Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balogh Béla Hitek és tévhitek 2012 ről

***

Szabadságot a léleknek - Útban a fizikai halhatatlanság felé

**************

 

Ajánlat

 Verseghy Ferenc Elektronikus könyvtárából

Szathmáry György versek - műfordítások

szathmary_gyorgy_sejtesek_konyve.jpg

Portré Szathmáry Györgyről

"Költő, akinek egyetlen verse, egyetlen fordítása nem jelent meg nyomtatásban Magyarországon. Költő, aki barátai unszolása ellenére elzárkózott írásai közreadásától. Költő, aki fiatal fejjel hátat fordított az irodalomnak és bárzongoristaként kereste kenyerét. Játszott Keszthelyen, Zircen, bárokban és zenés presszókban. Aztán eltűnt. Barátai több mint két évtizede keresik – hiába. Talán visszavonult, és egy kis eldugott bakonyi faluban él. Talán felcsapott tengerésznek, és most obsitosként valahol Polinéziában boldogítja a maláj széplányokat. Talán mint kiérdemesült idegenlégiós, egy délfrancia kisvárosban szolid polgárrá hízott, s kisunokáit viszi a vasárnapi szentmisére. De az is lehet, hogy valahol Afrikában fegyverrel és elefántcsonttal kereskedik, mint Rimbaud. És az is lehet... nem, a legrosszabbat ne tételezzük fel. Reméljük, hogy egyszer még elégedett mosollyal olvassa majd ezeket a sorokat."

...egy levél-kivonatból...

Kürthy László, Szathmáry György diáktársa és barátja, 1995. április 26-án kelt levelében írta Szolnokról Kárpáti Péternek, a Stádium Alapítvány titkárának:

Levelében dr. Kürthy László említést tesz az évtizedek óta elhallgatott költővel való utolsó találkozásáról is: Utoljára halálának évében, 1990-ben a szolnoki kórházban találkoztunk. Gyurka nyelvrákkal menthetetlen állapotban feküdt ott, de a halálról olyan megvető természetességgel beszélt, hogy engem is megdöbbentett. Később elvitték az újszászi kórházba, ott is halt meg mint óriás elődje, Babits Mihály, gégerákban.

(Füveskert, 1995. 290-291. l.)

***

beszelj-ugy-konyv.jpg

Ajánló

Adele Faber - Elaine Mazlish

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

 EZ A KÖNYV SEGÍT MEGTANULNI:

 

hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel; hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak legyünk,
hogy állítsunk fel határokat, úgy, hogy megőrizzük a gyerekek szabadságát;
mit tegyünk büntetés helyett;
hogyan oldjunk meg családi vitákat.

Az egész világon hatalmas sikert arató könyv egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínál szülőknek arra, hogyan beszéljenek gyerekeikkel, és hogyan hallgassák meg őket. A szerzők tisztelettel, megértéssel és józan logikával felépített módszereit szülők és szakemberek egyaránt sikerrel alkalmazzák bármilyen korú gyerekeknél. Az életből merített példákkal és kedves grafikákkal egyaránt gazdagon illusztrált könyv segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelivé, stresszmentessé, mindkét fél számára eredményesebbé varázsolható.

A könyv néhány főbb gondolata röviden
Segítség az érzelmek feldolgozásában - Az elfogadás nyelvét gyakorolni kell, hiszen sokunknak elutasították érzelmeit.
· figyeljünk gyermekünkre
· fogadjuk el érzelmeit
· nevezzük meg érzéseit
· biztosítsuk együttérzésünkről
Együttműködésre buzdítás – Nap, mint nap próbáljuk gyermekünket olyan viselkedésformákra rávenni, amik szerintünk és a társadalom szerint elfogadhatóak. Ez sokszor idegtépő helyzeteket teremthet.
· írjuk le a helyzetet
· beszéljünk saját érzéseinkről
· adjunk információt
· röviden beszéljünk
Büntetés - Nem működik, eltereli a figyelmet a helyzet megoldásáról.
· vezessük rá gyermekünket, hogyan segíthetne
· fejezzük ki rosszallásunkat
· állítsunk fel választási lehetőséget
· következmény megtapasztalása
· közösen megbeszélve problémamegoldás
Önállóság támogatása - Az író szerint a szülők számára ez az egyik legfontosabb cél.
Ezt a részt néha túlzásnak éreztem: pl.: ha kérdez valamit gyermekünk, külső információforrást ajánljunk fel a válasz helyett (könyvtár, internet)
· hagyjuk döntést hozni
· mutassunk tiszteletet erőfeszítései iránt
· ne vegyük el a reményt
· keveset kérdezzünk egyszerre
Dicséret - Néha mi is kínosan érezzük magunkat, ha dicsérnek.
· értékelés helyett dicsérjük, amit látunk vagy érzünk
· egy szóban foglaljuk össze a dicséretreméltó viselkedést
Szerepek - Nagy jelentősége van a gyermek önképének alakulásában, hogy a szülők hogyan gondolkodnak róluk. Néha egy nézésből vagy hangsúlyból lehet következtetni, milyen emberek vagyunk.
· viselkedjünk úgy, ahogy szeretnénk, hogy gyermekünk viselkedjen
· pozitívan beszéljünk csemeténkről
· teremtsünk helyzetet számára, amiben kipróbálhatja magát
Ez a könyv segít megtanulni, hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak lennénk, hogyan birkózzunk meg gyermekünk érzéseivel, hogyan állítsunk fel határokat, úgy, hogy csemeténk szabadságát megőrizzük.

***

Könyv ajánló

bojte-konyve.jpg

 

"A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége" - írta Dan Millman, a Békés harcos útja című könyv világhírű szerzője. Ez a kötet éppen erről szól: miként kezeljük életünk kikerülhetetlen konfliktusait, hogy azok ne robbantsák szét kapcsolatainkat, hanem épülhessünk, erősödhessünk általuk – külön-külön és együtt is?

Minden egyes konfliktus lehetőség arra, hogy átmenetileg vagy akár végleg eltávolodjunk egymástól – ám fejlett empátiás készséggel és megfelelő kommunikációval egészen más eredményre is juthatunk. Ráadásul így nemcsak a kapcsolat, de a vitás helyzet kimenetele is jóval kedvezőbb lehet. Érdemes megtanulni ennek a mikéntjét, mert e képesség sokszorosan meghálálja az elsajátítására fordított erőfeszítéseket.

A Nyitott Akadémia-sorozat új kötetében gyakorlatias kommunikációs és konfliktuskezelési technikákat, inspiráló gondolatokat és szívmelengető történeteket egyaránt találhat az olvasó. A szerzők olyan hiteles személyiségek, akiknek egész élete és munkássága alátámasztja leírt mondataik érvényességét.

2.jpg

***

 Neale Donald Walsch
Amikor minden megváltozik … változtass meg mindent!

 

donald.jpg

Szinte már közhelynek számít, hogy a modern élet mennyire felgyorsult, hogy milyen sok információval és ingerrel kell megbirkóznia a ma emberének, és hogy az életünk mostanában mennyire tele van változásokkal, s ennek következtében stresszel és szorongással. A helyzet azonban az, hogy a „változás” nem feltétlenül egyenlő a „válsággal”. Éspedig akkor nem jelent krízist, ha az embernek megvannak az eszközei, hogy megváltoztassa a változással kapcsolatos tapasztalatát – és épp ez az, amiben ez a könyv segítségünkre lehet.
A Beszélgetések Istennel sorozat világhírű szerzője, Neale Donald Walsch a változás természetét kutatja – hogy miért történik, hogyan kezelhető, és miként „húzhatunk hasznot” belőle. Központi témája nem más, mint hogy miként fogadjuk és kezeljük életünk változásait – azokat, amelyek már megtörténtek, és azokat, amelyek még előttünk állnak. A könyvben összefoglalt kilenc változtatás nem arra tesz képessé, hogy megállítsuk a változást (ez ugyanis lehetetlen), sőt még csak arra sem, hogy lassítsuk az ütemét. Inkább azt érhetjük el általuk, hogy egy minőségi ugrás következzen be a változáshoz való hozzáállásunkban és abban, ahogyan a változást kezeljük és megteremtjük.
Mindenkihez szól, aki úgy érzi, alulmaradt az élet nagy változásaival folytatott küzdelemben – és azokhoz, akik szeretnének segíteni nekik. A kötet a Walschtól megszokott frappáns, egyenes és gyakorlatias stílusával páratlanul hasznos eszközöket ad minden gyógyulni és élni vágyó kezébe.

 ***

Film

Ez a film eredetileg TV-s reklámnak készült, de nemcsak a TV-be nem került be,hanem a YouTube-ról is törölték...

Ha ez az ország nem látja,mi folyik itt, milyen szinten kihasznált és
elárasztott a nyugati szeméttel, akkor tényleg vak...Az ország pedig mi vagyunk, a lakói,a vásárlók.
Sajnos sok egyszerű ember fejét és gondolkodásmódját nem lehet azonnal megváltoztatni, de legalább akkor mi, akik felfogjuk mi rejlik-e mögött és mi a mi személyes felelősségünk és kötelességünk ebben, próbáljunk segíteni!

Vegyetek magyar árut!


Kampányfilm a magyar termékekért

100magyar.jpg

*****************************************

 Film

A magzat fejlődése

Csodás képsorok

 

magzat.jpg

 

***

Könyv

Paulo Coelho

Alef

"Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás. A táj, az emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás."

 

alef.jpg

„Tudom, hogy benne vagyok a körülöttem lévőkben,
ők pedig bennem vannak.
Együtt írjuk az Élet Könyvét,
találkozásainkat a sors határozza meg,
kezünket pedig a hit fűzi össze,
hogy tehetünk valamit ezért a világért.
Mindenki hozzájárulhat
egy szóval,
egy mondattal,
egy képpel
És a végén minden értelmet nyer:
Az egyik boldogsága mindenki öröme.”

