Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elmélkedés - Horváth István Sándor

2016.08.21

A mennyország létezik!
Egy háromnapos lelkigyakorlat alkalmával a prédikáló atya az első
beszédében lelkesen magyarázta a híveknek, hogy tulajdonképpen nincs is
pokol. Isten végtelen szeretete átjárja az egész világmindenséget, ezért
nem létezhet pokol. Isten minden embernek jót akar, mindenkit egyaránt
szeret és megbocsát a bűnösöknek, ennek köszönhetően nem juthat senki a
kárhozatra, és ezért semmi szükség nincs a pokolra. A második napon a
tisztítóhely is „a pokol sorsára jutott,” mondván, hogy az csak a
teológusok vélekedése, mindenféle elképzelés a tisztítóhelyről merő
találgatás, tehát az sem létezik. A harmadik nap szentmiséje előtt
óvatosan megkértem, hogy lehetőleg ne azt prédikálja a híveknek, hogy
mennyország sem létezik. Így aztán mindenki megkönnyebbült, mert a
mennyország megmaradt. Bár némi igazság volt az első két napon elhangzott
szavaiban, azért kissé árnyaltabban érdemes fogalmazni az ilyen
kérdésekben, nehogy zavart okozzunk a hívek fejében. Természetesen a
mennyországgal és azzal kapcsolatban, hogy kik juthatnak oda, azaz kik
üdvözülhetnek, szintén érdemes kellő óvatossággal fogalmaznunk.
Jézus is nagyon talányosan fogalmaz, amikor az üdvösség témájáról, az
üdvözültek számáról van szó. Nem tesz egyértelmű kijelentéseket azzal
kapcsolatban, hogy sokan vagy kevesen vannak, hanem így fogalmazza meg
tanácsát: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” Egyesek ugyanis bejutnak a
mennybe, mások viszont ki lesznek onnan rekesztve. Hitünk szerint létezik
a mennyország. Azok juthatnak oda, akik Istennek tetsző módon, a
szeretetben élnek. Az üdvösség örök boldogságot jelent, együttlétet a
szeretet Istenével. Érdemes arra törekednünk, hogy földi életünk, halálunk
és feltámadásunk után az üdvösségre jussunk. Minden bizonnyal van másik
lehetőség is az ember számára, mert miért kényszerítene Isten egy olyan
személyt arra, hogy örökké vele éljen, aki egész életében jól megvolt
nélküle? Miért kényszerítené rá Isten még a túlvilágon is az ő szeretetét
egy olyan emberre, aki a földi élete során visszautasította azt? Ha
létezik ugyanis örökké tartó boldog együttlét Istennel, amit
mennyországnak nevezünk, akkor feltehetően létezik a túlvilágon Isten
nélküli létmód is, amelyet pokolnak vagy kárhozatnak nevezünk.
Fogalmazzunk meg néhány egyszerű kijelentést az üdvösséggel kapcsolatban!
Első: Isten üdvözítő szándéka mellett szükség van az emberi törekvésre,
akaratra, erőfeszítésre is ahhoz, hogy az örök boldogságra jussunk. Ha ez
nem így volna, akkor az emberi felelősséget végső sorsunkkal kapcsolatban
teljesen kiiktatnánk. Második: a túlvilágon ránk váró boldogság nem
valamiféle kárpótlás Istentől, hogy elviseltük a „földi siralomvölgyet” és
türelmesen vagy kevésbé türelmesen viseltük az élet nehézségeit,
szenvedéseit. Ha ez így volna, akkor nem törekedhetnénk a földi élet során
a boldogságra. Valójában jogunk van a boldogsághoz és az a feladatunk,
hogy mások boldogságát is elősegítsük. Harmadik: az üdvözülés vágya nem
helyettesítheti azt, hogy evilágon Isten országa megvalósulásáért
munkálkodjunk. Ebben a világban élünk, de az ég, a menny felé nézünk. Nem
az a kérdés, hogy sokan vagy kevesen vannak az üdvözültek, hanem hogy én
köztük leszek-e? Mindennapi feladatom tehát, hogy törekedjek az
üdvösségre!
© Horváth István Sándor