperenciáig

311.  egyszer volt

312.  Rendszerint

313.  Cikk cakkban

2014. augusztus

314.  Intarziában

315.  Ő szinTe

316.  Fényörvényben

317.  Nyári visszhang

2014. szeptember

318. Mérlegen

319. Folt-varázs

320. Anti

321. Ha úgy akarjuk

322. Szívkép

2014. október

323. Te vagy Ő

324. Ha nem tud

325. (1956)

326. Esésem után

2014. november

327. Biztosan

328. Mutató nélkül

329. Káröröm

330. Füzérben

2014. december

331. Ring

332. Meditáció után

333. Szomjoltó

334. Megállt valami a levegőben

335. Hóváró

(52)

 

335.

Hóváró

Ha volna hó már ropogna
talpalávalót játszana
rajta siklana kicsi szán
gyúlnak a fények az utcán
 
földszínekben tündökölnek
haloványak már a zöldek
fehér lehetne virágom
illatozna ha körbejárom
 
harangja bújik tavaszt vár
szellő-szirommal lesz a nász
de még korai az öröm
felettük varjúhad köröz
 
tél szemében ég a remény
kinyílt csillagából a fény
feloldotta a távolság
földre ért ma Tündérország.

2014. december 27.

*

334.

Megállt valami a levegőben...
 
Szikrát gyújtott,
szememben képek
még elevenek,
tanítják a titkot,
mert a horizonton túl
is van másik csúcs,
hol nem számít a név,
nincsenek társasjátékok
és közös a kerek asztal
- nincs vég csak kezdet -
 mindenki a helyén -
együtt érzünk...
 másokban a rossz ismeretlen
minden levegővétel csoda,
dúsan vagy gyéren
de tüdőzzük,
mígnem az utolsó csepp
megáll ereinkben - majd
várja a fényt, megkövül
és gördülésre készen
az ősanyagba zár -
majd kinyit egy másik kaput...
megint együtt.

2014. december 25.

*

333.

Szomjoltó
 
A figyelmet, a vágyat mit gyújtottál
Isten nem oltja ki, a térben rezeg,
vándor lelkem várja az origónál,
minden este lámpással hazavezet.
 
Hozzád érek - veszem a bátorságot,
kérem takarjál be és gyújtsál tüzet,
teremtsünk a semmiből valóságot,
kellene egy utazás - váltsunk jegyet.
 
Jön majd egy angyal, fogja kezeinket
és felemel a gödörből, ha esnénk,
varázsigét mormol, a révülőket
 
feloldozza kín alól, és vezekel.
Várjunk, maradj nekem szelíd barátom -
Betlehem csillaga is kigyúl, terel...
 
 szívem szívében ébred... jő Karácsony.

2014. december 21.

*

332.

Meditáció után...
 
Nem tudom meddig ültem törökülésben
s vajon csak fércnek gondolt-e rám Isten,
mikor tenyerébe vonta arcomat,
felruházta csontjaimra az izmokat,
 
vagy arra gondolt, hogy erős cérna leszek,
össze tudom varrni majd az anyagokat,
színeket, mintákat vehetek magamhoz
s jobb kezem megtanul bánni az ollóval.
 
Hányszor vehetek még szabadon levegőt,
árad-e majd az erőm, hogy egyetlenem
útját védjem, ha elé gurulna egy kő;
lássam önfeledt mosolyát, hogy megértem.

2014. december 8.

*

331.

Ring

Ugyanahhoz a fához szaladtunk,
nem maradtunk semmiben
csak a gyökerekkel...
erősen kötötték lépéseinket.
 
A visszhang erejében él,
mint a gesztenyék fák körül -
ott maradtunk a ringben
meztelenül...

2014. december 4.

*

330.

Füzérben

Az idő éppúgy morzsolhat,
mint asszonykéz rózsafüzért,
feszülten a szeretetért -
szálló évek vándorolnak
 
és megbújnak bőröm alatt
addig, míg jólesik a szó,
versfüzérben úszó hajó;
a számat adom, nincs lakat,
 
ha sír a szem, lesz gyöngypatak;
lábam követ gurít feléd
és pillantásom tört neszét
kapod örökbe - jómagam.

2014. november 29.

*

329.

Káröröm

Károgás közepette
betakarták az eget
- talán éhesen - egymás
szárnya alatt verdestek,
 
majd lassan a fák hegyén,
félelmetes seregként
vonzásba vitték szemem -
megültek a fák hegyén.
 
Így vagyunk mi emberek,
csak veszekszünk pereken,
közben éveink múlnak -
végül mindenki meztelen.

2014. november 28.

*

328.