***

Filmek

Dönts okosan amit a szíved diktál!

A belőled kisugárzó negatív energiák,programok,gátat szabnak testedben a

tiszta pozitív energia szabad áramlásának.

Az alábbi filmeket nézd  meg és olvasd el a hozzászólásokat is.

Gondolkozz el van e valóságalapjuk vagy csak manipulációk!?

***

 Angyalok üzenete

A lélek mindent meg akar tudni...

a szeretet a megoldás mindenre.

II. rész

A mindenségnek egyetlen feladata van:egyensúlyban tartani az örökké mozgó energiát.

mandala.jpg

___________________________________

Könyv

Dr. Doreen Virtue
Csakra Tisztítás


Spirituális képességeink felélesztése a gyógyítás és tudás érdekében.

A könyv jelenleg  nem kapható, de antikvár példányok talán  igen!

 

csakratisztitas.jpg

Bármit is gondolunk, az döntően meghatározza tapasztalatainkat. Mindennek, ami foglalkoztat bennünket, megvan a megfelelő csakrája. Ha gondolatainkban a szeretet kapja a legnagyobb szerepet, akkor a csakrák tökéletesen egészségesen működnek. Az energia egyenletesen áramlik, mi pedig harmóniát és boldogságot tapasztalunk.

Ha többet szeretnél olvasni róla akkor kattints   IDE

***

Könyv - Bunyevácz Zsuzsa

Az Új Világrend tízparancsolata avagy a Szent Grál elrablása?

A magyarság küldetésének jellemzése egy sumér himnusszal:

"Országok országa, Törvénytudás népe, Napkelet s Nyugat közt a világnak fénye.

Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted, oly messze magasztos, hogy föl sem érheted..."

konyv-az-uj-vilagrend.jpg

_______________________________________

Mátrix c. film elemzése

Zseniális és nagyon fontos előadás: a Mátrix c. film elemzése megdöbbentően jó szemszögből.

Nagyon érdemes végignézni, mert sokatmondó.

Aki látta a filmet, egészen másképp tekint majd rá eztán.

Ha eddig csak egy átlagos sci-fi-nek gondolta, rájön, milyen mély igazságok rejlenek benne.

 

matrix.jpg

___________________________________________

Online - Filmek a neten

Ha eljő a világvége

2012

2012.jpg

___________________________________

Könyvajánló: Paulo Coelho
Alef

Megjelenés: 2011. április 11.

"Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás. A táj, az emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás."
Paulo Coelho

2006-ban Paulo Coelho spirituális válságba került: úgy érezte egyedül van, és lelki fejlődése megakadt. Ha követi Mesterének tanácsát - menjen egy olyan helyre, "ahová a szíve vágyik" -, talán rátalál a megoldásra és az előre vezető útra.
Több országban megfordult, végül Oroszországban találta magát. Úgy döntött, a hatalmas, 9288 kilométeres távolságot vonaton teszi meg. Három ember kísérte útján: egy Tao mester, orosz kiadója és egy különleges török nő, Hilal... Útja az első állomástól kezdve spirituális kutatássá válik.
A vonaton Coelho és Hilal hamarosan felfedezik, hogy sorsuk egyszer régen, egy másik időben és térben már összefonódott. "Hilal zöld szemébe tekintve" rátalál az "alef"-nek nevezett pontra, amelyben tér és idő egyesül. A vonaton Coelho ismét önmagára talált.
Legújabb regényében a világszerte elismert szerző újra felfedezi az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket. Egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet, és végigjárja a lélek útját.

 

coelho-konyv-alef.jpg

_________________________________________

Akasa-Krónika
Linda Howe, Juliette Looye

 

Hogyan olvasd a lélek feljegyzéseit?

A könyv azoknak a lelkeknek az ösvényét világítja be, akik szeretnék minél alaposabban megismerni az univerzum titkait.
Az Akasa-krónika olyan tudati dimenzió, amely az egyes lelkekről és az útjukról készült rezgés-feljegyzéseket tartalmazza. Tudástár, ahol megtalálható minden, amit az összes lélek a létezése során valaha gondolt, mondott és tett – valamint minden jövőbeni lehetősége. Egyfajta „kozmikus internet”. És most Linda Howe könyvének köszönhetően bárki, aki tudatos elkötelezettséggel keresi és terjeszti az Isteni Fényt és gyógyítást, hozzáférhet a bölcsesség, intuíció és iránymutatás ezen tárához. Ez a könyv az első olyan munka, amely valóban megtanít egy adott módszert az Akasa-krónika olvasására, lépésről lépésre mutatja be a szerzőnek már bevált gyakorlatokat és meditációkat.
Az Akasa-krónika feladata az, hogy információval lásson el minket, feltárja az igazságot, és támogatást nyújtson, s így mindannyian teljesebb és boldogabb életet élhessünk.

Szabad e „képesítést” szereznünk ennek a tudástárnak a bepillantásába!? Felkészült testi-lelki és szellemi szinten – talán igen – de ettől a pillanattól gyökeresen megváltozhat az életünkről alkotott képünk! Szerintem ez nem a mi választásunkon múlik,hanem minket kiválasztanak-e, alkalmasak vagyunk, vagy leszünk-e  és kapunk-e felhatalmazást szellemi vezetőnktől, felettes énünktől - Istentől!??? (Saját véleményem – kíváncsi vagyok, el fogom olvasni a könyvet) !

Kép

___________________________________

Franz Bardon

Az igazi beavatás útja


Röviden a könyvről:

Franz Bardon igazi beavatott mesterek, tanítók segítségével jutott el a megismerés, megértés magas fokára. Az általa elsajátított módszereket, gyakorlatokat, amik eddig csak a kiválasztottak számára voltak hozzáférhetőek, egyszerűen, érthetően magyarázza el az útkeresők számára. A könyv útmutatása felér egy tanítómesterrel, a jelleme tisztaságán dolgozó, a határtalan gondolatokat befogadni képes, kitartó olvasókat/tanítványokat vezeti a fehér mágia útján, egyre közelebb az Istenhez/a Tudások tudásához.

 

Kép

Könyv

Lélekmelengető 

Kép

Amikor megváltozik a problémáidhoz való hozzáállásod,
Megváltozik, könnyebbé válik az út,
Melyet a megvalósításig be kell járnod!
A változáshoz kapsz hathatós segítséged a könyvből!


„Mi hiányzik? – Kérdezed…
Te hiányzol, a jobbik éned, ki szeret,
Simogat, kézen fog, s gyengéden vezet
A szűk ösvényen, melyen ezer
Göröngy, tövis és bogáncs állít meg engem
És néha csüggedek, s kétkedve kérdem
Uramat, s Téged; Vajon erre kell mennem?
Ez az én utam? Ki felel nékem?”


B.Huszta Irén
_________________________________________

 Könyv

Az Erő


"Bármit is akarsz az életben, azért akarod, mert szereted.
Gondolkozz ezen egy pillanatig.
Nem akarsz olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, ugye? Minden ember csak azt akarja, amit szeret – olyasmit senki sem akar, amit nem szeret.
Ez azt jelenti, hogy a gondolataid milyensége határozza meg, hogy szavaid és tetteid pozitívak vagy negatívak lesznek. Honnan tudhatjuk?
A gondolataid akkor pozitívak, ha arról szólnak, amit akarsz, és amit szeretsz!
A negatív gondolatok pedig mindig azzal kapcsolatosak, amit nem akarsz, és amit nem szeretsz.
Ennyire egyszerű az egész.
A legtöbb ember többet gondol olyasmire és gyakrabban beszél olyan dolgokról, amiket nem szeret.
Több negatívitást sugároznak magukból, mint szeretetet, ezáltal pedig akaratlanul is megfosztják magukat minden jótól az életben.


„ Van egy szó, ami felszabadít, és megkönnyíti a terheket: a szeretet.”    (Szophoklész )

A szeretet pozitív ereje képes bármilyen jót létrehozni, gyarapítja a jó dolgokat, és megváltoztathat bármilyen negatív dolgot az életedben. Hatalmad van az egészséged, a vagyonod, a karriered, a kapcsolataid és az életed összes területe fölött. Az a hatalom – a szeretet – pedig benned rejlik!
Ha ez a hatalom pedig benned rejlik, akkor miért nem csodálatos az életed?
A válasz: mert választanod kell.
Választanod kell, hogy szeretsz és a pozitív erőt táplálod - vagy nem.
És akár tudatosul benned, akár nem, életed minden egyes napján, minden egyes pillanatában meghozod ezt a döntést. Kivétel nélkül, minden alkalommal, amikor valami jót tapasztaltál, szerettél és a pozitív erőt tápláltad.
És minden alkalommal, amikor olyasmit tapasztaltál, ami nem jó, nem szerettél, az eredmény pedig csupa negatívum lett.
A szeretet a forrása minden jó dolognak az életedben, a szeretet hiánya pedig minden negatív dologé, minden fájdalomé és szenvedésé.

„A szeretet a leghatalmasabb és mégis a legkevésbé ismert energia a világon”
( Rhonda Byrne )

 

Kép

____________________________________
  

Film

Gyógyító táltosok nyomában

Kovács - Magyar András

Látó gyerekek

( nagyon érdekes)


A következő filmrészlet olyan gyermekekről szól, akik szabad szemmel látják a vízereket és a Hartmann zónákat, látják az emberek auráját, csakráit.

Kép

_______________________________________________

Könyv

Szabó Judit

Az anyagból a fénybe

 „A spirituális korszakváltást egyre jobban érzékeljük a világban, az átalakulásra utaló jelek már jó ideje megjelentek. A szellemi üzenetekből tudjuk, hogy az ember most csodálatos lehetőséget kap egy páratlan szellemi felemelkedésre. A könyv e folyamat részleteit mutatja be, azt, hogy a fény hogyan alakítja át a durva anyagot finom anyaggá, és hogyan emeli fel az anyagba zárt lelket. Lépésről-lépésre írja le a fény transzformáló hatását az anyagra, a lélekre és a szellemre. Megtudhatjuk, hogy eközben milyen belső átalakulásokon kell végigmennünk, és hogyan olvasztja magába az Isteni Én az egót, A szerző kitér a folyamatot kísérő testi tünetekre, az idegrendszer átalakulására és a belső érzékelések kifejlődésére is. Nélkülözhetetlen olvasmány mindenkinek, aki a szellemi emelkedés útját választja ebben a különleges világkorszakban.” 

