Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sahaja Jóga

2011.03.19

 

Te pörgős, vagy inkább alvós vagy?  

A spirituális fejlődésben elkerülhetetlen az Önismeret. Ez csakis akkor működik igazán, ha őszintén történik, és figyelmünk saját magunkon van. Azon, hogy mit miért teszünk, és mit miért nem! Ez a leglényegesebb, és ez maradt ki a legtöbb vallásból, pedig az Isteni Inkarnációk mind ugyanezt tanították, csak aztán az emberek az Üzenetüket kicsit deformálták, átrendezték, majd valamilyen vallást, vagy egyházat alapítottak a nevükben. Aztán ahogy teltek az évek, bizony-bizony az Önismerettől is egyre inkább távol kerültek. De ez egy hosszabb történet, és most inkább tényleg fordítsuk Önmagunk felé a figyelmünket. Kezdhetjük ezzel az egyszerű kérdéssel; hogy vajon mi inkább pörgősek, vagy inkább alvósak vagyunk? Ennél a pontnál kezdünk megismerkedni az Ida és a Pingala Nádink (csatornáink) működésével.
 
Ha weboldalunkon tanulmányoztad már a meditációs részeket, esetleg a csakra prezentációkat, akkor számodra már nem ismeretlenek ezek a fogalmak. Talán dereng is valami hogy ezek a Nádik (energiacsatornák) és Csakrák (energiaközpontok), sok-sok mindenért felelnek az életünkben, és igazából ezeknek az állapotától függ a mi viszonyunk önmagunkhoz, és a körülöttünk lévő világhoz is.
 
Ha nem folytattál „előtanulmányokat” :) akkor sincs semmi gond, egyszerű lesz az egész, és könnyen emészthető. Az itt leírtakat megfigyelheted majd az életben, hogy benned, és másokban is hogyan nyilvánulnak meg. Éles szemmel járva nap, mint nap láthatod, hogy ezek a Nádik és Csakrák milyen viselkedéseket, milyen magatartási formákat produkálnak az emberekben.
Fantasztikus lesz, meglátod! Olyan, mint egy nagy színház, mint egy végett nem érő előadás sorozat, mint egy kabaré, mint egy szappanopera, mint egy ingyen mozi, mint egy....:)
Na, nem fokozzuk tovább, majd meglátod és kész!
 
Az közismert és tudva levő, hogy mindannyiunk rendelkezik egy fizikai testtel, egy ilyen „durvább” típusú anyagi megnyilvánulással. Bár ennek a működésével kapcsolatban is vannak még homályos foltok, igazán izgalmas még felfedezésre váró területek, de a meditációval és spiritualitással foglalkozó Keresők figyelme egyre inkább, egy sokkal „finomabb”, érzékenyebb, nem anyagi szinten megnyilvánuló területre kalandozik, a Finomenergia Rendszer területére. A Csakrák és Nádik világára.
 
 

 
Finomenergia rendszer

1-kep.jpg


 
 

 
Ida Nadi 

 
a baloldali hold csatorna

 
A gerincoszlopunk legaljától – a mooladhara csakrától – kezdődően fut végig testünk bal oldalán, majd a látóidegeknél keresztezve a jobb oldali csatorna útját, halad tovább az agyunk jobb oldalán a fejtetőig, ahol a szuperegóban végződik ennek a csatornának az energiája, főként az Én-ünk női részét képviseli a vágy erejét, az érzelmeket, a passzivitást és a múltat!
 
Még ha furán is hangzik, de bizony a múltunk is ide tartozik. Figyeld meg, hogy az életben milyen sokan foglalkoznak a múltjukkal! Szinte nem is a jelenben, hanem a múltban élnek.
Figyelmük, gondolataik, érzelmeik, szinte nem is a jelenben van, hanem egy régen elmúlt dolgon, vagy esemény sorozaton. Vajon akkor ők a valóságban élnek?
Jól tudjuk, ezer oka lehet annak, hogy a régi dolgok azok milyen jók, vagy rosszak, fontosak, vagy kevésbé fontosak voltak, és ezek elég indokot adhatnak arra, hogy a múltban éljünk.
 
 

 
Emlékszel még az elfáradt bábura?

 
Figyeld meg önmagadon, vagy másokon, akik sokszor beszélnek a múltról, és sokszor ott is időznek, hogy vajon őket a múltjuk nem bábuként mozgat?
Érdemes megfigyelni azt is, hogy ez a bábjáték okoz-e számára kellemes, örömteli, feltöltő meditációs állapotot, vagy inkább csak fárasztja, kimeríti és boldogtalanságban tartja.
 