Mutató nélkül

Vers is lehetnék
jó felé terelt bárány
széllel szállnék
míg őrzik a nyájat
mert a szó dúsan nő
kísértésben elveszik
akár vers is lehetnék
pásztor a tűznél
gondolataim tüzére
ha elkallódnék a pályán
egyszer vers is lehetnék
gyertyaláng tiszta hólé
csöpögnék ereszről alá...
 
de elfogy minden tinta
még mártanám...
odaát égnek a partok
integetnek a sziklák
szívemben varratok
lesz-e híd hol átfutok
mutató nélkül a percek
lejárt futószalagok.

2014. november 22.

*

327.

  Biztosan...

egyszer megbékél testemben a lélek
hiánya nem mereng, és sötét fészket
sem melenget, szív-szobámban térerő
virág bont szirmot, árad a levegő
elfásult testem így kaphat új erőt!

2014. november 18.

*

326.

Esésem után

Próbáltam odakuporogni, hol meleg van,
tűz-közelben a biztonságot adó fészek,
porrá őrli, bakancsot sarura cseréli,
ha lábainkra tapadt a múltból egy bélyeg.

A bilincsek hullanak, ki hozott az visz el,
fák suhogását hallom és kerted színeit
látnám, nyomodba léphetnék - esésem után,
érintésedtől begyógyulnak majd sebeim -

ha utánam szólnál, - a hegy csúcsára értem,
ott kell majd várnod az ezeregy éjszakára -
ölünkbe hullik az ősz, itt van Mindenszentek,
Isten látja majd zuhanásunk - avarágyra.

2014. október 29.

*

325.

(1956)

Szürke még '56, régi seb maradt, mintha fájna -
megnyugvást nem kapva léptek a halálba,
(saját országa lehetne mindenható,
ott csapjon ököl - igazság asztalára!)

Vérfolt került tisztes anyákra, apákra -
földhözragadt katona, kötél karmádra;
idegent, de testvért küldtél kapuján túl,
hullámsír betakarta, ért mennyországba.

2014. október 23.

*

324.

Ha nem tud

Aki elzárja a szívét,
abban nem fog megmaradni... nem bír
csak keser szájíz, és nem tud
majd rügyet bontani,
a földből sem sarjad ki virága,
illatát nem testálja a Szűz Fiára
"ha szeretet nincs bennem,
mit sem érek", kacat lehetek
vagy selejt egy szemétdomb tetején...
kezem, ha nem tud ölelni,
nem tud vetni sem,
hogyan lesz áldás a gyermekeimen,
hogy állnak meg Isten előtt rendre?
Legyen rajtunk a világ fél szeme - az egészbe
belehalnánk, de velem a Nap, a Hold,
óriáskeréken fordul meg csillagom.

Sétálj a rengetegben, hagyj karcot szívekben,
légy nyomelem a sejtekben...

Kis ásító inas lelkem vágyakozik,
mint gyerekcipőjét épp kinövő -
szalad a remény szalagjával kezében -
addig, míg talál egy temetőt. Idő előtt áll,
nem sír, miért tenné, lágy fuvallattal egy szellő
október derekára fáslit köt, ha didereg az ősz,
lábaihoz láncolom erős tüdőm,
majd jövőre, ha elmentek a fecskék,
lesz nálad egy kis pihenőm...

2014. október 17.

*

323.

 Te vagy Ő

Lehet egyszer szívből éltem igazán,
megfigyelhettem őt vágyam teraszán,
ha tükrébe néztem, mosolygott szemem,
- háttérkép benne - elérhetem egyszer,

érző lelkem csak szívgödrében hal meg,
ha szomját oltja ki, lángsugarat nyel.
Talán egyszer, együtt jutunk a mennybe,
ajtó kulcsát te adhatod kezembe?

2014. október 11.

*

322.

Szívkép

Amit tegnapok építettek
a várnak erős fala maradt
s életet mért egy szeretetkéz
tányérodon kenyered java

nem alhatunk el étlen-szomjan
lépjünk még együtt a fény elé
ne adjuk fel és csak lobbanjunk
jöjjön csendesen az öregség

kiszáradt kútban a buborék
lekaszált rétek felett illat
felhörpinteném az utolsót
két vágányról indult el vonat

lábunk alatt csak rohant az út
meggyőztük egymást, hogy lehet szép
titokban számolni csillagot
mit ősz-aranyba márt egy szívkép.

2014. szeptember 25.

*

321.