Kép

________________________________
 

 Film

Masaru Emoto

A  víz  ü z e n e t e i  1.  

Kép

Akik kicsit jártasabbak Masaru Emoto munkásságában tudják hogy egy ugyan azon anyag szerkezeti tulajdonságaival foglalkozik. Leghíresebb munkája azonban mégis a víz kristály fotózáshoz kapcsolódik.

A kísérletek többnyire az egyes anyagok "mentális" tároló kapacitására és/vagy képességére vonatkoztak, így a víz esetében közvetlenül a fagyasztás és fotózás előtt egyetlen szónak teszi ki a mintákat. Az eredmények magukért beszélnek: 
 

Kép____________________________________

Sors és önismeret

Csernus Imre - Kádár Annamária - Pál Ferenc

Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat – mert a sorsod te vagy! Nem külső erők uralkodnak rajtad, jellemed, személyiséged alakítja jövődet – mondta a delphoi jósda papnője, Püthia a hozzá fordulóknak, s ennél nehezebb, ugyanakkor izgalmasabb feladatot aligha adhatott volna nekik.
Az ember gyakran önmaga számára is megfejthetetlennek tűnő rejtély: mást gondol, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol, és mást tesz, mint amit mond. Valódi belső motivációink nyomába eredni életre szóló kaland, tele meglepő, felszabadító, ugyanakkor gyakran zavarba ejtő és fájdalmas felfedezésekkel. Mégis érdemes!

 

Kép

___________________________________________

Spirituális bölcsesség

Sri Chinmoy: Istenről...

 

Kép

 

 A könyvben Sri Chinmoy az Isten-szerető és az Isten-ismerő nyelvén szól az olvasóhoz. A szövegrészek abból a több mint ezer könyvből lettek válogatva, melyeket Sri Chinmoy az évek során a spiritualitásról és a meditációról írt. Istenről való bensőséges tudása túllép a dogmákon és az írásokon, és rávilágít az isteni valóság természetére, utat mutatva a keresőknek Istenhez. A szövegek egyszerű nyelvezete a tudás egy szokatlan mélységét közvetíti, mely túlszárnyalja az intellektuális tudás határait, és a lélek bölcsességét tárja  fel.

________________________________________________

 Titkos tanítások magyar mesékben

Csöpel láma - Kovács Imre Barna

"Minthogy a nap hosszúnak tetszett, egy koldus Tarról, és egy világvándor a maga szórakoztatására írta ezt le, hogy az időt múlassa."

Kulcsfontosságú könyv. Megmutatja az átjárót ősműveltségünk, ősvallásunk, és az élő hagyomány között. Az élő hagyomány neve számos, jelentése egy. A könyv a "Belső Ösvény" elnevezést használja. A szerzők tudása, tapasztalata lehetővé teszi az átjáró, a híd megmutatását. Fokozatosan összekapcsolják mesei jelrendszerünk alapjait az őstudással.A könyv csodálatos, békés belső útra visz, elménkben rendet tesz, elsimítja a fodrokat, egyenesít.
Ajánljuk elmélkedőknek, keresőknek, úton járóknak. Tiszta szívvel közelítsünk hozzá, s egy olyan világ tárul elénk, mely minden embert boldoggá tesz!
Váljon minden érző lény javára!
 

Kép

____________________________________________

Mindig hallgass a szívedre!
ISTEN hoz OTT a Mennyországba

- A megvilágosodás magyar módszere
- Milyen a magyar beavatás?
- Hogyan lehet szabadalmaztatni Istent…
- Magyar rovásjelekkel íródott Krisztus monogramja?
- A kereszténység jelképeinek magyar olvasata
- A technikai fejlődése és az ember szabad akarata
- Hogyan szenderülhet Csipkerózsika álomba a lelkünk
- SZÍN-TEN és IS-TEN
- A római Szent Péter tér és a magyar rovásjelek kapcsolata…

Kép

____________________________________________

Szinay Balázs  -  Az én bódhifám

 „A Bódhifa a megvilágosodás fája. Buddha egy ilyen fa alatt érte el a megvilágosodást. Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra 

Kép

Személyiségfejlődés

( Részlet a könyvből )

 " Mindenkiben létezik egy személyes pokol. Ezt emlékek, élmények, megtapasztalások alkotják. Összetevői olyan emlék és élménytöredékek, melyek nem kerültek a feldolgozottság kategóriájába.
Amikor az ember teljesen kiéli ezt a „démonikus” természetet, nem marad más utána csak a nyugalom és a tisztaság. Ehhez úgymond el kell pusztítani magunkat, meg kell kérdőjeleznünk, hogy mi a valóság, szembe kell néznünk a lelki fájdalommal, ami a testi tűrőképességünk határát súrolja, órákon át önkéntelenül kell sírnunk… Erre kérve vagy kéretlenül lehetőséget adnak az életünk során fellépő krízisek. Melyből akad innovatív és destruktív jellegű is. Az innovatív kríziseket nekünk, személyesen van lehetőségünk előidézni, azáltal, hogy szembesítjük magunkat olyan kérdésekkel, melyektől félünk. Melyek ránk vonatkoznak, személyiségünkből fakadnak, de idáig megpróbáltuk őket tudatalattink legmélyebb zugaiba elrejteni. A destruktív jellegű kríziseket úgymond az élet hozza. De ez csak akkor következik be, ha mi önmagunkat nem szembesítjük saját félelmeinkkel.
Amikor túljutunk egy krízisen, a szellem kiürül, lesöpri magáról szennyeződéseit és felragyog az idáig látensen vegetáló lélek, eredeti fényében. Ebben a helyzetben nem marad más, csak a végtelen nyugalom, a közöny a világ dolgai iránt. Ebben az állapotban múlt és jövő elveszíti a jelentőségét. Csak a végtelen türelem létezik és megszűnik minden kötődés a személyek, események, tárgyak iránt. Nem számít, hogy mit értünk el, hogy mink van, mi van még hátra, mert minden csupán egy egybefüggő pillanat. Egy pillanat…, ami valami nem eviláginak az anyagi manifesztációja. Idő, amit egy szándék hívott életre. Momentum, mely itt a Földön ismeri a kezdetet és a véget, azonban eredeti természetében valójában végtelen.
Ha megérintjük ezt a pillanatot, maga a pillanat és saját önvalónk elveszítik személyességüket, és csupán egy állapottá válnak a kézzelfogható jelenségek helyett. Ez a lelkünk állapota. Ebben az állapotban már csak azért hajtunk végre tetteket, hogy játsszunk, hogy élvezzük a lét játékos könnyedségét.
Külső szemmel ilyenkor is átlagos személyeknek tűnünk, átlagos tettekkel, belül azonban nem cselekszünk, csak megmaradunk lélekben örökké fiatalnak, egyhelyben, mindig ugyanott, a tisztaságban. "

*****

Könyvajánló

A Viskó

Olvass bele

 

Kép

 

 Limpár Ildikó - olvasónaplójából figyelemre méltó írás a kötethez!

Wm. Paul Young - A VISKÓ

A VISKÓ (The Shack) a legérdekfeszítőbb és leginkább magával ragadó regény, amit az utóbbi években olvastam. Feleségemmel együtt hol sírtunk, hol nevettünk, hol meg a hitünk hiányait kellett megvallanunk. A Viskó elolvasása felszítja benned az Isten jelenléte utáni vágyat.

Michael W. Smith

A Viskó (The Shack) című könyv Wm. Paul Young páratlan sikert befutott regénye.

A szerzőt felesége már régóta noszogatta, hogy próbálja 'elmesélni' az életét úgy, hogy hat gyermekük is megérthesse azokat a rejtélyes időket, eseményeket, amiknek részben már ők is szemlélői, átélői voltak. Ilyen háttérrel született meg a későbbi sikerkönyv első változata, egy egész rövidke 'meseként', amit karácsonyi ajándékként szánt gyermekeinek. Az ünnepek táján barátai is meglátogatták őket, és az egyiknek a kezébe került a házilag összefűzött kis füzetecske. Amit benne talált, az egészen tűzbe hozta. Azt mondta, hogy ezt mindenkinek olvasnia kellene, mert olyan üzenet van benne... egy olyan üzenet, amit később, Demi Moore már a könyvet elolvasva "sorsfordító erejű üzenet"-nek nevezett, és így ajánlotta férjének és rajongóinak is a Twitteren. Young barátai unszolására, és részben velük együtt, hozzálátott, hogy egy regénnyé dolgozza fel az alapanyagot.

Amikor elkészültek, felkerestek egy kiadót... aztán egy másikat, majd a harmadikat. A sokadik elutasítás után úgy döntöttek, hogy létrehoznak maguk egy kiadót.

Egy elsőkönyves kiadót egy elsőkönyves szerző számára. Tízezer példányra volt bátorságuk az indításhoz. Három hét múlva egyetlen elérhető példány sem állt a rendelkezésükre. Mert aki elolvasta, az ment, és vett tízet, húszat, ötvenet, harmincat, huszonötöt, és osztotta rokonai és barátai között.

Az első megjelenés után egy évvel 1 millió darabot adtak el a könyvből. A következő fél év újabb egy milliós eladást eredményezett. Ekkor figyelt fel a könyvre és a kiadóra a világ egyik legnagyobb könyves cége, a Hachette Book Group, amely felvásárolta a könyv jogait. Eme cég apparátusával a következő alig több mint egy év alatt újabb 8 millió példány jutott el az olvasókhoz, csak angol nyelven.