Tudd, hogy a múlthoz azért ragaszkodnak az emberek, mert ez ad számukra identitást (valójában az Egónak van szüksége erre az identitásra, hogy igazolja folytonosságát a létben!). Tehát minden, amit kaptál: név, diploma, saját arc és testberendezésedről alkotott képed, tetteid, megaláztatásaid, mások véleménye rólad, stb., építi fel a látszólag létező identitásodat (de minden spirituális kereső eljut arra a pontra, amikor belátja ennek illuzórikus voltát, hiszen minden változik, minden újabb pillanatban már mások vagyunk, még a sejtjeink is változnak, stb…)
 
Ha ilyen múltba merengő jelenséggel találkozol, figyeld meg ki tudod-e zökkenteni ebből, vagy sem. Próbálj neki a jelen, vagy a jövő dolgairól beszélni, és figyeld meg partner lesz-e hozzá vagy sem.
 
Félre ne érts minket, konkrétan magával a múlttal semmi gond sincs, csupán a hozzá való viszonyunk az, ami nagyban befolyásolhatja a jelen életünket. Ha egy Tudatosabb életet szeretnénk élni, akkor mindenképpen érdemes megfigyelni önmagunkat, hogy mennyire időzünk a múltban, észre tudjuk-e venni a jelent, tudunk-e benne élni. És megfigyelhetjük a bábjátékot, hogy az időben történő ugrálásunkat, azt vajon mi irányítjuk, vagy sem? Ki tudjuk kapcsolni? Ha igen könnyen megy, vagy nehezen, tartósan is akár, vagy csak pillanatokra?
 
Te inkább alvós vagy?  
 

2-kep.jpg

 
 

Édes semmit tevés!
Jó is az mi? :)
 
Bizony-bizony, de igazán akkor, ha itt is megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben, és nem tolódunk el egy szélsőséges irányba, mint Garfield :)
 
És itt sem tudunk mást ajánlani, csupán a Sasok Éles Szemét. Figyeld meg akár másokon, akár magadon, ha ilyen SokAlvós jelenséggel találkozol, hogy ki irányít!
Vajon bábu-e a bábu, és tudja ezt?
 
Most két dolgot emeltünk itt ki részletesebb a Baloldali Energiacsatornánkkal kapcsolatban (múlt, alvás) ami két eléggé szemléletes megnyilvánulása annak, hogyha ez az energiacsatorna nem megfelelően működik bennünk. A nem megfelelően működő energia csatorna azt jelenti, hogy valamilyen negativitás van a pályáján, valami negatív erő gátolja azt, hogy az eredeti tulajdonságai, a működésével kapcsolatos területek az életünkben, harmonikusan alakuljanak. Tehát az érzelmi világunk, a női oldalunk, a befogadó képességünk, a múltunkhoz való viszonyunk és a tiszta vágyaink.
 
Ha nagyon sok negatív erő jelenik meg Finomenergia Rendszerünknek ezen a területén, akkor eshetünk igazán szélsőséges viselkedésekbe. Akkor jelenhet meg életünkben a pesszimizmus, a letargia, a depresszió, a teljes passzivitás, a bűntudat, és ilyenkor indulnak be az igazán önpusztító folyamatok. És ha addig nem volt egyértelmű a negatív erők velünk való bábozása, hát akkor már bizony teljesen megmutatkozik, hogy milyen mértékben gyűrnek le minket ezek erők.
 
Ebben az esetben a baloldali csatornánkból ki kell tisztítani a negatív erőket, és a középső csatornánkra kell kerülnünk. Ennek útja a meditáció. Az összes többi módszer pusztán zsákutca. Lehet, hogy kihoznak egy szituációból, viszont betesznek egy másikba. Ahonnan sok-sok energiába és időbe kerülhet az újbóli kikeveredés, ha egyáltalán összejön.
 
Azokban az esetekben, amikor az illető extrém módon csak a bal csatornát használja (pld. depressziója olyan mértékű, hogy csak fekszik, semmit nem cselekszik), érdemes valami olyan hobbit elfoglaltságot keresni, ahol használja, nem extrém módon, a jobb csatornát is. Pld.: Séta, kertészkedés, barkácsolás stb. Ez a meditációt is segíteni fogja, mert először mindig a jobboldalra érdemes kerülni és utána középre.
 
