Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az igazság keresője

2012.10.06

Az Igazság Keresője  - A nagy tanító Ciprusról

"Nem becsülöm le az ima szerepét. Koncentrációs eszköz lehet, amely segítheti a terapeutát, hogy belépjen egy olyan tudatállapotba, amely segítséget nyújthat. Ami engem illet, elég, ha arra gondolok: „Legyen meg a Te akaratod” – és belekezdek a gyógyításba.Az Igazság Keresőjének azonban szünet nélkül imádkoznia kell. Minden gondolata hálaadás kell, hogy legyen az Abszolútumnak, minden egyes cselekedete – ima. Erre gondolt Szent Pál, amikor arra intette a hívőket: „Szakadatlanul imádkozzatok.”

A pszichoterapeutának és az Igazság Keresőjének cselekedeteiben érzelmeiben, gondolataiban szakadatlanul imádkoznia kell. Ha az istenire ráhangoltan élünk, nincs szükségünk arra, hogy a gyógyítás előtt külön időt szánjunk az imára.

Figyeljetek! A valódi ima nem szavakból áll.

A szavak önmagukban mit sem jelentenek. A cselekedet és a szolgálatra való készenlét az, ami számít. Amikor megígérjük, hogy mint az Igazság Keresői esténként néhány percet önelemzésre szánunk, vajon ez nem ima-e? Önelemzésünket azonban nem kísérhetik önmarcangoló tendenciák, bűntudat-érzetek. Mihelyst az Igazság Keresője bűnösnek érzi magát és szégyenkezik, többé nincsen abban a helyzetben, hogy másokon segítsen.Bizony, a babonásan vallásos embereknél tapasztalt ilyenfajta megnyilvánulások nem egyebek, mint a mentális betegség jelei.Önelemzésünk során képesnek kell lennünk az ilyesfajta tendenciák felismerésére és gyökeres kiirtására. Eszünket kell használnunk, és segítségével leküzdenünk ezeket az illúziókat és előítéleteket. Ha ugyanis jelen személyiségetekben nem érnétek el bizonyos egyensúlyt az életen belül, hogy is várnátok azt, hogy segíteni tudtok a káoszban, csüggedésben és illúziókban élő embertársaitoknak? Terapeutaként nem csak az anyagi test éterikus másán dolgozunk. Készen kell állnunk a pszichikus síkon lévő fájdalmak megszüntetésére is.

*

Minden betegség a pszichonoetikus állapot következménye. Elgondolkodhattok a vírusok hatásain. Az orvostudomány adatai szerint az emberi lényen belül rengeteg vírus és mikroorganizmus található. Miért védettek egyesek jobban, míg mások oly esendőek velük szemben? A test egyensúlyban tartásához szükséges éterikus energia a nem megfelelő vibráció következtében jelentősen csökken. A Szentléleknek az éterikus vibrációk egy bizonyos szintjére, mondjuk százra van szüksége az anyagi test sejtjeinek, szöveteinek, szerveinek megteremtéséhez. Éterikus energiáink apálya tapasztalható akkor, amikor vágyaink, gondolataink a szorongás, a depresszió, a makacsság, a harag, a gyűlölet, és a hasonló negatív érzelmek vibrációit keltik bennünk.

Emiatt a test egyensúlyban tartásához szükséges százegységnyi energia helyett csupán nyolcvan vagy hatvan áll rendelkezésünkre. Ha az egyén a helyes táplálkozás, légzés és életmód következtében megfelelő mennyiségű éterikus energiához jut, akkor személyisége jó egészségnek örvend. Az ilyen ember aurája messzire kisugárzik, és gyakran szívnak belőle magukhoz a szükséget szenvedők. Ők az Igazság Keresőjének már puszta jelenlétéből is profitálnak."
Forrás / http://edesviz.hu/hu/magazin/cikk/az-igazsag-keresoje