Amely nyelveken már megjelent a könyv, hasonló sikerek vannak kibontakozóban. Brazíliában bő egy év alatt bő 1 millió fogyott. Németországban ebben az évben az összes könyvet figyelembe véve az ötödik legkelendőbb könyv.

Kategóriájában 51 héten keresztül volt a New York Times bestseller listavezetője; jelenleg 'csupán' második.

Egy olyan sikerré és jelenséggé nőtte ki magát a könyv, aminek rajongói klubjai alakultak világszerte, amire az ilyen irányban - szépirodalom - nem feltétlen 'vájtfülű' Forbes Magazin is felfigyelt. A júniusi számában egy terjedelmesebb interjúban mutatta be a szerzőt, a könyvet, és az őket is lenyűgöző sikert.

Magyarországon is már nagyon sokan várták, mert olvasták angolul, vagy mert külföldön élő rokonaik, barátaik ajánlották nekik, és keresték, hogy hol lesz kapható.

Sokan a Windblown Media honlapjáról értesültek az Immanuel Alapítvány terveiről és kiadási jogosultságáról, és már hónapok óta kerestek bennünket, hogy mikor jelenik meg a könyv. Volt aki miután angolul és németül is olvasta, előre ötvenet megrendelt. A megjelenés óta eltelt rövid idő alatt már az ő megajándékozottjai jönnek és viszik a maguk adagjait...

A könyv tartalma röviden:

Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog egy sebzett szív számára.
Mackenzie Allen Philips legfiatalabb lányát - Missyt - a családi nyaralás közben brutálisan meggyilkolják. Véres ruháit az oregoni vadon mélyén egy rozoga épületben (A Viskóban) találják meg. Négy évvel később - mély, gyötrő szomorúság közepette -, Mack (az apa) egy rejtelmesen és fájdalmasan gyanús levelet talál a levelesládájában - látszólag Istentől! Arra kéri őt, hogy térjen vissza a viskóhoz egy hétvégére. Viaskodva önmagával és saját józan eszével, egy téli délutánon mégis útra kel. Oda tér vissza, ahol a legsötétebb rémálom kezdődött el négy évvel azelőtt... Amit ott talál, örökre megváltoztatja az életét!...

Egy olyan országban, ahol generációs, politikai, kulturális, faji konfliktusok tépnek-szaggatnak családi, baráti, munkatársi kapcsolatokat, egy ilyen üzenet valóban, és felettébb 'sorsfordító' lehet sok-sok olvasó számára... Aki segít abban, hogy ez eljusson a minél szélesebb olvasói közönséghez, az magának, és szeretteinek, de talán még ellenségeinek is egy élhetőbb környezetet munkál...:)

Sok szeretettel: a kiadó és munkatársai

www.immanuel.hu

________________________________________________

Film

James Redfield

A Mennyei prófécia

***

Avatar 

(részlet a rajzfilmből)

Csakratisztítás

érdemes megnézni és elgondolkodni rajta

Kép

***

2010.

Video

 A filmről

ahol egy amerikai "bölcsesség-őrző", ahogy magát nevezi, civil nevén Kiesha Crowther, beszél az előttünk álló változásokról, elsősorban az idén, 2010- ben. Az előadás nagyon friss, március végén vették fel.

( Mivel engem nagyon megérintett és leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy ezt megosszam veletek, ezért, mivel angolul beszél a hölgy, gondoltam megajándékozlak benneteket a fordítással és összefoglalom a lényegét saját szavaimmal átadva nektek az információt. Aki beszél angolul, érdemes megnézni a videót, mert sokkal teljesebb az élmény) "Sajnálom nincs birtokomban a fordító neve."


Úgy érzem, hogy mindenkinek, aki fontos számomra ezen a földön (=mindenki, akit ismerek), tudnia kell ezekről a dolgokról, joga van alternatív forrásokból érkező híreket is figyelembe vennie döntéseinél, pláne most, a változások nagy tengerében. Ezt a levelet azért kapod, hogy láthasd a teljességet. Rajtad áll, hogy mit kezdesz vele.

A film két részből áll, az elsőben a következőkről beszél: (számos egyezés van azzal az információval, amit tavaly nyáron Drunvalo Melchizedek is nyilvánosságra hozott a Magyarországról közvetített internetes előadásán)

2008-ban összehívtak egy tanácsot a "bölcsesség-őrzők" számára, ahol szellemi úton érkezett az üzenet, hogy el kell kezdeni felkészíteni az embereket a közelgő és elkerülhetetlen változásokra.

3 fontos tanácsot fogalmaztak meg:
Az első: kezdjünk el emlékezni őseinkre, az ősök által közvetített értékekre, kultúrára
Második: emlékezzünk arra, kik is vagyunk, s miért vagyunk itt a földön.
Harmadik: mi vagyunk a TEREMTŐK, ISTENEK és ISTENNŐK, a teremtés nem rajtunk kívül álló dolog, mert mi teremtjük saját jövőnket, egyedül mi vagyunk felelősek érte.

Az őseink által még megélt, de mára már feledésbe merült igazságok megtalálása és értelmezése kulcsfontosságú ahhoz a fejlődéshez, ami hamarosan mindenkit érint majd a földön, ha akarja, ha nem. Az ész helyett a szív fog vezetni, s aki nem azt éli és élteti, amit szíve diktál, nagyon nehezen tud majd boldogulni az új világban.

Mesélt arról, amikor még nem volt annyi vallás a földön, amikor az emberek egységben éltek a természettel, amikor még nem háborúztak egymással. A háborúk oka szerinte az ősi igazság ismeretének hiánya. Ha tudnánk, hogy egy másik "teremtőt" bántunk meg szavainkkal, vagy ölünk meg fegyvereinkkel, aki az énünk egy másfajta megnyilvánulása, mert össze vagyunk kapcsolva mindannyian, nem tennénk ilyet. Ha nem értjük ezt még, kezdjük el dolgozni magunkon, hogy megértsük.

Azt is értsük meg, hogy teremtő mivoltunkban az égvilágon semmi sem korlátoz. Ha mégis vannak korlátok, azok mi magunk vagyunk, azokat mi magunk építettük.

A földön a tudatosságának elterjedését és hatalmának kiterjedését egy a horgászatban használt úszóhoz hasonlítja: ha elegendő ember kap információt az őt körülvevő valódi világról, akkor az úszó elkezd ingadozni, feldúlja a jelenleg uralkodó nézetek csendes állóvizét és semmi sem állíthat meg egy hirtelen bekövetkező, nagy erejű változást. Jelenleg ez az úszó igen-igen inog, már nem sok kell, hogy a vízbe bukjon. A teljes megbillenés várhatóan 2010 végére várható.

A következő, az egyik legizgalmasabb rész, amikor arról beszél, hogy 2010 végéig milyen tudáshoz férhetünk majd hozzá, mert ezeket folyamatosan fedik fel előttünk.

Beszél arról a spirál alakú égi jelenségről, amelyet tavaly év végén lehetett látni, fotók és videó is készült róla. Több országban is lehetett látni kisebbeket, de nem mindegyikről tudósított a média. Elmagyarázza, hogy őseink ismerték a jelenséget és a szimbólumot is, az ősi időkben gyakran volt ilyen az égen. Szerinte dimenziókapu, a változások kezdetét jelenti, az új tudatosság eljövetelét. Ez már nemcsak a jövő, ez javában történik. Ha a híreket nyomon követjük, akkor tudjuk miről van szó. A tudósok ugyan magyarázzák ezt ilyen vagy olyan fizikai elvekkel, a valódi válasz viszont máshol keresendő.

Több felfedezés lesz 2010-ben.

Van egy hely, Puma Punku, ahol az épületek mértani pontossággal vannak építve, pontosabban, mintha lézerrel dolgoztak volna. Az itt található épületek térben elhelyezett alaprajza megegyezik a csillagok térbeli helyzetével.

Egy másik hely: Danura, ahol az épületek nemcsak emberi kézzel épültek máshonnan hozott kövekből, arról nevezetes, hogy modern, működőképes villanyégőt találtak, ami csaknem 17 000 éves.
Görögország több helyén ős-számítógépeket találnak.
Gíza és Tikal városok építményei, a piramisok, mértanilag pontosan megegyezően vannak építve és a még meglepőbb felfedezés, hogy van egy harmadik testvérük a Hold felszínén.
Bolíviában, Izraelben és Etiópiában is vannak felfedezendő dolgok, amik az év végéig napvilágra kerülnek.

Ezenkívül saját látomásaként megemlített egy fehér templomot, valahol a világon, ahol egy vak ember őriz egy dobozt, amiben régi igazságokat őriznek, s ezeket szintén felfedik. A felfedett információk segíteni fogják a mai életünket. Napvilágra kerülésükkor az emberek elkezdenek majd azon gondolkodni, hogy ezeket miért titkolták el eddig és ez változásokat hoz, felgyorsul az "ébredési" folyamat.

Ismert emberekről kapunk majd plusz információkat, például Nicola Tesláról, aki életében sokkal többet hozott létre mint amiről mi tudunk. Olyan gépet talált fel, amivel tudták az időjárást változtatni, de a hatalmi erők, a kormány visszatartotta az információt, ami már nem tud tovább megtenni.
Isaac Newton, akit nem értettek a kortársai, mert számukra érthetetlen dolgokról beszélt, őrültnek hitték, de nem volt az. Meg fogjuk ismerni elméleteit az időről és térről, aminek befogadására most lettünk elég érettek.

Sok minden másról fogunk még információt kapni, az ufókról, a magasabb intelligenciáról, a pszichikai energiákról, és nagyon jó hír, hogy az orvoslás is előre tud lépni, mert megkapjuk a szükséges igazságokat. Az emberek csontjai megerősítést kapnak, sokkal erősebbek lesznek és tudni fogják, hogy hogyan erősíthetik önmagukat. Nem lesz szükség magunkon kívülre helyezett gyógyítókra, mi magunk leszünk azok, megkapjuk hozzá az információt. S amikor megkapjuk mindezt, úgy érezzük, hogy eddig egy nagy ködben éltünk.