Weboldalunkon (www.jogameditacio.hu) a meditációval ismerkedők számára állítottunk össze egyszerű, egyedül, otthon is könnyen alkalmazható kis gyakorlatokat, csodálatos zenei kísérettel. Sőt! Van külön egy meditációs rész, ahol kifejezetten ennek a Baloldali Energiacsatornának a rendbehozatalára van egy meditáció, ezt pedig a Hosszú Meditációk közt találod Ida néven. Kellemes kísérletezgetést kívánunk!
 

3-kep.jpg

 
Pingala Nadi

 

 
a jobboldali nap csatorna

 
A második energiaközpontunk – a swadisthan csakra – jobb oldalától indul el, és a látóidegeknél keresztezi a Baloldali Csatorna útját, majd áthalad agyunk bal oldalára és az egóban végződik. Ez a csatorna, Én-ünk férfias, aktív, racionális és jövővel való kapcsolattartásunk képességét adja számunkra. Ennek a csatornának az energiája férfias jellegű és ez az energia adja azt a képességet, hogy a jövőre vonatkozóan gondolkodjunk és cselekedjünk.
 
Ahogy az előző fejezetben kitértünk a múltra, ugyanúgy megfigyelhető itt is a jelenség, csupán a jövővel. A csatorna nem megfelelő működése esetén, túlságosan sokat foglalkozunk a jövővel. A jelen helyett, időnk nagy részét a jövővel töltjük, és annak tervezésével, építésével, és a velük kapcsolatos gondolatok játszásával vagyunk elfoglalva Eközben maga a Jelen Pillanat, észrevétlenül suhan el mellettünk. Természetesen a jövő is nagyon fontos helyet képvisel az életünkben, de nem akkorát hogy folyamatosan abban éljünk.

 
Te inkább pörgős vagy?

 
Egy ideig nagyon szuper tud lenni a lendület, a tenni akarás, a sok-sok intéznivaló dolog. Egy ideig mámorító az érzés, hogy Én meg tudom csinálni, Én meg tudom oldani, Én kibírom, Én és csakis Én vagyok az, aki ilyen szuper teherbírású, extraerős csodalény.
Brrrrrrrrr, és a búgócsiga már úgy felpörgött, hogy ilyen sebességnél valaki tuti meg fog sérülni! :(
 
Vagy a saját egészsége fogja ennek kárát látni, vagy a felpörgött és túlhevült viselkedésének egyenes következménye lesz az agresszió, és ezzel fog másoknak „fájdalmat” okozni!
  
 
Tudjuk, hogy nem könnyű a mókuskerékből kiszállni, hogy az egyre inkább felpörgött világunkban helyt állni és teljesíteni. Tudjuk hogy egyre több a stressz, az elvárás. Egyre több a meló, egyre több az autó, egyre nagyobbak a dugók, egyre több pénzre van szükségünk, egyre több a PIN kód, szóval egyre, csak egyre, csak egyre…
 
 
Ez már kész őrület, nem? Hát hova vezet ez?
Csak nem egy kifáradt és elnyúzott Bábfigurához?
Vajon bábu-e a bábu, és tudja ezt?
 
Itt is a GONDOLATMENTES Tudatos Állapot élérését, a Meditációt tudjuk ajánlani, hogy egy kicsit lecsillapodjunk, és közelíteni tudjunk, egy harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb, önmagunknak és másoknak is örömére váló emberhez.
 
Vajon miért szeretünk a jövőről álmodozni, a jövőben élni, a jövőben elérni valamit? Azért, mert azt hisszük, hogy a JÖVŐ A REMÉNY EGY JOBB ÉLETHEZ!?????
A „most”-tal azért nem vagyunk elégedettek, mert képtelenek vagyunk a jelenben élni, minden arra ösztönöz, hogy újabb izgalmat, kielégülést, adrenalint, eredményt, célt, stb., érjünk el a következő percben, napon, héten, stb.
 
A Pingala (jobboldali) csatornánk helyes működése során életünkben helyre áll a megfelelő dinamizmus és kreativitás. Kellőképpen el tudjuk dönteni, hogy mekkora felelősséget tudunk vállalni. Én-ünk férfi szerepei is a helyére kerülnek, és szépen megnyilvánulnak életünkben. Az Egónkat is a helyén tudjuk kezelni és nem tud már minket a harag sem annyira gyötörni, hisz könnyebben meg tudunk majd bocsátani. Ha ezek így szépen kialakulnak bennünk, akkor tényleg önmagunk és mások örömét tudjuk szolgálni, társaságunk inkább kellemes, mint terhes lesz mások számára. Ez nagyon jól hangzik, nem? És nem is elérhetetlen!
 
