Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Andersen - Két gyertya

2013.12.08

Andersen - Két gyertya

Volt egyszer egy vastag viaszgyertya, aki jól tudta magáról, hogy kicsoda.
- Viaszból születtem, és formába öntöttek! - mondotta.- Jobban világítok, és tovább égek, mint más gyertya, nagy csillárban volna a helyem, vagy ezüst gyertyatartóban.
- Az remek dolog lehet! - mondotta a faggyúgyertya. - Én csak faggyúból vagyok, igaz, de azért többet érek másnál, akit csak háromszor mártanak be, mert engem nyolcszor mártottak meg, hogy elég vastag legyek. Meg vagyok elégedve a sorsommal! Hát hiszen előkelőbb és finomabb dolog viaszból születni, mint faggyúból, de hát elvégre az ember nem saját maga hozza magát erre a világra. Maga a szalonba kerül az üvegcsillárba, én pedig a konyhában maradok, s az sem az utolsó hely, mert hiszen onnan élelmezik az egész házat.
- Csakhogy van ám, ami fontosabb, mint az evés!- mondta a viaszgyertya. - A társadalmi szereplés! Ha az ember ott ragyoghat a társaság középpontjában, - ez már valami! Ma este itt bál lesz, nemsokára jönnek értem és egész családomért.
Alighogy kimondta, már jöttek is érte, de a faggyúgyertyát is elvitték. Az asszony maga fogta és vitte finom kezében, egyenesen ki a konyhára, ott állt egy kisfiú, kosárral a kezében, melyet teleraktak burgonyával, meg egypár almát is tettek közéje. A jószívű asszony adta a szegény fiúnak.
- Nesze egy gyertya is hozzá fiacskám! - mondta. - Édesanyád egész ájszaka dolgozik, szüksége van rája.
A kisleány ott állt mellettük, s mikor azt hallotta, hogy egész éjszaka, nagy örömmel mondta: - Én is fennmaradok egész éjszaka! Bál lesz nálunk, és széles piros szalag lesz a ruhámon.
Csak úgy sugárzott az arca! Nagy örömben volt! A viaszgyertya nem tud úgy ragyogni, mint két gyermekszem!
- Nagy öröm ilyet látni! - gondolta a faggyúgyertya. - Sohasem felejtem el, mert ilyet úgysem látok többet.
A kosárba helyezték, rátették a födelet, és a fiú elvitte.
- Vajon hova visznek? - gondolta a gyertya. - Szegény emberekhez, hol talán még réztartót sem kapok, mialatt a viaszgyertyát pedig ezüstbe teszik, és csupa előkelő uraság lesz körülötte. Nagyszerű dolog ám, ha előkelő urakra világíthat az ember. De hát az én sorsom az, hogy faggyúból, és nem viaszból öntöttek.
És a gyertya szegény emberekhez került, egy háromgyermekes özvegyasszonyhoz, kicsiny, alacsony viskóba, amely éppen átellenében volt az úri háznak.
- Isten áldja a jó asszonyt azért, amit nekünk adott! - mondta az anya. - Remek gyertya! Egész éjszaka fog égni.
És meggyújtották.
- Pfuj-pfuj! - utálkozott a gyertya. - Ocsmányszagú kénes gyufával gyújtanak meg. A viaszgyertyával odaát az úri házban nem mernének ilyet tenni.
Ott is meggyújtották a gyertyákat, kiragyogtak az utcára, a kocsik cifra báli vendégeket hoztak, a muzsika szólt.
- Most kezdődik a tánc! - gondolta magában a faggyúgyertya, és eszébe jutott a gazdag kisleány sugárzó arca, mely sugárzóbb minden viaszgyertyánál. - Ezt sohasem látom többé!
De ekkor a legkisebb gyerek, egy édes leányka, odajött a többiekhez, megölelte a bátyját meg a nénjét, valami nagyon fontosat akart nekik mondani, amit csak súgni lehetett: - Képzeljétek csak, ma este főtt burgonya lesz vacsorára.
Arca boldogságtól ragyogott: A gyertya fénye éppen ráesett, s gyertya olyan örömet, olyan boldogságot látott, mint odaát a gazdag házban, amikor a gazdag kisleány így szólt: - Bál lesz nálunk, és széles piros szalag lesz a ruhámon.
- A főtt burgonya is éppen annyit ér! - gondolta a gyertya. Hiszen a két kisleány egyformán örül! - És tüsszentett rá egyet, azazhogy azt akarom mondani sziporkázott egyet, több nem telik egy faggyúgyertyától.
Megterítettek, és elfogyasztották a burgonyát. Ah, hogy ízlett! Valóságos ünnepi lakoma volt, és aztán a tetejibe mindegyik egy almát kapott, és a legkisebbik elmondott egy verset:
Jó Istenkém, hadd dícsérjünk,
Ételt-italt adtál nekünk.
Ámen!
- Úgye szépen mondtam el, anya! - kiáltott a kicsike.
- Ezt sohasem szabad kérdezni, vagy mondani! - mondta anya. - Csak Istenre kell gondolnod, aki ételt adott, hogy jóllakhassál.
A gyermekek lefeküdtek, csókot kaptak, és mindjárt elaludtak, de az anyjuk egész éjszaka varrt, hogy kenyeret keressen magának, és a gyermekeknek. És a szomszédból, az úri házból átfénylettek a gyertyák, szólt a muzsika. A csillagok egyforma fényt, egyforma áldást sugároztak a gazdagok palotái és a szegények viskói fölé.
- Alapjában véve nagyon szép este volt! - mondta magában a faggyúgyertya. - Vajon a viaszgyertyáknak jobb dolguk van-e az ezüstös gyertyatartókban? Szeretném tudni, mielőtt leégek.
És a két gyermekre gondolt, kik egyformán boldogok voltak, bár egyikre viaszgyertya, másikra faggyúgyertya szórta sugarát.
Hát, ebből áll az egész történet.