Felfedésre vár egy nagy torony, csövekkel és vezetékekkel, olyan mint egy magas, vékony piramis, a tetején gömb lesz és víz fog folyni mellette. Megdöbbentő, de emberi kéz által létrehozott építmény, amely működőképes, és ezzel az eszközzel az egész föld energia ellátását lehet majd fedezni.

A legnagyobb jó hír: a hatalom és tudás a most uralkodó ERŐ kezéből át lesz helyezve azoknak az embereknek a kezébe, akik SZÍVBŐL élnek.


A film második része főképp arról szól, hogy mi mit tehetünk:

NEGATÍV ENERGIÁK
Forduljunk el a negatív dolgoktól. Ha ilyen hírt hallunk a tévében váltsunk csatornát, ha valaki pletykálkodik vagy rosszindulatot gerjeszt, ne beszéljünk vele. Ha újságban negatív hírt látunk, ne olvassuk el. Ne adjunk neki energiát.

SZÍVBŐL CSELEKVÉS
Kezdjünk el gondolkodni azon, mit csinálnánk szívesen. Ha nem tetszik az a világ, ami most van, teremtsünk jobbat. Ne mást várjunk cselekedni helyettünk, a mi kezünkben van most nemcsak a saját, hanem a bolygó sorsa is. Éljünk istenadta teremtő erőnkkel, melyhez óriási segítséget is kapunk hamarosan.

RAGASZKODÁS
Ne ragaszkodjunk senkihez és semmihez. Ne azt várjuk, hogy más mondja meg mi legyen a véleményünk valamiről. Keressük meg a saját válaszainkat. Gondolkodjunk el az életről, az életünkről magunk. Soha nem adjunk más szavára, mert az nem a mi világlátásunk, alakítsuk ki a sajátunkat.

TUDATOSSÁG
Tudatosítsuk az életünket, magunkat. Ne fizessünk nagy pénzeket azért, hogy mások mondják meg mit csináljunk. Csak figyeljünk magunkat, a minket körülvevő életet. Kik vannak velünk, mellettünk, ellenünk. Kivel kapcsolatban vannak jó érzéseink, rossz érzéseink. Építsük le a rosszakat.

A NAGY KÖRFORGÁS RÉSZEI VAGYUNK
Ismerjük el, hogy van egy nálunk magasabb intelligencia, tudás, vagy ha úgy tetszik, rendező elv. Ez uralkodik az univerzumban, ennek vagyunk mi is alárendelve. A dolgok nem véletlenül történnek, aki most itt van a bolygón, nem véletlenül van itt. Nekünk dolgunk van és ezt most el kell végeznünk. Az élet sokkal több, mint mi gondoljuk.

A GONDOLAT
Értsük meg, a történelem a GONDOLKODÁS fejlődésének történelme, és nem a technológia és termelés fejlődésének a története. Fontos látnunk ezt, a vezérlő elvet. Amikor a gondolkodást a természet törvényei uralták, akkor még rend volt, de aztán jött valami, ilyen volt a vallás, amely elkezdte azt tudatosítani az emberekben, hogy Ő irányít. Az emberek elhitték, amit a vallások tanítottak. Itt indult el az az út, amin most járunk. Már nem a saját gondolat irányította az embereket, hanem a vallás tanításai. Óriási különbség. Mert elfelejtettük, hogy mi teremtők vagyunk, hogy mi teremtjük meg a saját életünk minden részletét. Ezért kell emlékeznünk. Arra, hogy kik vagyunk mi.

Tehát a GONDOLAT fontossága abban van, hogy használjuk az eszünket, mindig, mindenben, de úgy, hogy közben kössük össze gondolatainkat a Szívünk által súgott igazságokkal. Ha ez nincs meg, akkor és csak akkor tudjuk elfogadni az olyan jelenlegi nagyvárosok meglétét, amelyben az emberek BOLDOGTALANOK. Mert hiányzik a SZÍV a teremtésből. Egy szívvel alkotó ember nem teremt olyat, amitől rosszul érzi magát.

A VALÓSÁG
Szokjunk hozzá, hogy újszerűen nézzünk rá a fizikai világra. A világ nem pont olyan, mint amilyennek látjuk. A világ most olyan, amilyennek velünk azt láttatják. Minden dolog él, tele van energiával. Lásd az energiát, élvezd a szépet! Mindenki megteheti ezt, aki akarja. Csak gondolatban kell átállítanunk magunkat, a hitrendszerünket. Napfelkelte és naplemente alkalmas az energia meglátására. Fáknak és növényeknek is láthatjuk az energiáját, ha látni akarjuk. S ami a leglényegesebb, hogy meglássuk, ez az energia tart bennünket életben. Az az energia, ami mindenhol ott van. Minden élőben. Ez nem az adás-kapás energiája, ezt rosszul tudjuk. Ki kell javítani ezt a látásmódot.

ENERGIA = TÁPLÁLÉK, TÖLTEKEZÉS
Meg kell tanulnunk energiát átadni, átvenni a növényektől, hegyektől, folyóktól. A természetből, ahogy adva van. Ne egymástól vegyük el az energiát, inkább töltődjünk fel abból, ami körülöttünk van. Jelenleg egymástól veszünk el energiát, mert azt hisszük, csak ez az út van. Ha egy beszélgetésben valaki mindig vezeti a fonalat, közbevág, vagy sokat beszél, ő elvesz, aki hallgat, keveset szól, ő adja az energiát. De ha adunk, akkor töltekezni kell, s erre a természet az egyik legmegfelelőbb. Ha energiára van szükségünk, menjünk ki a természetbe, ne másokat "csapoljunk" meg. Ha valaki megtámad, akkor ne érezzük magunkat rosszul miatta, ne hagyjuk, hogy vegyenek tőlünk. Inkább töltődjünk, amikor csak tudunk. Amikor kint vagyunk, csak ülhetünk a természetben, vagy akár a kertben, már akkor töltődünk. Ne legyünk bent sokat. Figyeljük a kint létet, mikor kint vagyunk, sokkal frissebben jövünk vissza a belső terünkbe. Bizonyítottan a hegyek tetején van a legerősebb energia, akkor kapunk a legtöbbet. Ha tehetjük, menjünk el ilyen helyekre.

HOZZÁÁLLÁS MÁSOKHOZ
Ne másokhoz viszonyítsuk magunkat. Nem érdekel, hogy ki mit ért el, hol tart, mindenkinek saját feladata van. A személyiség nem fontos, csak a jól-lét. Ki vagy, miért vagy, hogyan tudod a legtöbbet kihozni magadból. Ez számít. Van elég energia, mindenkinek jut belőle. Kérdezd meg magad, miért akarsz itt lenni. Ha igaz, hogy nem véletlenül vagyunk itt a földön, mi lehet az oka annak, hogy ÉN itt vagyok?

ÁLMOK
Figyelj az álmaidra. Legyenek azok éjjeli álmok vagy nappali álmodozások. Minden fontos, ami megtalál. Gondolkodj el rajtuk, miért jönnek azok a képek. Mire figyelmeztetnek? Ha valamilyen ötleted támad, hirtelen gondolat, figyelj oda rá. Ha furcsa véletlenek esnek be az életedbe, gondolkodj el rajta miért történt. Most minden számít, a felettes éned információt küld neked, csak oda kell figyelned. Ezek vezérelhetik az életed. Meg kell hallgatnod őket. Nem szabad felülírni a racionális agyaddal és elhessegetni. Nem azért jönnek, hogy elhessegesd őket. Figyelmeztetnek. Ha jól teszed fel magadnak a kérdést, hogy miért jönnek ezek az életedbe, a helyes válaszokat fogod kapni.

FEJLŐDÉSED MIBENLÉTE
Amennyiben ragaszkodsz bármihez és bárkihez, az megállítja a saját fejlődésed. Mindenkit szerethetsz, mindenkit elfogadhatsz, hiszen ez itt igazából a feladatod, de nem szabad megakadni másokon, elfogadni, amit mások mondanak, meg kell találnod a saját válaszaidat. A SZERETET ereje mozgat mindent, ezen keresztül tudod megélni az életed, ezen keresztül szemlélve semmit sem fogsz elutasítani és ez a fejlődésed útja is. Igazi feladatod megtalálni azt a szeretetet, amin keresztül fel tudod fogni az élet teljességét úgy, ahogy van, mert minden tökéletes úgy ahogy létezik.

Könyv

A Bőség törvénye

Esther és Jerry Hicks

"Ha megértenéd, hogy sokkal inkább gondolataiddal, mintsem tevékenységeddel teremtesz, sokkal több vágyadat valósíthatod meg, jóval kevesebb erőfeszítéssel - és a küzdelem hiányában sokkal jobban fogsz szórakozni is.
Minden ébren töltött pillanatban vannak gondolataid, ezért rendkívüli módon a javadra válik, ha hajlamossá válsz arra, hogy inkább jó érzést okozó gondolatok jussanak eszedbe.
Kihirdettétek a háborút a drogok ellen, a háborút az AIDS ellen, és háborút a rák ellen. Legtöbben tényleg elhiszitek, hogy úgy szerezhetitek meg, amit akartok, ha legyőzitek azt, amit nem akartok. Azért figyelmetek nagy részét az köti le, hogy eltaszítsátok magatoktól a nemkívánatos dolgokat, pedig látnátok a Vonzás Törvényét - ha belátnátok, hogy gondolataitok révén ti magatok vonzotok dolgokat - megértenétek, hogy milyen visszás a legtöbbetek megközelítése.
Amikor azt mondjátok, hogy "Beteg vagyok, de nem akarok beteg lenni, ezért küzdöm le ezt a betegséget - ezt meg ezt teszem, és legyőzöm e betegséget", akkor elővigyázatosságotok (oltások, vizsgálatok) védekezésetek és rossz érzéseitek révén belekapaszkodtok a betegségbe.
A hiányból kiindulva csak még több hiányt vonzol, és ez az oka, hogy a legtöbb fogyókúrás módszer sem jár eredménnyel. Tudatában vagy a túlsúlyodnak, tudod, hogy a tested nem úgy néz ki, ahogy szeretnéd -, és amikor már eléggé elviselhetetlen ez az állapot számodra (vagy saját nézőpontod miatt, vagy mert mások homlokukat összeráncolva néznek rád), akkor azt mondod: "Nem bírom tovább ezt az iszonyú helyzetet. Fogyókúrázni fogok és megszabadulok a túlsúlytól, amit nem akarok!" A figyelmed pedig ismét arra irányul, amit nem akarsz, tehát magadnál tartod.
Úgy juthatsz el oda, ahol lenni akarsz, ha teljes figyelmeddel a kívánt dolog felé fordulsz, és nem figyelsz arra, amit NEM AKARSZ.
"

 

Kép

Könyvajánló

Richard Bach: Illúziók
részlet


" Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland."
De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról."