Mint már említettük weboldalunkon (www.jogameditacio.hu) több, otthon is könnyen elvégezhető meditációs gyakorlat van, fantasztikus zenei kísérlettel. Ezek egytől egyig segítenek minket, hogy kiegyensúlyozottá, és örömteli személyiséggé tudjunk válni. Sőt!
Kifejezetten ezzel a jobboldali csatornával kapcsolatban is van egy meditáció, ami konkrétan ennek a területnek a megfelelő működését szolgálja. Ezt a Hosszú meditációk közt, a Pingala nevűnél találod.
 

 
Letargia és feszültségmentes, kellemes életet kívánunk további éveidhez, és sok-sok örömteli percet, az egyre inkább kitárulkozó Meditáció világához! :)

 
 

4-kep.jpg


 
Ebben a leckében kizárólag az elméleti résszel foglalkoztunk. A következő alkalommal a gyakorlatban is meg fogjuk ismerni a csatornák kiegyensúlyozását. A következő alkalomig a napi meditációban figyeld meg, hogy mi a különbség a két tenyeredben az érzetek között. Figyeld meg, hogy melyiket érzed nehezebbnek, melegebbnek, hűvösebbnek vagy melyik bizsereg jobban. Az így érzett tapasztalatokat próbáld meg összeegyeztetni a fent tanultakkal.
 
Addig is,
Kellemes, örömteli,
és megnyugtató meditációkat kívánunk!
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Meditációs kurzus
www.jogameditacio.hu
 
 

 

A szívedet nyisd ki, ne az elmédet!

( leckék  az önmegvalósultság állapotához )

„Lélek mindnyájatok szívében ott lakozik. Ekképpen a Lélek felemelése az agyba, az agy megvilágosodását jelenti. 'Agyatok megvilágosodása' azt jelenti, hogy annak korlátozott kapacitása korlátlanná kell váljon Isten 'felismerése' tekintetében. Hogy milyen hatalmas is Ő, hogy milyen csodálatos, milyen nagyszerű. Ez azt is jelenti, hogy az ember agya képes teremteni. Természetesen teremt, de a halott anyagból. De mikor a Lélek az agyba emelkedik, akkor élő dolgokat teremtetek, a Kundalini élő munkáját...
Miképpen minden atomnak, molekulának van magja, úgy lelke is van. Úgy is mondhatjuk, hogy a molekula vagy atom magja olyan, akár egy 'agy'...De az, ami magát a magot irányítja az a lélek (Spirit), mely a magban lakozik. Tehát ti most a test figyelmével rendelkeztek - az atom teljes testének figyelmével, ezután van a mag és a magban a Lélek.
Ugyanígy nekünk is megvan ez az (emberi) testünk, a test figyelme, ezután jön a mag, amely az agy, majd a Lélek (Spirit), mely a szívben van. Tehát a lélek irányítja az agyat. De hogyan? Azáltal, hogy a szív körül van hét aura, melyek száma bármekkorára sokszorozódhat - hét a 16000. hatványon nagyságig - ezek figyelik a hét csakrát - a 16000. hatványon.
Nos, a Lélek ezen az aurán keresztül figyel. Figyel, újra csak azt mondom, figyel, ezen az aurán keresztül. Ez az aura figyeli a hét központotok viselkedését az agyatokban. Egyben figyeli az összes ideget, melyek az agyat működtetik. Ismét (azt mondom) figyel. De amikor a Lelket az agyba emelitek, két lépéssel előre haladtok...tehát az az első állapot, amikor a figyelő aurák kommunikálni kezdenek az agyban lévő különböző csakrákkal és elkezdik integrálni azokat.
De amikor a Lelketeket az agyatokba emelitek - ez a második állapot - akkor igazán Önmegvalósultakká váltok, teljes mértékben. Teljes mértékben, mert ekkor az Énetek, ami a Lélek, válik az agyatokká. A cselekvés nagyon dinamikus lesz. Majd ez megnyitja az 5. dimenziót az emberben. Először, amikor megvalósultakká, kollektívan tudatossá váltok és elkezditek felemelni a Kundalinit, átléptek a 4. dimenzióba. De amikor a Lelketek az agyatokba emelkedik, akkor az 5. dimenzióvá váltok - ami azt jelenti, hogy a Cselekvővé váltok.