Ha úgy akarjuk

A szó körbeölelhet, igen, ha kimondják
a cirádás betűt, de ki tudja igazán,
hogy férkőzhetnek egymáshoz, mikor válasszák
szét - hamisat az igaztól - csak az egyszerűt,

mi szívbillentyűn szól, hol átfutnak az erek;
fénytisztásra lel, emelik a hang-csobogást,
ha úgy akarjuk, szempillánkon minden etűd
álomban él, hegedül, vállainkra gördül

és onnan párnánkra tévedhet - a pillanat
útján vesztegel - ébresztőt fúj most egy madár:
maradjon meg minden emberben egy tiszta vágy,
onnan indul lelkem hozzád - egyre közelebb.

2014. szeptember 18.

*

320.

A n t i

Minden az álmokkal kezdődött,
szerencse közt élt a hiány.
Értem nyúlt és tele rajzolta
tű keze minden porcikám.

Sértette szívem falát,
szememről hályogot vetett,
mi takarta az igazság
sűrű fekete szemöldökét.

Éreztem ölelő kis karját,
rám fonódott, nem eresztett,
fogva tartott utána a vágy,
mikor az első fátylat

terítették rám, nem tudtam,
hogy temetnem kell hiányát,
langyos szelek jártak
azon a decemberi délután.

Év-kosarakban teltek
a napok, fényes kirakatok
bűvölték szemem apályát,
könnyeim filléres ezüstök

dagályt hozott az óceán.
Marokkövek törték a felszínt...
egyszer csak megmozdultál,
és apró kék szemed sarkából

rám szegeztél egy sugárt,
vasárnapra fordult fényed;
Istent vártam... hogy az útról
mázsás köveket gurítson félre...

Mihály napkor angyalt küldött...
és jött '96 szeptember hajnalán.

2014. szeptember 13.

*

319.

Folt-varázs

Szépségfolt vagy arcomon
s nem akarsz múlni,
minden este tükröm mutatja
ráncokba vont töprengéseim.
Idézem Mona Lisa mosolyát,
Ő tőlem sokkal szebb,
hőn szeretett vágyaimat
látom szelíd szemében,
hullámlovakon érzéseket,
barna mélységeket... elveszek
(nem lehet téged megunni)
pedig lejárt az idő felettem,
de a szeretet marad
és te... foltnál több;
hajnali harang szavára
öröm, hogy felébredek!

2014. szeptember 6.

*

318.

Mérlegen...

a lassú, lázas elmúlás,
még vajúdik a nyár,
sok színében pompát rejt;
fészek-üresek a fák

és a rozsdás levelek
a földön alszanak el.
Hold-madarak ezüst tollát
árnyak borzolják fel.

Csillagperec éhgyomorra,
szív-kapum kulcsa csörren,
kísérőm légy szeptember:
szerető mérleg - csak csendben.

2014. szeptember 5.

*

317.

Nyári visszhang

Ünnepek között a hétköznapok...
hangolódnak egyre-másra húrjaink,
megfeszítjük a másságot, változunk,
míg asztalt terítünk és hallgatunk

régi lemezeket. Altatód lennék,
sóznám neked az ételt, de az élet
csak várakozás, homlokán verejték;
cseppje elgurulva gyöngysorom része.

Súgom: ha csak egyszer ölelnélek
megszépülne emléked, mi felkavart
a nyárból, majd őszre bibe tapad,
ha tehetném, bár reszketeg kézzel

hátadról a terhet levenném, megyek
az ösvényen mögötted - folyónk fölé
fényt hoz a hajnal - együtt lélegeznék
pár percig - talán... lenne mit mesélnék.

2014. augusztus 25.

*

316.

Fényörvényben

Engem mindenki másképpen lát,
félre fésül tekintetével,
és ha egy kicsit felengedek -
hullámod tart tenger ölében.

Csillaghulláskor majd bejöhetsz,
hozzám vezet téged a tejút;
ég kosarában kifli a hold -
angyal szól - le is út, fel is út.

Még visszafordíthat az ábránd,
kezemben tollal útnak ereszt;
fény-küszöbhöz érhet a léptem
és sírni fog majd minden vesztes.

Nyíljon az ajkad, szót rebegjen,
érjen véget a csendes eső,
vörös palást takarja vállam,
csillagom legyen lélekerőm.

2014. augusztus 19.

*

315.

Ő színTe

Ha már egy pillanatra voltunk boldogok:
kéz a kézben, hová léptünk a szél sodort,
felhőkből bomlott arany kalászok alatt -
őrizzük a képet, az érzés ránk tapadt.

Fest a kéz, alatta vászon, elmosódva:
rég volt tavasz - a rügyeket sírva bontja.
Nádsíp szólt, füstöltek az olvadó havak,
lépteink nyomán virág ha nő - maradhat.

2014. augusztus 14.