Kép

Könyvajánló

Tolvaly Ferenc: 40 nap lélekúton

"A Caminót, Szent Jakab útját a böjt alatt jártam meg. Ott jöttem rá, hogy van bennem egy belső tér, ahol minden megtalálható, amire szükségem van. A teljes összhang, a csend és a teremtő erő.
Későbbi zarándokútjaim ezt a felismerést csak megerősítették, árnyalták. Azóta egyre inkább arra használom a negyven napot, hogy a belső térbe vezető úton járjak.
Ez a könyv egy lélekút naplója. Rítusokkal, meditációval eltöltött negyven nap lenyomata. Nem életidegen, hiszen benne van a hétköznapok küzdelme, olykor banalitása. Rögzítettem az adott napok fontosabb gondolatait, azokat, amelyek előbbre vittek befelé vezető utamon.
Összegyűjtött tapasztalataimat írtam le, kedves Olvasó, hogy segítse gondolkodását, önvizsgálatát, belső útját, hogy megtalálja erőforrásait, és teljessé tegye életét." (A szerző)

A 40 nap lélekúton rendhagyó útikalauz. Az út nem a látható világban kanyarog, hanem a belső térben, ahol az olvasó utazóként forgathatja a könyvet, hogy minél messzebbre jusson a megismerés útján, és segítséget kapjon saját élete rejtélyének megfejtéséhez
.

Kép

* * * * *

Könyv

A harcos szent ösvénye

Sambhala 

Kép

A harcos Szent ösvénye

A harcos szent ösvénye mint ősi tradíció a világ számos kulturális és vallási hagyományában megtalálható. A szent harcos nem az erőszak és az agresszió, hanem a nyugalom, a bátorság és az önismeret ösvényein járva fedezi fel az emberi lét alapvető jóságát és sugározza szét ezt a jóságot a világba, hozzáférhetővé téve a többi ember számára is.
A tibeti kultúrában Sambhalának nevezik e hagyományt, amelynek követői közé tartozott a múlt század nagy buddhista mestere, Csögyam Trungpa is. 1984-ben írt, mára klasszikussá vált könyvében mély átéléssel, közérthető stílusban, lépésről lépésre vezeti végig az olvasót a harcosi út állomásain.
"A Shambala - tanítások alapvető mondanivalója szerint az emberi életből hétköznapi körülmények között is a lehető legtöbbet kell kihozni, és ez lehetséges. Ezen a világon, a jelenlegi helyzetben jó és értelmes emberi életet teremthetünk magunknak, amivel másoknak is a szolgálatára lehetünk. Ebben áll valódi gazdagságunk."

 

* * * * *

Film

Szent helyek - Szent idők

Kovács -  Magyar András 32. filmje


Dömös, a Dunakanyar nevezetes helye,
Határa a Pilis Tájvédelmi Körzet része.
A Rám szakadék a környék híressége.
E vadregényes helyen, aranyló fényben,
Jelent meg Szűz Mária szelleme 1885-ben.

Csörgedezik a kis patak,
A forrás vize erőt ad.
Utazunk a képzelet szárnyán,
Életre hívjuk a múltat.
Ez a felújítás szép példája az összefogásnak.
A nap fénye beragyogja a tájat.
A madarak vidáman köszöntik a látogatókat.
Ebben a szép környezetben,
Bánatodra vigaszt találhatsz.
A gyógyító padon, meghitt perceidben,
Máriához fordulhatsz.

 

Könyv

 Osho: A Nők könyve

Kép

A birtoklási vágyról ( részlet )

Annál rosszabbat nem is tehetnél, mint amikor egy emberi lényt a tárgyak szintjére alacsonyítasz. És ezt jelenti a birtoklás.
Birtokolni csak tárgyakat lehet, emberi lényeket nem. Lehetsz a pároddal bensőséges kapcsolatban, megoszthatod vele a szerelmedet, a költőiségedet, a szépségedet, a testedet, az elmédet... Megosztani lehet, de üzletelni nem. Nem alkudozhatsz. Egy férfit vagy egy nőt nem birtokolhatsz.
Mégis mindenki a világon ezzel próbálkozik.
És itt az eredmény: a Föld nevű őrültekháza. Birtokolni próbálsz - de persze a dolog természeténél fogva ez lehetetlen. És akkor jön a gyötrelem. Minél inkább próbálsz birtokolni valakit, ő annál inkább függetlenné akar majd válni, mert minden­kinek születési joga, hogy szabad legyen, hogy ön­maga lehessen.
Behatolsz a másik saját, intim zónájába, a legbensőbb magánéletébe, ami az egyetlen szent hely a világon. Se Izrael, se Kási, se Mekka nem szent hely ehhez képest. Az egyetlen szent hely - a szó igazi értelmében - a legbensőbb magánéleted: a függetlenség, a létezés helye.
Ha valóban szeretsz valakit, akkor sosem hatolsz be oda. Nem játszod a detektívet, nem lesel be a kulcslyukon át a másik intim területére. Tiszteletben tartod a másikat.
De nézd csak meg az úgynevezett szerelmeseket, legyen az férj-feleség, barát-barátnő kapcsolat. Egyfolytában azt keresik, hogyan sérthetik meg a másik kizárólagos felségterületét, személyes világát. Azt akarják, hogy a másiknak egyáltalán ne legyen semmilyen intim zónája. Miért?
Mert ha a másik függetlenséggel, intim zónával, egyéni területtel rendelkezik, akkor megijedsz. Lehet, hogy holnap a másik már nem szeret, mert a szerelem nem valami mozdulatlan dolog. A szerelem a pillanaté, és semmi köze az állandósághoz. Lehet, hogy az örökkévalóságig tart - de a szerelem alapjában véve a pillanat jelensége. Ha a következő pillanatban megtörténik újra, akkor boldog lehetsz. Ha nem, akkor légy hálás azért, ami legalább addig történt.
Maradj nyitott: talán újra meg fog történni - ha nem ugyanazzal, akkor talán mással. A hangsúly nem a személyeken van, hanem magán a szerelmen. A szerelemnek folyamatos áramlásban kell maradnia, nem állhat meg.
De az emberek ostobán azt gondolják: „Ha ez a pasi, vagy csaj kisiklik a markomból, akkor egész életemben szerelem nélkül fogok senyvedni." És nem tudod, hogy éppen azért fogsz senyvedni, mert fogságban próbálod tartani a másikat. Így nem kaphatsz szerelmet. A foglyodtól, a rabszolgádtól nem kaphatsz szerelmet. Nem várhatsz szeretetet a vagyontárgyaidtól - a székeid, az asztalod, a házad, a bútoraid nem tudnak szeretni.
Szerelemre csak olyasvalakitől számíthatsz, aki szabad, akinek az egyediségét és szabadságát tiszteletben tartod. Az a pillanat, amikor a szerelem megtörténik, a másik szabad döntésén múlik. Ne tedd tönkre azzal, hogy birtokolni akarod, hogy magadhoz akarod láncolni. Ne pusztítsd el jogi kötelékkel, házassággal. Hadd maradjon szabad a másik, és te magad is. Azt se hagyd, hogy bárki téged birtokoljon.
Birtokolni vagy valaki birtokának lenni - mind­kettő csúf. Ha valaki birtokol téged, akkor a lelkedet veszíted el.
A szerelmesek csak addig szeretik egymást, amíg a kapcsolatot nem rögzítik. Amint a kapcsolatról megállapodnak, a szerelem eltűnik. Amint rögzítik a kapcsolatot, a szerelem helyét más foglalja el: a birtoklás.
Továbbra is szerelemnek nevezik majd, de a létezést nem lehet becsapni. Azzal, hogy szerelem­nek hívod, semmit nem tudsz megváltoztatni. Mert most már nem szerelem az, hanem gyűlölet - beszabályozott viszony, egy egyezség. Hívhatod akárminek - csak szerelemnek nem.
Minél mélyebben próbálod megérteni, annál világosabb lesz számodra, hogy a szerelem és a gyűlölet nem két külön dolog. Pusztán nyelvhasználati hiba, hogy szerelemnek és gyűlöletnek hívjuk őket. A jövőben, legalábbis a pszichológiai tanulmányok­ban és könyvekben, bizonyára nem fogják kitenni az „és"-t a kettő közé. Jobb lenne inkább a két szót egy­beírni: „szerelemgyűlölet" - mert ugyanannak az érmének a két oldalát jelentik.