Például az agyunk azt mondja „emeld fel ezt a tárgyat". Tehát ti megfogjátok azt a kezetekkel és felemelitek. Ti vagytok a Cselekvők. De amikor az agy a Lélekké válik, a Lélek a Cselekvő. És amikor a Lélek a Cselekvő, akkor ...teljesen Önmegvalósulttá váltok.”

Kivonat Shri Mataji Nirmala Devi egyik beszédéből,
melyet 1984. február 29.-én mondott el az indiai Pandharpurban.

 

Képzelj el egy csodás hegyet, tavat, a természet harmóniáját, és ahogy ott ülsz, figyelve a tájat békében, teljes nyugalomban. Gondolataid lecsillapodnak, figyelmed már nem az emberek problémáin van. Nincs más, csakis ez a kellemes és örömteli állapot. Erre vágytak a régi keresők is, akik elvonultak a hegyekbe és megvilágosodtak. Békéjük megingathatatlan volt. Bár így, távol a város zajától könnyű lehet, gondoljuk mi a mai felgyorsult életet élő, XXI. századi mobiltelefonfüggő és a túléléséért, karrieréért küzdő emberek.

Az Indiából származó Shri Mataji Nirmala Devi 1970-ben megalapította a Sahaja Jógát. Egyéb más jógafajtákkal ellentétben ez nem a testgyakorlatokra - ásszánákra - hanem a meditációra helyezi a fő hangsúlyt, melynek lényeges eleme a Kundalini felébresztése. Jelenleg a Sahaja jóga az egyetlen, mely ennyire hatékony a Kundalini felébresztésében. Shri Mataji a mai napig is járja a kontinenseket, hogy az érdeklődőket megtanítsa a Sahaja Jóga meditáció művészetére, hogy örömteli és harmonikus életet adjon számukra. Nincs többé szükség hegyekbe történő elvonulásra, barlangi remeték aszkétikus életére ahhoz, hogy közelébe kerüljünk békességünk forrásának, a Kundalininek.

A Sahaja Jógában el lehet sajátítani a meditációt, meg lehet ismerni az akupunktúrában és a keleti orvoslásokban is használt finomenergia-rendszerünket (elemei: a 7 csakra és 3 csatorna - nádi) elméleti és gyakorlati tapasztalatokat lehet gyűjteni az elmélyüléssel, meditációval, csakra tisztítással kapcsolatosan. Egyszerű és otthon is könnyen alkalmazható technikákat lehet megtanulni, melyet a Kundalini energia felébresztésével tehetünk egyedülállóan hatékonnyá.

A kundalini

Ami a Sahaja Jógát megkülönbözteti minden más jógától az az, hogy a Sahaja Jóga a Kundalini tényleges felébresztésének jógája.
Guru Vashista kijelenti, hogy „a Kundalini az abszolút tudás központja”. A Kundalini velünk született és spontán módon nyilvánul meg, amikor eljön az ideje.
A hajdani Bölcsek és rishik a legfelsőbb tudásnak az Isteni Energia emberi testben való jelenlétének tudatosságát tekintették; szent tisztelettel övezték és szigorú ezoterikussággal rejtették el a tömegek elől. A Kundalinit, annak útját és a csakrákat a keleti miszticizmus számos beavatott írása, a művészet és építészet számtalan műremeke dicsőíti. Szimbólumként gyakran használják a szent tüzet vagy a szent kígyót(mint Kundalini), a fát vagy létrát, mint annak útja. A keresztények Szentléleknek hívják és megnyilvánulását a pünkösdi újraegyesülés idején az apostolok feje felett megjelenő tűznyelvként tisztelik. Rengeteg különböző kulturális hagyományban találkozunk a Kundalini szimbólumaival, ilyen például Mercury kígyója, mely a pszichikus átváltozás folyamatának alkímikus szimbóluma.
Amikor a Kunadlini felébred, felemelkedik a középső csatorna mentén, keresztül halad a csakrákon és kilép a kutacs területén. Ebben a nagyszerű pillanatban érezzük a vibrációk hűvös fuvallatát;  ez az „önmegvalósulás”. A Kundalini kiáramlásának folyamata bizonyos időt vesz igénybe és végül a tudatosság egy mélyebb állapotát érhetjük el, amit „kétségek nélküli tudatosságnak” nevezünk.

www.jogameditacio.hu