*

314.

Intarziában

Jobbom felől villámokat szór valaki,
fölöttem csillag lehetsz, reszketsz is talán,
földre esnél, porral elegyednél ha már
leégett a tüzed, mondhatnál valamit.

Koros lett a Hold, rádobva fél vállára
fekete bársony köntöse, elidőzne,
de még nézi őt az éjszaka, éjfélkor
indul majd vonata - sietősen halad,

mint az augusztusi éjszaka, párák
bújtatnak lebomlott szivárványt - fúziók,
szürke házfalakon rózsaszín nap-pirók -
csak felhőkre eshettek az intarziák.

2014. augusztus 3.

*

313.

Cikk cakkban

Egy fecske is csinálhat nyarat, billeghet
árkon-bokron, mert érte ugrik a tavasz.
Felhőgolyók gurulnak a réten, cakkban
szállnak szentjánosbogarak, mécsek esnek.

A mennybolton terül a lila napnyugta,
fáradt eső lábát hintáztatja a szél,
cikkben Isten ostora - semmitől sem fél.
Felkel a Hold, szemét az éjszaka csukja;

majd kel a Nap, nyújtózkodnak a sugarak
vállamon, orgonasípok a dalnokok -
pacsirta szól, tárva a nyár kapu, bajnok
lesz ki értem célba ér, kezdődik a rajt!

2014. július 25.

*

312.

Rendszerint

Utadba kerültem
Isten látta koldus
lelkem fordította
és édent varázsolt
a pokollal szemben
hajóját kötötte
tatja lett fekhelyem
a föld majd ha rendül
mentőövét dobja
és összecsomózza
nem jöhet már senki
szándékát vérével
kimossa fény-testben
így táplál majd elold

2014. július 20.

*

311.

Egyszer volt

"és szeretném megérteni
a csodát hogy boldog vagyok
boldog az de nincs rá szavam"

élj bontsd szirmát a versnek
árgus szemekkel figyelj
szabaddá tesznek sorok
értelmet adnak képek

nem lehetsz bilincs
szélnek adnám azt is
mi nincs - vigye el a szót
ha fáj
légy kohézió válogass
figyelj ütemre hass
minden hét erőt is ad
mert arcul is csaphatna
ha roppan sötét tükre

indítsd csak útjára
ha szereted akkor is
légy szabad válogass

2014. július 18.

/az idézet rész Szabó Lőrinc: Szélcsöndes ormok c. verséből/

*

310.

Első lélegzettől az Óperenciáig

(Születésnapra)

Az Egyetlent keresd, tűt a kazalban,
mit régen valaki érted elrejtett,
bizalmát adta, hogy felkeresd, indulj
- száműzetésed után - már jó lenne,

egyre közelebb férkőzni hozzá,
mélyre nyúlni, kérni a lehetetlen
összest - anya-szívet ért - sebeket
szeretve, Babba Mária gyógyítsa meg.

Tápláltál két huncut testet
kik olykor csak legyintenek,
de rajtad már több sebet nem,
nem ejthetnek... utadon vagy...

Dombra fel és le, aranyköpések,
már mindent megértesz
és a boglyák hegyén érzel
már fényes bizsergéseket.

Július érlelt, mint kalászt a sugár,
erőt ad, ha elbuknál, csillogó
két karja lett a szabja, kitakart
emlékcsírát - nem maradsz árvácska,

ha érkezel, szíved formába öntik;
addig Újjászületsz minden évben -
megérsz rá, mint almák a fák hegyén,
ha szüretre mész lesz ki felemel.

Szívem adom e versben, az éveid
folyondárként felöveznek, díszítik
tested vonalát, rábíznak a mára:
légy magvető, szerető édesanya -

bízz az életben, győzd le a halált,
mert minden egyes sejtmolekulád
betölti utolsó órád, az aurád...
Erdély marad a Te Óperenciád!

2014. július 5.

*

309.

Szíverősítő

Mikor egymással szemben ültünk
fény esett, bent szaggatott egy szó,
szívemre égett a csend falán,
keresztbe tettem rá egy hajszált

zavaromban, egyszer kimondom
és repeszként feldúlhatja majd
szobám falán az árnyékhomályt,
és a lélegzetem elakad

lesz kapaszkodó, drótnak fecske,
csokor szalmaszál, lehet lobban,
mint a nyár, szirom hullik őszre;
gyufaszál ereje kazalt győz.

2014. július 2.

*

308.

