Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pólusváltásról

2011.03.25

Tanulságos!

Dr. Molnár Gábor parapszichológus a XX. kurzusát tartotta szombat-vasárnap. Gábor eddig soha nem beszélt sem a magyarságról, sem a pólusváltásról. Mindeddig azt mondta, hogy ne ,,magyarkodjunk". Most mégis félretette a szokásait, és mindkettőről beszélt, igaz most is csak tömören, pedig ő az, aki ezekről a legeslegtöbbet tudja, mégis rendkívül szűkre szabta e két témával kapcsolatos információkat. Amiket most elmondott, azt megosztom Veletek, mert mindkettő rendkívül fontos, és tudatosan kell készülni rá, és nem szabad megijedni a történések idején, mert az életünkbe kerülhet. Gábor azért beszélt most ezekről, mert bármikor bekövetkezhetnek, és fontos, hogy tudatosak legyünk ekkor.

Most idézem azt a négy mondatot, amit elmondott a magyarságról. Csak a magyarságnak lesz egy fényköre. Ebben lesznek olyan emberek, akik még érdemtelenek. Trianonnal fizikálisan gyengítettek minket, de ezzel erősítették a spiritualitást, mert ezzel adták meg a fényességet. A magyarságnak a nagysága hamarosan be fog bizonyosodni.

(Nem véletlenül van annyi spiritualitással foglakozó ember pont Magyarországon. Ha ilyesmiről beszélsz bármelyik nyugati országban, még ma is nagy szemekkel (udvariasan! néznek rád!! Megj: Forrai!)

Tanított egy bőgőmantrát is, amit ha csak ez a kis csapat, mármint a tanítványai március 15-én délelőtt 10 órakor mantráznak, az egész Magyarországot magasabb rezgésszintre emeli. Ez a mantra az aum eddig általam nem ismert különleges rezgetése. Ezt a tibetiek kánonban szokták énekelni, mégsem ismertem ennek ezt a fajta rezgetését.

Magyarország térképe régen az emberi agyat mutatta, Tri-a-non óta a tobozmirigyet, (három- a nem test-lélek-szellem - szintjén nem)) vagyis a harmadik szemet ábrázolja. Az agyról mindent lehántottak, csak a legértékesebb része, a tobozmirigy (harmadik szem) maradt meg. Ez azt jelenti, hogy a harmadik szem re vitalizálásával (újraélesztésével) - mivel az őseink jól tudták használni a harmadik szemüket - újraéleszthetjük Magyarországot. Magyarország alatt a teljes Magyarország értendő. A harmadik szem újraélesztésére megvannak a megfelelő technikák, amihez megfelelő lelki érettség is szükséges.

A pólusváltással kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy most sok minden ér egybe. Nemcsak a 25.920 évenkénti periódus végére értünk, A pólusok megváltoznak. A Föld átfordul. Az Északi Sarkból déli sark lesz és fordítva. A mágneses erő megbomlik a Földnél. Ez három napot, összesen 30 órát vesz igénybe. Ez alatt a három nap alatt a mágneses tér megszűnik a föld körül. Amíg a mágneses tér újra be nem áll, amíg újra helyre nem áll, ez 30 óra. Ez alatt az idő alatt nem fogunk látni.
Akkor nem fogunk megőrülni hogy megvakultunk, ha tudjuk, hogy ez a Kozmikus Törvény. Nyugtassuk meg a családot, hogy ez a Kozmikus Törvény, és várjuk ki nyugodtan a végét, akkor semmi baj nem lehet. Akinek a belső látása - harmadik szeme - működik, az valamilyen szinten fog látni, mert a harmadik szem fölötte van a mágneses rendszernek. Kivétel nélkül mindenki megvakul, poláris szemével senki nem fog látni.
Közel vagyunk, hogy a Föld pólust is válthat. Ha ismerem a törvényt akkor kivárom, ha nem akkor beleőrülök. Gábor szerint ez lehet öt év múlva is, de bármikor megtörténhet, akár már holnap is, ezért beszélt erről is, hogy időben felkészítsen minket.

A Gábortól kapott 45 oldalas jegyzetben is kitér erre mindössze három sorban. Ha a földünkön pólusváltás jönne létre, mindenki megvakulna harminc órára a mágneses mező megváltozása miatt. A mágneses mező rendeződése kb. harminc óra. Az, aki ismeri a törvényt kivár, és nem esik pánikba, aki nem, félelmében talán meg is hal.

Ettől kezdve tökéletesen érthetővé vált mindenféle olyan információ, ami a három napos sötétségről szólt. Ez alatt a három nap alatt kivétel nélkül mindenkinek szembe kell néznie a saját belső démonaival. Ezt a belső utat mindenki egyedül járhatja be. Érthetővé vált az is, hogy miért éli túl sok gyerek, és kevés felnőtt. Azért, mert a gyerekek félelem nélkül, nyugodtan fognak aludni ez alatt az időszak alatt, míg a felnőttek össze-vissza hisztériáznak, ami a vesztüket okozhatja.
Mivel erről a média sehol nem fog hírt adni,
(mert az a réteg aki a médiát mozgatja, pont nem ezen a rezgésszinten él, így nem fogja az adást! Ildikó)
ezért elkerülhetetlenül fontos, hogy egymást mindenképpen tájékoztassuk, hogy minél több legyen a túlélő. Kryon is azt üzente egykor erről, hogy a dimenzióváltás idején a gyerekek pontosan fogják tudni, hogy mi a teendő. Hát ez. Nyugodtan kivárni, és aludni. A Föld most nemcsak pólust vált, hanem dimenziót is.

Régebbi információk szerint egyedül a Kárpát-medencében van a legnagyobb esély a túlélésre. Nagyon sok földrész víz alá fog kerülni. Ataisz és Atlantisz pedig kiemelkedik a vízből. Azok a földrészek semmisülnek meg, amiknek lakói nem rendezték a csoportkarmájukat. Mostani információk szerint is Európa Nyugati része, Amerika északi része elsüllyed.

 

Ebből adódóan nagyon fontosnak éreztem, hogy ezt az információt megosszam minél szélesebb körben, mert az idő tényleg közel van, bármikor bekövetkezhet. A lényege, hogy tísztában legyünk azzal, hogy ez Kozmikus Törvény, és várjuk ki a végét nyugodtan, és aludjuk át ezt az időszakot, akkor semmi bajunk nem lehet.

Tudjátok, régen Noét ki röhögték azért, mert verőfényes napsütésben bárkát épített. Mégis neki lett igaza. Akik felfértek a hajójára életben maradtak, akik meg nem, azok meghaltak. Akkor is mindenki tájékoztatva lett a várható eseményekről, ahogy most is. Egyedül Noé hallotta a figyelmeztető hangot? Mindenkinek elmondta a hírt, mégsem vették komolyan!! Engem sem fog érdekelni, hogy ki fog kiröhögni, ahogy Gábort sem érdekli. A lényeg, hogy széthintsem a magot mindenfelé. Kiknél fog gyökeret ereszteni és kihajtani, az már nem az én dolgom. Mindenkinek egyéni dolga, hogy milyen utat választ.

A fentebb említett Dr Molnár Gábor nagyon szeretett és tisztelt mesterem hosszú évek óta, és soha nem volt egy hatásvadászó, rémhírterjesztő ember. Évek Óta kérdezgettük Őt hogy mi van ezzel meg azzal a hírrel, de mindig csak a napi teendőkre hívta fel a figyelmet. Ha ezt most megtette! EZ A NAPI TEENDŐ!!!

Szeretettel Forrai Ildikó