A szabadság egy kicsit több bátorságot, merszet kíván meg, de élvezni fogod. És nem fogja a kapcsolatodat megzavarni, hanem inkább gazdagítani fogja. Ezentúl nem fogod őt gyötörni. Ha te magad is ugyanazt teszed, amit ő, nem fogsz vele veszekedni…
Tulajdonképpen ezért nem mozdulnak a nők, mert akkor a zsémbelődésük céltalanná válna. De élvezik a veszekedést, mert hatalmat ad nekik.
Ha ők is eljárnak otthonról, akkor nem kelthetnek bűntudatot a férfiben. És ha bűntudatot keltenek a férfiben, az roppant nagy hatalmat ad nekik.
Soha senkiben ne kelts bűntudatot! Ha szeretsz valakit, ugyan miért ébresztenél bűntudatot benne? Ha neki úgy tetszik, akkor hadd legyen úgy! Neked is lehetnek alkalmi kapcsolataid. Így nem függtök egymástól. És amikor a szerelem szabad döntés eredménye, akkor teljesen más a jellege: van benne valami igazán gyönyörű.
Akkor nincs konfliktus, veszekedés, féltékenység... semmi ilyesmi. A kapcsolatotok nyugodt, szelíd, csendes. Ha ő is és te is belementek néhány új szerelembe, akkor mindkettőtök élete mindig olyan, mint a mézeshetek idején. A találkozásotok mindig szép. Akkor nem öregszik el, és nem romlik el a kapcsolatotok.

A kapcsolatokról ( részlet )

Amit mi érzünk, az közöny és megszokás; magától értetődőnek vesszük a másikat, és ezzel a kapcsolat lényege meghal. Ő a te férjed, ő a te feleséged... és ezzel meghalt az érzelem. Ebben a viszonyban már nincs izgalom, nincs kaland, nincs vágy. A másikból tárgy lett, egy eszköz, egy bútordarab. A másik már nem rejtély nem misztérium. Nem új csak megszokás.
És ne feledd, idővel minden meghal. A felszín hamar megszokott és unalmas lesz - de a középpont mindig új marad. A felszín nem maradhat új, mert megöregszik, beporosodik, megrepedezik. De a középpont mindig új és fiatal. A lelked... az se gyerek, se fiatal, se öreg... A lelked mindörökké üde és friss. A léleknek nincs kora. Tégy egy kísérletet. Lehetsz fiatal, lehetsz öreg... csukd be a szemed és indulj felfedező útra. Próbáld érezni a lelked életkorát... felbecsülni a korát... öreg az? vagy fiatal? Érezni fogod, hogy egyik sem - a lélek mindig új.
Nem öregszik. Miért? Mert a léleknek nincs kora. Az nem tartozik az időhöz.
Az idő folyamán minden lefelé csorog, öregszik. Az ember világra jön és a test azonnal öregedni kezd! Amikor a csecsemő egy hetes, hét nappal máris közelebb került a halálhoz. Ennyivel kevesebb van neki hátra. Elköltött az életéből egy hetet. Közeledik a halál felé, már csak idő kérdése...
Minden, ami az időben mozog, öregszik és elmúlik. Ha belépett az időbe, már öregszik, már haldoklik. A test öregszik, a felszín öregszik. Abba nem lehetsz örökké szerelmes. Ébredj fel! Meddig fogod még a testet bálványozni?
A lélek, a középpont azonban mindig fiatal. És ha megtaláltad a kapcsolatot a középponttal, akkor a szerelem minden pillanatban egy új felfedezést tartogat számodra. Akkor a mézesheteknek soha nincs vége. Ha a mézesheteknek vége szakad, akkor az nem is volt szerelem - csak ismeretség.
És még egy dologra emlékezz: ha valami nem tetszik, te mindig a másikat okolod. Ha valami nem úgy történik, ahogy szerinted kellene, akkor azért mindig a másik a felelős. Ám ez a hozzáállás megöli a fejlődés minden lehetőségét. Ne feledd: mindig te vagy a felelős, neked kell változnod. Dobd el azokat a tulajdonságaidat, amik a problémát okozzák. Legyen a szerelem a lélek evolúciója.
Mint ahogy az eladói tanfolyamokon tanítják: „A vevőnek mindig igaza vari'. Én is ezt szeretném veletek megértetni, hogy a szerelemben is, a kapcsolatok világában is ugyanez a helyzet: a másiknak mindig igaza van, a hibás mindig te vagy.
Ha valóban ott a szerelem, az ember ezt így érzi: „...valami nincs rendben velem; az én hibám, hogy a kapcsolatunk nem tökéletes." És ezt mindkét partner egyformán így érzi! És akkor a szerelem egyre nagyobb, egyre erősebb lesz, és a középpontok kinyílnak, a gátak leomlanak.
De ha azt hiszed, hogy a másik a hibás, akkor elzárod magad, és ezzel együtt partneredet is. Mert akkor ő is azt fogja hinni, hogy te vagy a hibás. A gondolatok ragályosak - még akkor is, ha nem mondtál semmit, ha csak gondoltad... és közben bájosan mosolyogtál; úgy viselkedtél, mintha minden rendben lenne, mintha a feleséged nagyszerű ember lenne, tökéletes, tervezni se lehetne jobbat... de a feleségedet nem csaptad be. Még akkor sem, ha kiváló színész vagy; valami volt a szemedben, a mozdulataidban, az arcod barázdáiban. Hiába próbáltad azokat kiigazítani, hiába simogattad a kezét... Tudat alatt jelezted, hogy nincs igaza. És ha azt mondod vagy azt érzed, hogy a másiknak nincs igaza, akkor a másik is azt gondolja és azt érzi, hogy neked nincs igazad.
A kapcsolat zátonyra futott. Mindketten elzárjátok magatokat. Te azt mondod, ő a hibás, és a másik azonnal védekezni kezd... és a kerítés ott van megint, be vagy zárva mögé.
Ne feledd: a szerelemben mindig te vagy a hibás. És ezzel a felismeréssel megnyílik egy új lehetőség, és a partnered is érzi ezt. A partner érzése belőled ered. Ha közel vagytok egymáshoz lélekben, az érzés és a gondolat átugrik, mint a szikra, és attól a másik lángra kap. Még akkor is, ha egy szót sem szóltok, csak csendben ültök, az összeköttetés ott van: a szerelem.
A szerelem nyelve nem a beszéd. A szerelmes párnak a csend a tökéletes érintkezés. Szavak nélkül is jól értik egymást. Ha számodra a szerelem egy szádhava, akkor eszedbe sem jut, hogy a másik a hibás. Akkor önmagadban próbálod a hiba okát feltárni és megszabadulni tőle.
Ám ez nem lesz könnyű, mert ez az egód ellen irányul. Nem lesz könnyű, mert ez sérti a büszkeségedet. Nem lesz könnyű, mert ezzel megszűnik a dominanciád, megszűnik a birtoklás. Nem nyersz többé erőt abból, hogy birtoklod a másikat. Ez megöli az egót - ezért nem könnyű.
De épp ez a cél: elpusztítani az egót. Mindegy, milyen irányból közelíted meg belső világodat - szerelem, meditáció, jóga, ima -, mindegy melyik úton közeledsz a Tudat felé, a cél egy: az ego halála. Levetni lényedről mindazt, ami hamis, elhajítani az egót.
És a legkönnyebb út ehhez a szerelem, hiszen ez olyan természetes! A szerelem a legtermészetesebb vallás.


Könyv

Dan Millman: A Békés Harcos Útja

 

Kép

Részlet a könyvből II.

" A megvilágosodást nem lehet elérni, Dan. Csak ráébredni lehet.És amikor felébredsz, minden megváltozik és semmi sem változik meg.

Egy bolond akkor "boldog", ha sóvárgásai kielégülnek. A harcos ok nélkül boldog.Ezért a boldogság a végső elv - mindenekelőtt ezt tanítottam neked.

Cselekedj boldogan, érezd magad boldognak, a világban felfedezhető mindenféle ok nélkül.Akkor képes leszel szeretni, és azt teheted, amit akarsz.De Szókrátész, néhány dolgot  és embert nagyon nehéz szeretni; lehetetlen, hogy valaki mindig boldog legyen.És mégis Dan, ettől lesz harcos valaki. Nem azt mondom,hogyan legyél boldog, hanem azt, hogy boldog legyél.

A világ minden népe elméje barlangjának a foglya.Csak néhány harcos látja a fényt, szabadítja ki magát. Ők képesek az örökkévalóságba nevetni. És te is képes leszel."

" Nincs szükség keresésre, a teljesítmény semmire nem vezet,semmin nem változtat.Csak legyetek boldogok most!

A szeretet az egyetlen realitás a világon.

Mert ez mind Egy. És az élet törvényei a paradoxon, a humor és a változás csupán.Problémák nem léteznek, soha nem is voltak, és nem is lesznek.Hagyjatok fel a küzdelemmel, szabaduljatok meg az elmétektől, dobjátok el aggodalmaitokat és lazítsatok.Nincs szükség arra,hogy ellenálljatok az életnek; csak cselekedjetek legjobb tudásotok szerint.Nyissátok ki a szemeteket és vegyétek észre, hogy sokkal többek vagytok, mint képzelitek. Ti vagytok a világ, ti vaygtok az univerzum - önmagatok vagytok és mindenki más is egyben! Ez az egész Isten csodálatos játéka. Ébredjetek fel, nyerjétek vissza a humorérzéketeket. Ne aggódjatok, egyszerűen legyetek boldogok. Máris szabadok vagytok! Mindenkinek el akartam mondani, akivel találkoztam, de ha megteszem, talán azt hitték volna , hogy háborodott, sőt veszélyes vagyok. Ismertem a hallgatás bölcsességét."

Részlet a könyvből  I.

"...De most már olyan bolond vagy, akiben van szellem, Dan. És ez nagy különbség. Még mindig van halvány esélyed, hogy megtalálod a kaput és átjutsz rajta.Kaput?

A harcos birodalma, Dan , egy kapun túl van.Jól el van rejtve, mint egy kolostor a hegyekben. Sokan kopogtatnak, de kevesen jutnak be rajta.Hát mutasd meg nekem a kaput, Szókratész.Készen állok, ki fogom találni, hogyan jussak be.Ez nem olyan egyszerű te fajankó.A kapu benned van és egyedül kell rátalálnod; én csak vezethetlek. De még nem vagy kész, távolról sem. Én egy életformát, egy cselekvésformát tanítok neked. Ideje,hogy teljességgel felelősséget vállalj a viselkedésedért. Hogy megtaláld a kaput, követned kell...