Szélfogó

Egy oázis illatozik a teraszon
szemben a vár kapuja ásít -
tárva-nyitva, rajta héjaszem,
kikötőbe ért egy vízibusz,
alatta álmok folynak el...
s mindezt most megint
neked mondom el;
könnyű a tested, felemel, 

úton vagy már régóta,
lámpás kezedben -
Istentől örökölted
természeted, vagy nekem,
adtad a látást szememnek:
szép illúziót, a lényeged
sosem veszhet el, a menny,
melyet teremtettél:
elhozta az örök tavaszt -

nekem fogan millió gyökér
és erezet, szélfogó nyár,
őszben a veleje, suhannak
a fákon a levelek, hullámok
rabjai hajók - elúszott már,
és a part maradt, üresen...
várja lépteid neszét, ha
maradhatsz, maradj mindörökké.

2014. június 26.

*

307.

Egy pontban ér 

Már régen elúszott az a kis papírhajó,
amit hajtogattál és a Nap most egy pontban
megáll a fordulónál, tekintetem kis ér,
folyó felé szalad, tengerét, ha rajzolja,

meg otthonát, mert az érintések maradtak,
hársfa illatos lett a ház, harangvirág a szád:
súgja jövök, esténként, hová a szél hálni jár,
de a lány körvonalát benőtte már a borostyán.

A tűz falán krétarajz, szemében naplemente,
átsegíti egy sugarát, cetlit ad kezébe -
rajta egy szám - úszik velem a kék Dunán -
sós vizekbe ér és ott az édes elmorzsál.

2014. június 20.

*

306.

Fűszál és liliom

Úgy tűnik már csak én alszom benned
körülöttem a tér minden rezeg
a föld a fűszál a lávahegyek
a tó mélye szelíd árka csendes

A napsugár parányi tűszála
szívemet ölti ma új ruhába
megértem őt hol súlya ott vágya
illatozni akar bokrétába

Bátor vagy jó lesz mikor majd ott állsz
prizmádban már csillan a mennyország
alfa kezében a napkoronán
ómegát ölel egy liliomszál

2014. június 15.

*

305.

Valahol mindig

Valahol mindig van egy igazság:
a mesék birodalmában fény-folyam,
hogy mindig voltak álmok valahol
az évszakok is mellém állnak
és csak úgy maguktól telnek;
lettél lelkemnek Ünnep és szemfény,
folyódba léptem könnyen és a réten
egy tündér kezében varázspálca -
hegyén intő szó a bölcsesség szikrája -
szárnyán szép szövésű szálak -
még illatozok a mának, napba nézek
bátran, de kísértésben állok,
mert szeretlek...
út mentén a kis katáng is velem reszket
és veled, meghittségben oldom fel...
az álmok titkát, teremtek a Teremtővel,
békességet hozok, áldását szétosztom.

2014. június 7.

*

304.

Mentésben

Volt egy kis részlet, egy szép darab
egy elem, ki szembe jött velem
az utcán s rám nevetett, reá esett
tekintetem, megfordult a Világ:

ott bent fék csikordult, olajozott
az egyetem és a kis elem elhitte
tartós - mégis semmibe hull részeiben,
hogy több legyen, mint az igyekezet,

mi elfárad és lemerül, de a szív
a lélek pazarol, tudja van tartalék -
fényindák a kapaszkodók, mint tenyered
vállaimon, olykor hajamba is túr.

Kis hasábokat teszek a tűzre
lélek-meleg kell, a világ olykor fagyos
és a szeretők nem válnak el
a vértől, a víz is borrá változik,

ha kezed a vállaimon megpihen
ó, szerelem, párái lecsapódtak
iszom szavaid, oázis vagy lelkemben -
elmehetsz, de ments el mindent magamnak.

2014. május 24.

*

303.

Fény-esőben

Csend legyen, ha jő az est, s behúzza függönyét,
ablakokba fészkel a sötétség reggelig,
majd a Nap megrázza kócos üstökét,
elveszíti éj a vértjét, reszket is.

A tavasz minden csillaga lassan nyárba ér,
szalmasárga kalapját festi a horizont.
Felhő-tükrökben nézi arcát, hull a fény,
vállára tarisznyát tesz, nyakába medaliont.

Telt kosarat viszek majd! - dalolt a málinkó,
dróton sok fecskegyerek - ősszel rajba áll,
verdesnek majd szárnyaikon délre - élni jó,
szól a tilinkó, tündérmeséket sző a nyár.

2014. május 21.

*

302.

Miért

Mintha versből állna a világ,
úgy borítja rám homlokát
a nap fátyolfelhős arca,
s van ki mindig közben jár.

Tenyerébe rejti fényem
foszlányát, egy gyermekét,
ki mosolyogva ébred,
figyel vajon merre jársz.

Tündérmesék és kócbabák,
madárijesztők serege;
mesébe írom majd egyszer,
ha futnék utánad mi lenne?

Ó, de már nem futhatok,
csillagszekér az otthonom.
Biztos hajlék lett szavad,
mert mindig kimondod.

És lett a leges legfontosabb,
hajlik rá minden porcikám;
jól akartam érezni csupán
kósza szívemet ma délután.

Sokszor dobbant, ma mind kipattant
futórózsák, jázmin és akác,
testálja illatát mind reám...
veled élek - szívből igazán.

2014. május 9.

*

301.

Vonzásban

Egy rendes kerékvágást szeretnék:
megdolgoztam érte, de elérhetetlen.
Tűnik, olyan, mint az idő,
nem érem utol már soha,
sovány a vigaszok temploma.
Szeretnék egy saját kocsit:
bronz-metál limuzint.
Lehetne már nagyobb vonzásban
a hatalom, de uralom magam.
Ledőlnek sorban korlátaim,
haladok, de kizökkentenek
az útelágazások, kanyarok;
lépésben a kocsisor és türelmetlenek
- a dolgozó ember váltó lovakon -
egyszer majdcsak kifut vonatom.
Te is közöttük, de messze kilógsz a sorból,
fénylik a hajad, illatod - csak én érzem,
innen a parkolóból -
lerakom pár pillanatra... csomagom.

2014. május 7.

*

300.

Kis képzelőerővel...

Látlak, a kert közepén van egy kis ezüst tavam:
madáritató, mellette ásít egy zöld pad, ott
megpihenni jó, nézni két galambot - inni jár.
Becsülni kell a hegy-lanka oldalát, kortyolom
mint barát piros borát, révbe ért találkozást.

2014. május 3.

*

299.

Szer-elem  

Tudom, még nem vagyok költő,
de te mégis megrajzoltál,
mert feszült egy szivárványív
áthajol - ablakomból hozzád.  

Prés között millió kis porszem,
örül a nagy igyekezetben;
pár szamócaszemet még kérek
illat-kosarad a kezemben.  

Friss szelek a mindenségben,
újjá születik a föld váza -
törmelékből, s nap-elemből -
aranyhoz érhet szívem ága.  

Árnyékot nem vetek, hiszen
szemeid tisztán ragyognak,
mikor kezem kezeden pihen.
Gondolatom éber, ha hívnak
cikázok - mindig mennem kell...  

Elfolynak a percek, ha látlak
és akkor ott szabaddá válok,
mert te inni adsz a madárnak,
révülő világban szállok...
ki mondja, hogy ez is szer-elem?

2014. április 29.

298.

Test-Vér  

Könyvlapok között őrizzük
a termő gondolatok árját -
lepréselt szirmait a múltnak,
szavakat, mi versbe-lábadt
könnyedén, ringatjuk
csengő dalok bölcsőjét,

mint álmok mezejét Isten;
pártfogásba vette gyermekét,
kit felajánlott az emberért,
és feltámad majd mindörökre.
Jézus lesz a Forrás kútja:
Test-Vér, ki szívébe fogadja.

2014. április 15.

297.

Időtlenül veled  

Az óra üti a perceket,
két lábon tűrheti az ember,
először felássa a földet
és elültet minden szerelmet.  

Majd neki ássák, kisírt szemek
magról árvácskát nevelnek.
Értünk illatozik majd minden,
szívemben szó-ring a szeretlek.  

Fénydiák kockáján leperegsz,
az idő rácskeze sebeket
ejt. A pillantásod megmaradt,
egy mosoly, mit gyerekszem keres.  

2014. április 9.

296.

Tavaszi szemek  

Mindig csak futólag láthatlak,
de eggyé válnék a szürke úttal,
dajkálnálak, mint madárkát az ág,
kitartóan nézem - ujjbegyemre száll.  

A szirmok meg lassan pattannak,
egyenként utolérik a másikat,
szárnyalnak. Mind gyönyörű hófehér,
mint menyegző ruhák tisztasága.

Nem siratják, mit hoz a holnap,
vége lesz a szirom-táncnak
és hullásba esnek a vágyak,
véges nász - édes gyümölcsért.

Boldogasszony oltója a fáknak,
minden szívdobbanás egy hangfüzér,
csillagkezeddel az égre rajzolsz,
mert tudod, hogy nekem az menedék.

2014. április 4.

*

295.

Egy karnyújtásért cserébe

Egymás közelségében a távol,
kibontott vitorlák feszülnek.
Szemed tükre erősíti látásom,
tetten éred minden gondomat.