Mindenki, minden egyes emberi lény, férfi vagy nő, képes rá, hogy megtalálja a kaput és átmenjen rajta, de nagyon kevesen éreznek késztetést erre; keveseket érdekel a dolog."

" A düh el tudja égetni a régi szokásokat. A félelem és a sajnálat visszatart a cselekvéstől, ám a düh éppen arra késztet. Ha megtanulod,hogyan használd fel helyesen a dühödet, akkor a félelmet és a sajnálatot dühvé tudod változtatni, a dühöt pedig cselekvéssé. Ez tested belső alkímiája. Amikor az elméd létrehoz egy problémát, amikor elutasítja az élet egy adott pillanatát, tested megfeszül, és ezt a feszültséget " érzelem "- nek érzi, amelyet különböző módokon lehet értelmezni, félelemként, szomorúságként, vagy dühként.Az igazi érzelem , Dan, tiszta energia, mely szabadon áramlik a testben.Akkor a harcos soha nem érez normális érzelmeket? Bizonyos értelemben  ez igaz. Az érzelem persze természetes emberi képesség, kifejezésmód. Olykor helyénvaló kifejezni a félelmet, a szomorúságot vagy a dühöt, ám az energiát teljességgel kifelé kell irányítani. Nem szabad bent tartani.Az érzelmek kifejezésének tökéletesnek kell lennie, azután pedig nyom nélkül el kell tűnniük. Az érzelmeid felett tehát úgy kell uralkodnod, hogy hagyod őket áramlani és távozni"

A könyvet az Édesvíz kiadó immár sokadszor jelentette meg, most új köntösben, a DVD filmmel egyszerre érkezett a könyvesboltok polcaira, és persze „üzenetként” hozzám is: ideje újra elolvasni ezt a könyvet, hiszen alapműnek számít. Az út elején járó embernek a mester-tanítvány viszonyról, a Mester megtalálásáról szólhat, míg az úton haladónak új szempontokból mutathatja be saját tanulási ösvényének nehézségeit. Sokan ennek a könyvnek hatására kezdtek el harcművészetekkel foglalkozni, vagy elkezdték kezelni agressziójukat.

"Mindig megbecsültek az emberek, elkényeztetett az élet. Számos elismerésben volt részem, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem. Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok - amíg össze nem találkoztam Szókratésszal, aki a mentorom és barátom lett."
A történet alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmait. Dan egy Szókratész nevű öreg tanítómester, a békés harcos vezetésével, és egy rejtélyes, vidám lány hatására a végső szembesülés felé halad, amely felemeli, vagy tönkreteszi őt.
"Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amit automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni - és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék."

Könyv

Eckhart Tolle - Új Föld

( részletek a könyvből ) 

Kép

 

"A testedet alkotó atomok egykor csillagok belsejében izzottak, és még a legapróbb esemény okainak a száma is gyakorlatilag végtelen, s az egésszel fölfoghatatlan módokon kapcsolódik össze. Ha ki akarnád deríteni bármely esemény okát, akkor egészen a teremtés kezdetéig kellene visszamenned. A kozmosz nem kaotikus. Maga a kozmosz szó rendet jelent. Ám benne nem olyan rend uralkodik, amit az emberi elme valaha is megérthet, bár azt a rendet néha azért megpillanthatja.
Életünk és a világ néha véletlenszerűnek vagy akár kaotikusnak tűnő eseménysorozata mögött magasabb szintű rend és cél kibontakozása rejlik. Gyönyörűen fogalmazódik meg ez a zenben: „Hull a hó, minden pehely a megfelelő helyre.” Ezt a magasabb szintű rendet gondolkozással sohasem érthetjük meg, mert bármit is gondolunk, az tartalom; a magasabb szintű rend azonban a tudat formamentes világából, az egyetemes intelligenciából származik. Ám megpillanthatjuk azt, és ami ennél még több, összhangba is hozhatjuk magunkat vele, ami azt jelenti, hogy a magasabb szintű cél megvalósulásának tudatos résztvevőivé válhatunk
Ha valaki túlságosan a gondolkodásra hagyatkozik, akkor a valósága darabokra töredezik. Ez a feldarabolódás illúzió, ám amíg abba zártan élsz, nagyon is valóságosnak tűnik. Az univerzum azonban feloszthatatlan egész, amiben minden mindennel összefügg, amiben semmi sem elszigetelten létezik.
A Lét örömét, ami az egyetlen igazi boldogság, semmilyen forma, tulajdon, siker, személy vagy esemény – bármi, ami veled történik – sem hozhatja el számodra. Az az öröm sohasem érkezhet el hozzád majd egyszer. Az a benned lévő, formamentes dimenzióból sugárzik elő, magából a tudatból, és így egy azzal, aki vagy.
Erőteljes spirituális gyakorlat: adott esetben tudatosan hagyni az ego megkevesbedését, ahelyett, hogy megpróbálnád azt helyreállítani. Javaslom, időről időre kísérletezz ezzel! Ha például valaki kritizál, hibáztat vagy becsmérlő szavakat vág a fejedhez, ahelyett, hogy azonnal visszavágnál vagy védekeznél, ne tégy semmit! Hagyd, hogy az énképed megcsorbított legyen, és figyeld éberen, mit érzel mélyen, belül!
Azáltal, hogy (az ego szemszögéből nézve) kevesebbé válsz, valójában kitágulsz, és helyet teremtesz a Létnek, hogy az előemelkedhessen. Ekkor a látszólag meggyengült formán átragyoghat az igazi erőd, az, aki a formán túl te magad vagy. Ezt érti Jézus azon, hogy „tagadd meg magad” vagy „tartsd oda a másik arcodat is”.
Hogyan lehet békésnek lenni most? Ha békét kötsz a jelen pillanattal. A jelen pillanat a „pálya”, ahol az életed „játszmája” történik. Sehol máshol nem történhetne. Ha már békét kötöttél a jelen pillanattal, figyeld meg, mi történik, milyen tettre vagy képes, illetve milyen tettet választasz? Pontosabban fogalmazva: mit tesz az élet rajtad keresztül? Négy szó hordozza az élet művészetének titkát, minden siker és boldogság titkát: egynek lenni az élettel. Egynek lenni az élettel azt jelenti: egynek lenni a most-tal. Ebben az esetben felismered, hogy nem te éled az életedet, hanem az élet él rajtad keresztül. Az élet a táncos, te pedig a tánc vagy.
Az ego imádja a valósággal kapcsolatos neheztelést. Mi a valóság? Bármi, ami éppen van. Buddha úgy nevezte: tatata, azaz az élet ilyensége, ami nem több,mint ennek a pillanatnak az ilyensége. Ellenszegülni ennek az ilyenségnek: ez az ego egyik alapvető vonása.
Mindenáron győznöm kell, különben megsemmisülök! Ez az illúzió. Az ego nem tudja, hogy az elmének és a gondolati álláspontnak semmi köze ahhoz, aki vagy, mert az ego maga a megfigyeletlen elme.


A legtöbb ember önmagát élete tartalma révén definiálja. Minden, amit érzékelsz, megtapasztalsz, teszel, gondolsz vagy érzel, az tartalom. A legtöbb ember figyelmét teljesen a tartalom köti le, és azzal azonosul. Amikor azt gondolod vagy mondod, hogy „az életem”, akkor nem arra az életre utalsz, aki vagy, hanem arra, amelyiked van, illetve amelyiked látszólag van. Tartalomra utalsz: a korodra, az egészségi állapotodra, a kapcsolataidra, a pénzügyeidre, a munkádra és az élethelyzetedre, valamint az érzelmi állapotodra. Életed belső és külső körülményei, múltad és jövőd, mind a tartalom világához tartoznak, ahogy az események is, vagyis mindaz, ami történik.
Mi egyéb létezik, mint tartalom? Az, ami lehetővé teszi a tartalom létezését: a tudat belső tere.
Az emberiség közös betegsége, hogy az embereket annyira lekötik a történések, oly mértékben hipnotizálja őket a változó formák világa, annyira elmerülnek életük tartalmában, hogy elfelejtették a lényeget, azt, ami túl van a tartalmon, túl van a formán, túl van a gondolaton. Annyira „magába szippantja” őket az idő, hogy megfeledkeztek az örökkévalóságról, ami az eredetük, az otthonuk, a sorsuk. Holott az örökkévalóság lényed élő valósága.
Néhány éve Kínában járva egy hegytetőn álló sztúpa (buddhista templom) került az utamba, Guilin közelében. Aranyból készült felirat domborodott rajta. Megkérdeztem kínai vendéglátómat, mit jelent a felirat. „Azt jelenti: Buddha” – felelte. „De akkor miért két jel áll ott, s nem csak egy?” – kérdeztem. „Az egyik írásjel azt jelenti: ember. A másik azt: nem. Együtt a kettő pedig azt: Buddha.” Döbbenten álltam. A Buddhát jelölő írásjelek tehát már eleve tartalmazzák Buddha egész tanítását, és akiknek van szeme a látásra, azoknak az élet titkát is. Íme a valóságot fölépítő két dimenzió. A „dologság” és a „dologtalanság”, a forma és a forma megtagadása, ami annak felismerése, hogy a forma nem az, aki te valójában vagy.
Az igazi szabadság és a megvilágosodott élet három oldala: kerülni az ellenállást, az ítélkezést és a ragaszkodást.
Boldogtalan történet nélkül képtelenség boldogtalannak lenni.
Fogadd el a jelen pillanatot, és találd meg azt a tökéletességet, ami minden formánál mélyebb, és amit az idő meg nem érint!"
S végül a kedvencem:

"The World can only change from within.”
A világ csak csak belülről változhat meg."