Parton egy lábnyom - lenyomat,
Istennel együtt zöld a pálya,
mellettem szalad tenyerén tart;
kertjeinkbe öröm-madár száll.

Mit elengedünk mindig visszatér,
csőrében olajág, pillantásod
ajándék, elsuttogtam, hogy itt vagy!
"mint legyezőszárnyú friss madárhad"

Vesztésre soha nem áll a jövő,
ha megálmodtad önmagad, megtart
Fényed, puha ajkad csend-oszlopa.
Nefelejcs szirmot bont - hozzád értem.

2014. március 27.

*

294.

Fénykép

Már kivettem részemet a jóból,
fél lábbal is viselem, mi maradt:
méregtelenítésem kárpótol.
Megtart még, mint a lázas jelen,
lengedez, mint rúdon a zászló;
felírtam rá kedves a neved
emlékül, szélbe kiáltottalak...
tudom nem hallottad meg.

Kifosztott lett a madár.
Holnap szárnyaszegetten ébred,
szava megtörik, kicsi lélek,
lábán viszi gyenge testét,
de a sziget marad - fénykép,
nem kellenek már oda hidak,
nem lesz omladék - nincs teher
csak gondolj oda, hol szabad
útját járja a csoda. Vég. Állomás -
Tüskevár. Nincs több vonat.

2014. március 19.

*

293.

Hol nem volt - ott is nyílik

Átestem a tűz keresztségén,
szigetlakó lehettem volna
az én Robinsonommal, még
valóság születik nélküled
ott olvad az instant szerelem.
Előveszem tükröm, mire
párát lehel lélegzetem.

Hiányod gyógyítja hitem,
hogy mindezt értem,
hol volt, hol nem,
ott is ibolyák -
nyílnak kertemben.
Lelkem százszor issza
édes, szép és szent

érzését, mi szabad
folyammá duzzad -
egy érből és rezzen -
ólmos szempillám alatt.
Álmok erdejében Vagy
"Szeretőm a Titok -
Isten tudja ki vagyok."

2014. március 16.

*

292.

Olyan vagyok

Olyan vagyok, mint egy kapszula:
zöld vérből, lágy testben ereklye;
erőltettek, ide-oda tettek - fűnek-fának;
megszülettem - kék vér nélküli
rokonságban, hol egy-két bála állott
az udvaron és sok keresztanya,
kik ölükbe soha nem vettek,
meghaltak már, csak a fénykép él,
rajta álltak sorban, mint sok idegen...
játszóterem olykor a határ volt.
Börzsöny lábánál szelíd lanka -
Társa volt a neve, rajta dolgozott
régen nagyapám, nem volt ispán,
fogta a kezem, nem volt még celeb
csak huzavona, saját hasznát húzta ő is,
mindenki, mint Isten fia, ki derült égből,
szűzanya méh' ből közénk állt,
hogy vállára vetett kereszttel mentse,
mi menthető - lehet az egész világot,
hogy szelídség legyen és szellemerő?
Keresztet ácsolni, gáncsolni -
másokra mindig maradt erő,
lekörözni, gallyazni, mint egy üres
temetőt, mert mindenki ott végzi -
a halál eljő - akkor majd Isten kérdez:
voltál-e nyerő - adtál menedéket,
nyújtottad-e kezed, fénylett-e a szíved?
mindent megpróbáltam... tettem érted,
végül neked adom a szívem.

2014. március 1.

*

291.

Most

Nincsen már több kérdés. Ha volt,
az is csak egy lágy felhőgomoly,
fénynek szűkében egy lázas idol.
Felszárad idővel a tócsa is -
visszamarad a szürke por,
szél viszi boldogan, magjával
teríti kalászok anyját, a földet
felsepri, mint egy jó tündér.
Mellé léphetek, nyújtom kezem felé
- hosszú és barázdált rajta minden ér -
valaki mondta, még mindig szép.
Lehet, mert mondta; egyszer elérhet oda,
hol átadja, mit csokorba szedett...
a májusfa lengeti lobogóját a tavaszba,
vadludak húznak és sirályok,
délibábok kacagnak, farsang van...

2014. február 26. 

*

290.

Pohárnyi kék

Egyszer, ha nagy leszek,
kertembe fogom a szelet.
Megérintem ruháját
és ígérem jó leszek.

Rád csukom szemem, várok,
oltom szomját a virágnak,
szirmát gyűjtöm, fázok
magamra öltöm kabátom.

Pohárnyi kék emlékek:
minden mozdulatod szép,
mikor csak töltöttél
átlátszó poharamba.

Lélek kutad forrása
szomjamat oltotta;
kívántam, hogy tartson -
csak hívni, érezni kell.

Soká, mint kéz kezet,
imák szentélyében
megcsillanó remény,
lemossa szívem falát.

Egy lépéssel közelebb,
a mennyország jön el -
veled járom és iga -
földközel a boldogság.

Kitartó lélek kabátom,
kerti szelek húzzák - várni
és veled lélegezni jó -
tavaszt hozol - esőszagot.

2014. február 22.

*

289.

Az illat maradt

Egy szál rózsát a pártámhoz kötök,
tövisei szárához simulnak, kedves,
mint anyjához a gyermek, ha valami fáj;
egy kettészakadt rongyos álmot keresek.

Minden évszaka belehal, szomjas érte,
kertész fáját dicséri - árkon bokron túl;
tarsolya telik, mikor a nyár őszbe súg.
Már csak illat maradt - egy lány, ki érte gyúlt.

Kezdem érteni szíved gazdagságát,
patak zúgása csobban a köveken,
partja mentére esett egy alvó sugár,
napkeltébe fúlt hajnalok hajnalán.

"Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik."

(Az idézet: Dsida Jenő "Minden nap esttel végződik" c. verséből.)

2014. február 13.

*

288.

Akarva és akaratlanul

Illatoznak délen a babérligetek,
oázisok kútja üdít, ha arra jársz
vándor a szél köntösödet megcibálja -
apály dagályba merül, szárnyaló madár

fészkére ül, halkan neszez, Isten éber,
erdejében vadak rétjére zöldet fest,
pávaszemű lepke páfrányredőre száll -
árva bábja egymagában ünnepelhet.

2014. február 5.

*

287.

A magvető nyomában

A jó búza mind emel, perre megy,
a vétkes szemek meg elfajulnak,
zendülnek, aratók éneke száll.
Molnár vígan őröl, táncol malmán,
két kézzel szitál, pelyva hull alá.
A sikér tapad, dagasztja a mát,
minden asztalon morzsát hagy és vár,
majd lesöpri egy tenyér sirálynak,
egy csapat galambnak a verkli jár;
lesz maradék, kondul a szó-harang:
ma éhes maradtam - csak ennyi tán,
kalász, ha bírja - éhem oltja test,
gyere vissza, Isten vár, malmában
szemez, felemelt - nincs a kereszten.

2014. február 1.

( köszönet Seának )

*

286.

Egy elesett 

Kutyák kontráznak, vonójukat húzzák:
ösztönök - csahos kedvük lóg az utcán,
egy spicces ember nyomában lihegnek;
még hullanak az őszből a levelek.

A félhomály sátrat borít a kertre,
téli álmot alszanak a ligetek.
Avar takarja a tavasz hírnökét
rejti virágának illatos kelyhét.

Lehet egy tócsában is elmerülök
egy elvétett lépés volt - lett az örök
hóvirág szindróma - tavaszba lökött,
lábam elbotlott egy szív és rög között.

2014. január 23.

*

285.

Én vétkem

Ott terem, ott a puha réteken,
rímtelenül ácsolt költeményben.
Koldus-király lettem, összetákolt,
vásott a héjam magvától, féltem,

bőröm alatt érzem, hogy elvesztem.
Megírlak: fehér vagy és színes lesz,
aranyoztad lelkem - sejtjeidben
még Vagyok, lélekkunyhó melegben.

Mint tél a tavasznak rügyét bontja,
vétkeim olvadjanak el sorra,
megváltódik egy rész a testemben -
tűnik az árnyék, fény tapad foltra.

2014. január 15.

284.

Vágyainkat kibontva

Nem hagyhatjuk el az izmos párakötegeket,
homlokredők mögött ettől ragyoghat egy jel.
Vagyunk a Nap szárítókötelére akasztott szokás;
tudom közel a sír, a test zöld füvet kaszál,
szénában illatoz, kibontva vágyainkat rejti,
lapjaink közt szárnyaló Főnix a lángmadár.

Vesztésre jön egy születés, ha felsír -
forrásból merít és gőgicsél, cseperedik
és talpra áll - tejfogak fehérségét őriznénk,
bölcs lehetsz a megváltás hullámán, lélekút,
mézízű lesz ott a nevetés, majd ha indulunk:
kéznyújtásnyira lesz tőlünk és hazavár.

2014. január 11.

*

283.

Párbaj

Egy pár összeillő fogaskerék -
egymást éltetik, de rozsda marja,
megfojtja az idő, ha elkapja:
szarkofág, árnyékban két szemfedél,

mikor hozzád indulna sóhajom -
elhagyom magam, illatod, bőröd,
aurámhoz érhetne füstködöd -
csak káprázat, piros a szemafor.

2014. január 8.